GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat a volt államfőt lakáshasználati joggal ruházza föl, amelynek biztosításáról a Köztársasági Elnöki Hivatal gondoskodik, a lakás fenntartásáról is a hivatalnak kell gondoskodnia. A törvényjavaslat értelmében amennyiben a volt államfő a tisztségét legalább két éven át betöltötte, nincs időbeni korláthoz kötve a gépkocsi-használati joga sem. Ugyanúgy a kétfős titkárság alkalmazását sem kötnék időbeli korlátozáshoz, vagyis ha ott is fönnáll a kétéves szolgálat, akkor a kétfős titkárság is fennmarad.

A törvény általános indokolásában olvashatjuk azt, hogy a volt köztársasági elnök hivatalának betöltését követően is közszereplő és a közélet fontos résztvevője marad, a volt köztársasági elnökök számára biztosítani kell, hogy nemzeti érdekeket szolgáló közéleti szerepeiket zavartalanul elláthassák.

Továbbá az is az indoklásból derül ki, hogy a törvényjavaslatnak kettős célja van. Először is az, hogy a volt államfő a tapasztalataival, ismereteivel és nemzetközi kapcsolatrendszerével élete végéig aktívan tudja az ország érdekeit szolgálni, valamint az, hogy a volt köztársasági elnök feladatának ellátásához szükséges pénzügyi feltételeknek a Köztársasági Elnöki Hivatal költségvetésén belül történő biztosításával a mindenkori kormánytól függetlenül tudja ellátni a feladatait. Szögezzük le, hogy a törvényjavaslatban megfogalmazott célok megvalósítása nem jelent olyan terhelést a költségvetésnek, hogy érdemes legyen túl sok szót fecsérelni erre itt a Ház falai között. Azonban tudjuk azt, hogy ezek a tételek, amelyeket erre kíván fordítani ez a törvényjavaslat, eddig is benne voltak a költségvetésben. Tehát ez nem jelent egy túlságosan nagy kiadási többletet.

És azt is tudjuk, hogy Magyarországon vannak különleges státusban, megkülönböztetett státusban lévő emberek, tudjuk, hogy a köztársasági elnökök is ilyen emberek. Ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy egy olyan helyzetben, amelyben jelenleg van Magyarország, amilyenben jelenleg van a magyar gazdaság, rendkívül rossz üzenetet hordoz magában ennek a törvényjavaslatnak a szellemisége. Hiszen olyan időkben, amikor minden a költségtakarékosságról, a köztisztviselői és kormány-tisztviselői kar leépítéséről szól, az Országgyűlés létszámának csökkentéséről és általános nadrágszíjmeghúzásról, megtakarításról szól, akkor nem feltétlenül ez a törvény az, amit sürgősséggel kellene tárgyalnia az Országgyűlésnek.

Nem arról van szó, tisztelt képviselőtársaim, hogy a Jobbik megkérdőjelezné például Göncz Árpádnak a nemzeti érdekek képviselete iránti elkötelezettségét és azt, hogy vajon jelenlegi anyagi körülményei lehetővé teszik-e számára azt, hogy a nemzeti érdekeket szolgáló közéleti szerepeit zavartalanul el tudja-e látni. Mi csak azt nem értjük, hogy miért pont a legsúlyosabb gazdasági válság közepén kell a takarékoskodás és a leépítés korszakában vagy szlogenjével fémjelzett időszakban ezt a javaslatot a tisztelt Ház elé hozni, és természetesen sürgősséggel. Úgy gondoljuk, a Jobbik úgy gondolja, hogy ezt a dilemmát esetleg úgy lehetne föloldani, ha a törvényjavaslat által érintett volt kormányfők közcélú adományként felajánlanák a nekik járó összeget vagy jövedelmet, például az árvízkárosultak javára. Ezzel együtt úgy gondoljuk, ezzel a dilemmával, amit felsoroltam, tehát hogy egyrészről ez nem jelent olyan nagy tételt az ország költségvetésében, a másik oldalon viszont ezt véleményünk szerint nem feltétlenül itt és most kellene sürgősséggel tárgyalnia az Országgyűlésnek, fogjuk ezt a kérdéskört megközelíteni, és csütörtöki frakcióülésünkön a frakció erről egy megfontolt döntést fog hozni, és ennek alapján fogjuk mérlegelni az előttünk fekvő törvényjavaslatot.

Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu