Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Újabb fontos témát hozunk a Ház elé. A reggeli órákban, úgy látszik, képviselőtársainknak egy kicsit nehéz volt felébredni, hiszen ha jól számolom, 20 körüli a képviselők létszáma. A vendégeknek és a kormányőröknek nagyon köszönöm a kiemeltebb figyelmet, hiszen ők többen vannak jelen pillanatban a teremben, mint a képviselők.

Meg kell jegyeznünk azt, hogy a magyarországi élelmiszer-biztonsági helyzettel kapcsolatban olyan ígéretek hangzottak el, miszerint még a nyári ülésszak során rendezzük azt a helyzetet, hogy a másodlagos élelmiszer-biztonsági ellenőrzések rendszere teljes kiterjesztésre kerül Magyarországon. Tehát megszűnik az a faramuci állapot, hogy annak ellenére vagyunk Európa szemétdombja, és mondjuk ki, hogy Európa szemétlerakója vagyunk élelmiszer-biztonsági és élelmiszer-ipari szempontból, hogy Magyarország földterületét, természeti kincseit, vizeit ismerve, népességének 2-3-4-szeresét tudná ellátni egészséges, tisztességesen kezelt élelmiszerrel. Ehhez képest ott tartunk, hogy behozzuk, beengedjük az idegen szemetet, a magyar termék pedig sok esetben mezőgazdasági nagyipari alapanyagként vándorol külföldre.

Még egyszer mondom, ígéreteket hallhattunk arra nézve, hogy a másodlagos élelmiszer-ellenőrzés rendszere teljes kiterjesztésre kerül. Ehhez képest, a reggeli hangulatot egy kicsit feldobandó, hadd hozzak be a Házba pár szívderítő példát, csak július hónapból. Tehát nem a tavalyi és nem az előző, általam nem nagyon szeretett kormány tevékenységének kiterjesztéséről beszélek, és nem az ő tevékenységüket kívánom jellemezni, csak az utóbbi hetek történéseit.

Ciántartalmú marokkói paprikát találtak magyarországi multinacionális élelmiszer-ipari intézménynél. Ezt követte a klórtartalmú szőlő, amely izomgörcsöt, tüdőkárosodást is okoz, Magyarországon mégsem történt ennek lényegi következménye. Kivonják a terméket, sok esetben pedig ugyanaz kerül vissza a polcokra. Németországi import csirkemellcsíkokban szalmonellát találtak, szintén találtak francia szalmonellás sajtot Magyarországon, a konkrét jegyzék, cégnevekkel, termékszámokkal természetesen a Jobbik szakértői csoportjánál megtalálható, bárkinek, így a média képviselőinek is rendelkezésére bocsátjuk. Ugyanígy Németországból friss sertés szűzpecsenyét találhattunk szintén hasonló problémákkal, szalmonellával és egyéb fertőző anyagokkal. A kedvencünk pedig az a brazil marhahús import, amelyben a rovarölő szerek aránya szinte 50-szeres az egészségügyi határértékhez képest. Az Amerikai Egyesült Államokban ezt állatok etetésére, tehát állati tápként kezdték el forgalmazni. Európában két héttel a figyelmeztetések után is bejöhetett mint konzerv alapanyag, emberi fogyasztásra feldolgozva.

A faramuci helyzet az, hogy a magyarországi élelmiszer-biztonsági jelentésekből a magyarországi veszélyeket sem tudhatjuk meg. A brüsszeli angol és egyéb nyelvű jelentéseket kell visszafordítanunk magyarra, hogy az itteni jelentések tartalmával tisztába jöhessünk.

Ha ez az a másodlagos élelmiszer-biztonsági rendszer, amit ki akartunk építeni, akkor nagy a baj. Bízom benne, hogy a jelenlegi kormányzat sokkal nagyobb eltökéltséggel rendelkezik e téren, és remélem, hogy azért hosszabbította meg a nyári ülésszak menetét is, hogy ilyen fontos kérdések és területek beférjenek a közös munkába. Még egyszer mondom, Európa jelen pillanatban azt a szemetet eszi, amit az Amerikai Egyesült Államokban kutyatápként adtak el. De ugyanígy jellemző a lengyel klasszikus pizza, Magyarországra is eljutott, amelyben üvegszilánkok találhatók, az üvegdarabokkal ellátott gyümölcsjoghurtos bébiétel, tehát csupa olyan dolog, amire Magyarországnak biztos szüksége van, mert nincs elég jó földje, vagy nincs elég embere, aki a mezőgazdaságban dolgozhatna. Úgy látom, hogy a problémát nem kezelik a helyén, kérem, ezen változtassanak.

2005-2006-ban Magyarországon az illegális hússzállítmányok okoztak botrányt, 2007-ben az antibiotikumos és hamis mézek évét éltük, 2008-ban az illegális baromfiraktárakkal kapcsolatban robbantak ki botrányok, most pedig olyan illegális üzemeket találtak a tavalyi év folyamán és az idén is, amelyek multinacionális intézmények alá dolgoznak, teljes egészében illegális kitermelést folytatnak Magyarországon, multik beszállítóiként. Teljes mértékben tarthatatlan a jelenlegi helyzet. Ugyanakkor az egészségügyi vetületeket sem becsülhetjük le. Miközben daganatos, szív- és érrendszeri betegségekben még mindig a világ vezető országai között vagyunk, nem figyelünk erre a területre, pedig önök, itt a teremben ülő képviselők, akik gyermekkel is rendelkeznek, nagyon jól tudják, milyen veszélynek lehetnek kitéve.

Ezért a megoldásaink is teljesen egyszerűek lennének, és e tekintetben kérem, hogy vegyék figyelembe a törvényalkotás során ezeket is. Magyarországot Magyarország lássa el magas színvonalon élelmiszerrel. Nincs szükségünk idegen reggeli italra, a magyar termelést szeretnénk Magyarországon a lehető legnagyobb mértékben feldolgozni, elfogyasztani, a helyi termelést helyi szinten fogyasszák el, helyi piacok rendszerén keresztül. A piacainkat pedig vissza kell szerezni, hiszen 2-3-szor annyi embert tudnánk ellátni élelemmel, mint Magyarország lakossága. Ezt már említettük. Elfogadható állapotban kell tartani földjeinket és vizeinket, továbbá a magyar élelmiszerek áfájának mielőbbi csökkentését kell elérni annak érdekében, hogy a helyi termelés helyi fogyasztással párosulhasson.

Hosszú távon pedig el kell kezdeni a vidék Magyarországának olyan mértékű feltámasztását, amely a városokban boldogulást nem találó lakosság normális, egészséges környezetbe való visszavezetését érinti. Ha Romániának és Franciaországnak is sikerült, akkor a magyar tanyavilág felélesztése miért nem sikerülhet?

Az utolsó kérdésem pedig az, hogy fordulhatott elő, hogy majdnem egymillió hektár magyar föld került jogilag vagy áttételesen idegen kézbe, és miért nem tettünk még ez ellen semmit. (Taps a Jobbik frakciójában.)

Forrás: parlament.hu