DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, és egyúttal vissza is vonom a normál hozzászólási szándékomat.

Egészen röviden azt szeretném csak a tisztelt Ház figyelmébe ajánlani, hogy az a három pont, amiről ez a határozati javaslat szól, nem unikális, egyedülálló, és véletlenül sem valamiféle sajátosan csak és kizárólag magyar dolog lenne, ahogy ezt, mondjuk, Szabó Vilmos említette volt. Szeretném megjegyezni, hogy Németországban hosszú évek óta komoly kutatási projekteket is építettek arra, hogy a különböző német kisebbségek a Volga-vidéktől kezdve hogyan, merre, meddig, és ehhez kapcsolódóan a kulturális hagyományok ápolásáig; mindez rendben van. A német DAAD programon keresztül finanszíroztak olyan kirándulásokat, hogy német hallgatók menjenek el olyan területre, ahol egykor német kisebbségek éltek. És szeretném azt is megjegyezni, hogy Németországban mind a mai napig vannak olyan intézetek, amelyek egy kicsit a magyarság házának analógiájára értelmezhetőek, például az Institut für Südosteuropa-Forschung. Az egy olyan intézet, ahol történeti, kulturális, néprajzi és sok más egyéb dolgokat gyűjtenek össze. Tehát nem egyedülálló a kezdeményezés, ebből a szempontból pedig az az érvelés, hogy ez félreértésekre, negatív áthallásokra alkalmas, valljuk be őszintén, álságos, és alapvetően nem felel meg a valóságnak.

Arra a megjegyzésre pedig, hogy a nemzeti összetartozást a határon belül kell erősíteni, Lendvai Ildikó fogalmazott így, egyetlenegy példát hadd hozzak csak. Az elmúlt esztendőkben megtapasztalhattuk, amikor kordonok mögött a Kossuth téren a nemzeti összetartozást úgy lehetett megélni, hogy a nemzeti ünnepről kirekesztették magát a nemzetet. Azt gondolom, hogy ezek után erre több szót vesztegetni egész egyszerűen felesleges, kár az időpocsékolásért is.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon, a Jobbik és az LMP frakciójában.)

Forrás: parlament.hu