DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Értem én a sürgetést, hogy minden ügyet ki kellene vizsgálnunk egy vagy másfél hónap alatt, de az az igazság, hogy a szocialisták annyit hagytak ránk, hogy egyelőre nem győzünk olyan gyorsan haladni (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!), hogy mindegyiket meg tudtuk volna oldani, vagy fel tudtuk volna már göngyölíteni, ezért egy kis türelmet kérnék. (Moraj az MSZP padsoraiban.)

És én értem a pikírt stílust is, két kijelentést azért mégis hadd emeljek ki, mert nem tartom méltányosnak. Az egyik, amely azt sugallja, hogy a 2001-es döntés bármilyen szempontból is korrupt vagy jogellenes lett volna, vagy bármilyen, színfalak mögötti, egyébként az átlagpolgár számára meg nem ismerhető szempontok játszottak volna szerepet. Ezt maga a svéd ügyészség állapította meg, hogy a 2002 előtti időszakban biztos, hogy nincsenek korrupciós nyomok, az utána következő időszakról én most még nem tudok beszámolni.

A másik pedig, hogy az ügyészség nem eléggé széles körűen járt volna el, amikor ez ügyben nyomozott Magyarországon. Itt szeretném megvédeni az ügyészséget. Úgy gondolom, hogy vitatkozni csak akkor tudunk, ha bizonyos alappontokat elfogadunk; az egyik pedig az, hogy ha az ügyészség határozatot hoz, akkor azt megalapozottan hozza, illetve ha valamilyen probléma lett volna, akkor nyilvánvalóan ezek a körülmények már megjelentek volna.

Ami pedig felajánlását, nagylelkű felajánlását illeti: amennyiben mégsem kívánnának élni vele, akkor mi természetesen ki fogjuk kérni a hivatalos iratokat, és megnézzük, kivizsgáljuk. A honvédelmi miniszter úrral már egyeztettem. (Dr. Hende Csaba bólint.) Ő is elkötelezett abban, sőt korábbi lépéseivel, azt hiszem, személyes tanúbizonyságot is tett már arról, hogy a honvédségen és a honvédelmi politikán belül semmifajta korrupciót, semmifajta bűncselekményt nem tűrünk el, és ez a jövőben is így lesz.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu