MICHL JÓZSEF, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy szakmáját kiválóan végző, hatvan év körüli kőművesmester kapta fel a fejét egyszer, amikor valaki a munkája közben beszélgetve vele az erdélyi magyarokat hozta szóba. Az illető szomorúságának adott hangot 2004. december 5-e kapcsán, és az erdélyi magyarokról beszélt. A mi, egyébként a szakmáját kiválóan végző mesterünk a következő megdöbbentő mondatot mondta, amikor hosszasan hallgatta az Erdélyről szóló beszámolót és kesergést: minek kellett azoknak odamenniük, akkor most nem lenne gondjuk. A tragédia nemcsak maga a kijelentés, hanem az, hogy manapság is sajnos nagyon-nagyon sokan ezzel a tudatlansággal élnek, és nagyon sokan nem tudják helyesen a Kárpát-medence történelmét. De ha ez a jóember legalább egyszer eljutott volna Erdélybe, a Felvidékre vagy a Délvidékre, akkor biztosan másképp fogadta volna ezeket a gondolatokat.

Egy sajnos ma már nem élő idős piarista paptól hallottam azt a mondatot, és tartom szem előtt mindig, hogy csak amit ismerek, azt szerethetem. Amit vagy akit ismerek, csak azt tudom szeretni, mondta nekem, és ez bizony a mi nemzetünkre, a határon túli magyar véreinkre is igaz. Csak akkor tudjuk őket szeretni, ha képesek leszünk megismerni őket, ha képesek leszünk találkozni velük, összebarátkozni, testvérbarátságot kötni velük.

A határon túli magyarok magyar állampolgársága és a trianoni békediktátum június 4-ei napjának emléknappá és a nemzeti összetartozás napjává nyilvánítása sorába illeszkedik ez a parlamenti határozat, ahogyan azt államtitkár asszony is az előbb jelezte. Igenis szükséges segítő intézkedés, támogató szolgáltatás, intézményi háttér, költségvetési összeg ahhoz, hogy az évtizedes bűnös mulasztásoknak eleget tudjunk tenni, ki tudjuk azokat javítani, ne legyen senki ebben az országban, aki nincs tisztában azzal, kik élnek Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján, a Délvidéken.

Először is köszönetet szeretnék mondani azoknak, akik ezt a feladatot eddig bármilyen módon is elvégezték. Hosszú lenne ez a sor, hála istennek, ahogy itt korábban is szó volt már róla, önkormányzatok, civil szervezetek, közösségek, iskolák végezték ezt a szép feladatot, vagyis azt, hogy összeismerkedtették a magyart a magyarral. Engedjék meg, hogy egyetlen személyt mégis név szerint kiemeljek, aki e Ház falai között is dolgozhatott, elődömet, dr. Kálmán Attilát, aki Tata országgyűlési képviselője volt, és aztán oktatásügyi államtitkárként is nagyon sok mindent tett. Ő az 1970-es években is rendszeresen vitt tanulócsoportokat, osztályokat Erdélybe, mindaddig, amíg az akkori MSZMP osztályfőnöki állásából le nem váltotta és ellehetetlenítette ezt a nemes cselekedetét és munkáját. Az akkori közreműködő egyébként később szintén idekerült a parlamentbe, és Tatai-Tóth Andrásnak hívják.

(12.20)

Nem hagyhatják abba azok ezt a szép munkát, akik eddig is tették, végezték - tehát azok a civil szervezetek, iskolák, közösségek -, mert nem helyettük kíván majd ez a magyarság háza cselekedni, hanem mellettük, őket segítve kíván dolgozni. Tehát azokra nagyon-nagyon számítunk, akik eddig is részt vettek ebben a magyart magyarral történő megismertetésben.

Tata polgármestereként én is kiemelt feladatomnak tekintettem és tekintem ezt a feladatot, Felvidéken is, Erdélyben is van testvértelepülésünk: Szőgyén és Szováta, de a csángóföldi Pusztinával ugyanúgy, ahogy Magyarkanizsával vagy a kárpátaljai Aknaszlatinával is szoros barátságot, kapcsolatot ápolunk. Egy példát szeretnék csak kiemelni a Szőgyénnel való kapcsolatunkban: minden esztendőben egy olyan anyanyelvi versenyt szervezünk és rendezünk a szőgyéni magyar iskolában tanuló magyar gyerekeknek, akik egész évben készülnek erre az anyanyelvi versenyre, és a verseny végeztével a győztes csapatot mindig egy hétig Tatán látjuk vendégül. Vagyis az a gondolat, ami szintén felmerült a határozati javaslat indoklásában, hogy a határon túli magyar gyerekeket is hozzuk az anyaországba, ők is részt vehessenek a barátkozás másik oldalán is, ebben szintén sok-sok példát találhatunk.

Ennek a továbbépítésére, az eddigi gyakorlat továbbépítésére, megerősítésére szolgál ez a most benyújtott parlamenti határozattervezet. Az a javaslata, hogy azt a szép munkát, ami elindult, fűzzük még szorosabbá, tegyük még teljesebbé, és ami talán még fontosabb, adjunk hozzá sok-sok segítséget a kormány, az állam részéről.

Az iskolai megemlékezéseket, az emléknapokra szervezett programokat segítendő szükség van a jelenleginél sokkal komolyabb háttérre, szellemi munícióra, támogatásra. Ezek a megemlékezések ne csak rutinból történjenek, mert ez valóban nagy veszélye egy-egy bevezetett szép alkalomnak, emléknapnak, ne megszokásból történjenek, hanem a gyermekek életkorához mérten, de a lehető legmagasabb színvonalon kerüljenek megrendezésre. Nincs szörnyűbb egy olyan megemlékezésnél, egy olyan ünnepségnél, amelyet valóban csak azért teljesít valaki, hogy kipipálhassa, hogy rendben van, ezt is elvégeztük, és még arról is elfeledkezik, hogy a Himnuszt elénekeljék az ünnepségen.

A kirándulások sokkal nagyobb eséllyel szerveződhetnek meg a külhoni magyar területekre ezzel a segítséggel, hiszen valóban egyrészt az anyagiak nagyban akadályozták sokaknál, hogy ez megvalósulhasson, másrészt pedig az a - finoman fogalmazva - kevés ismeret, amely néhány pedagógusban sajnos még mindig megvan. De azt a célt, hogy lakva lehet megismerni egymást, ezt a célt szolgálná valóban ezeknek a határon túli kirándulásoknak a még nagyobb számban történő megszervezése.

Minden gyermek, ha az érettségiig egyszer legalább egy hetet eltölt határon túli magyar vidéken, városban, településen, s főleg akkor, ha ott családnál él, családnál lakik, nem pedig valamelyik szállodában, akkor valóban olyan élménnyel térhet haza, amely egyrészt arra szolgál, hogy oda újra visszamenjen. Mert rádöbben, hogy Európában a Kárpát-medence annyi kincset tartalmaz, hogy egész életére elegendő lesz, hogy azt végigjárja, megismerje, és nem lesz szüksége a cifra palotákat nézegetni a különböző nyugat-európai országokban, merthogy az ember ismerete, a közelsége és a barátsága lesz az, ami vissza fogja vonzani azokra a tájakra.

A magyarság háza felállításával szintén régi adósságot törleszthetünk. Szükséges a Magyar Tudományos Akadémia mellett egy praktikusan, gyakorlatiasan segítő módszertani intézmény. Természetes, hogy a Tudományos Akadémia ezt a feladatot nem tudja elvégezni. Abban tud segíteni, hogy végre méltó és minél mélyebb tudományos megalapozottsággal keresi a gyökereinket, segít bennünket minél jobban elmélyülni abban a tudományban, amely a magyarság ősrégi tudását és a magyarság eredetét kutatja, de szükség van arra is, hogy ez mellett egy praktikusan, gyakorlatiasan segítő intézmény létrejöjjön.

Az oktatási és közművelődési feladatok mellett személy szerint nagyon fontosnak tartom, és erre vonatkozóan nyújtottam be én is egy módosító indítványt, hogy az anyanyelv ápolása és az anyanyelv oktatásának segítése a határon túli területeken szintén bekerüljön ebbe a feladatkörbe. És a magyarság háza legyen az a központja, legyen, hadd mondjam így, temploma és iskolája egyben - Reményik Sándor versét is idevéve: legyen egyben temploma és iskolája is -, és ne múzeuma a magyar anyanyelvnek.

Nagyon jó lenne, és azt gondolom, fontos lenne, hogy egy olyan méltó épületet találjunk ennek a magyarság házának, amely úgy, ahogy a parlament az egész ország számára, olyan méltó jelképe nemzetünknek, amelyre gondolva is vagy felidézve is, mindannyian tudjuk mindig, mire kell gondolnunk, különösen azóta, amióta a Szent Korona is itt lehet ebben a Házban. Szóval egy olyan méltó épületet találjunk a magyarság házának is, amely ezt a feladatot már megjelenésével is támogatni és segíteni tudja.

Tisztelt Országgyűlés! Fontosnak tartom még azt is kiemelni, hogy szó esett arról, hogy a pedagógusainkat segítendő jön létre ez a magyarság háza, hogy mindazoknak az osztályfőnököknek, pedagógusoknak, akik szervezői lesznek ezeknek a határon túli utaknak, segítséget nyújthasson. Én viszont azt is szeretném még mellétűzni és javasolni, hogy ne csak a most már tanítókat segítsük, hanem azokat is, akik most készülnek erre a gyönyörű hivatásra. Vagyis a pedagógusképző intézmények, a felsőoktatásban tanulók számára is legyen olyan szabadon választható tantárgy, amely elősegítheti ennek a munkának a későbbiekben való minél magasabb színvonalú feladatát, a Kárpát-haza témát felöleli, és úgy bocsátja ki a pedagógusnövendékeket, -hallgatókat, úgy ad diplomát, hogy náluk biztosan nem lesz kérdés az, hogy határon túli településeinken kik élnek, és velük milyen módon, hogyan tud találkozni, és mi mindent köszönhetünk nekik.

A másikról, a határon túl élő magyarokról való gondolkodásunkat kell megváltoztatnunk, ezt a gondolkodásváltoztatást kell segítenie ennek a határozati javaslatnak is és az így kialakuló magyarság házának, ahhoz, hogy ne lehessenek olyanok, mint ez az én példabeli kőművesmesterem, hanem a gyermekeink már úgy nőjenek föl, és akik ebből nem részesedhettek, azoknak legyen lehetőségük felnőttként újratanulni azt, hogy kik az erdélyiek, merre van a Felvidék, s mindazt a nyelvi és történelmi, épített örökségbeli és földrajzi kincsestárat, amelyet a Kárpát-medence jelent mindannyiunk számára.

(12.30)

Mindaz a gondolat, amelyet ez a határozati javaslat tartalmaz, nagy összecsengésben van a Kereszténydemokrata Néppárt gondolkodásával, teljességgel fölvállalva és azt segítve szeretnénk támogatni ennek a határozati javaslatnak az elfogadását, és minden erőnkkel azon is utána dolgozni, hogy ez meg is valósuljon, és mindannyiunk számára és a határon túli magyarság számára egy nagy erőt jelenthessen.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok, a Jobbik és az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu