DR. SZILI KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök Úr! Képviselőtársaim! Én az ajánlás 101., 102., 103. szakaszaihoz szeretnék szólni, tekintettel arra, hogy ezek a szakaszok azok, amelyek a környezetvédelmi törvény 67. § módosításával foglalkoznak, illetőleg a módosítással foglalkozó benyújtott törvényjavaslathoz nyújtottak be módosító javaslatokat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Három dolgot szeretnék ebből mindösszesen kiemelni, ami véleményem szerint nem az egyszerűsítést, hanem éppen a bizonytalanságot eredményezi. Egyrészt azért, mert a benyújtott módosítás arról szól, hogy előzetes vizsgálatot kell lefolytatni akkor, ha a tervezett tevékenység hatóság döntésétől függően környezeti hatásvizsgálat-köteles, illetőleg, ha ezt jogszabályt előírja.

(12.20)

Tehát mondhatjuk azt, hogy ez a szakasz kógens. Ugyanakkor előírja azt is - mint ahogy azt egyébként az eredeti törvény is tette -, hogy lehet előzetes konzultációt is kezdeményezni. Itt eventuális, hiszen azt mondja, hogy a környezethasználó benyújthat vagy kezdeményezhet konzultációt. Ugyanakkor, tisztelt képviselőtársaim, mely esetre írja ezt elő a módosító törvény? Ugyancsak arra az esetre, ha a tervezett tevékenység nem a hatóság döntésétől függően, hanem törvény alapján környezeti hatásvizsgálat-köteles.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mi történik itt? A kétfokozatú eljárás most háromfokozatú lesz-e? Tehát ha valaki kezdeményez egy ilyen eljárását, ott, ahol egyébként kógensen írja elő a jogszabály az előzetes vizsgálat kezdeményezését, ilyenkor egyébként a konzultáció kiváltja-e az előzetes vizsgálatot? Vagy mi a helyzet ebben?

Tisztelt Képviselőtársaim! Véleményem szerint és nyilvánvalóan ezzel az egyszerűsítési kezdeményezéssel vagy akarattal gyakorlatilag a jogalkotó egyfajta bizonytalanságot fog teremteni. Ugyanakkor nem tudom, képviselőtársaim felfigyeltek-e arra, hogy a négy szakaszból most három szakasz lett. Melyik az az egy szakasz, ami kimaradt a módosításból? Az, hogy a környezetvédelmi hatóság az előzetes vizsgálat alapján hozott határozatát nyilvánosan közzéteszi.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hol működik itt a környezetvédelmi törvényben megfogalmazott nyilvánosság elve? Én arra nem is merek gondolni, hogy egy, a Hármas-hegyre tervezett lokátor esetében esetlegesen elmarad a nyilvános közzététel, csak és kizárólag azért, mert egy ilyen törvénymódosítás esetében, amely az egész 67. §-t érinti, amely eddig négy pontból állt, most három pont lesz, és milyen érdekes, egyetlenegy pont maradt el, mégpedig a nyilvános közzététel kötelezettsége.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én kérem arra önöket, hogy azzal, ami egyébként elvileg a jogalkotó szándékát vagy legalábbis a benyújtó szándékát tartalmazta, ami az eljárás egyszerűsítését jelentette, ne teremtsen jogbizonytalanságot. Azt gondolom, abban, ami az egyszerűsítést jelenti, egyet is érthetünk, de ne legyen jogbizonytalanság. Ugyanakkor visszautasítok minden olyan módosító kezdeményezést, amely a nyilvánosság kizárását jelenti.

Kérem önöket, hogy ezeket támogassák, illetőleg azokat a módosító javaslatokat, amelyek ezt javítják. Köszönöm szépen a figyelmüket. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP és a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu