MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ma 290 forint környékén járt az euróárfolyam, ennyit kellett fizetni a nap egy bizonyos szakaszában egy euróért, és nemzetközi elemzők arról is beszélnek, hogy akár a következő napokban, hetekben 300 forint fölé is mehet az euró árfolyama. (Moraj, közbeszólások a kormánypártok soraiban.)
Másfél millió olyan magyar család van itt az országban, akik rendelkeznek valamifajta devizahitellel, és több tízezer olyan vállalkozás, amely szintén devizában adósodott el az elmúlt években. (Moraj a kormánypártok soraiban.) Ezek a jelzések, talán, ahogy itt a közbeszólásokból hallom, önök számára nem tragikus hírek, de azok az emberek, akiknek pár ezer forinttal magasabb törlesztőrészlet a családi költségvetés felborulását jelenti, bizony ők nagyon-nagyon éles szemmel figyelik azt, hogy mi történik Magyarországon a forint árfolyamával, mi van a svájci frankkal, mi van az euróval, hiszen ezáltal családok feje fölül lehet elárverezni a családi házat, a lakást, és kerülhetnek magyar cégek csőd közeli helyzetbe.
(13.40)
Ez azért világbajnok teljesítmény, tisztelt hölgyeim és uraim, mert önök 6 héten belül másodszor voltak képesek erre, sikerült 6 héten belül, 42 napon belül kétszer bedönteni a forintot, és zuhanórepülésbe küldeni a magyar valutát. (Felzúdulás a kormánypárti oldalon.) Először Kósa és Szijjártó képviselőtársaimnak sikerült ez az attrakció, akkor 150 milliárd forintot tapsoltak el ezzel a kijelentéssel, most pedig ugyanerre az attrakcióra Matolcsy György és Orbán Viktor volt képes, szintén egy másik 150 milliárd forintot kivéve a magyar emberek zsebéből és a magyar költségvetésből. És közben próbálják önök úgy beállítani, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy ez az igazi bátorság, ez az igazi magyar virtus, hogy keményen móresre tanítunk mi mindenkit itt a világban, az Európai Uniót és mindenki mást, aki Magyarországgal bármilyen kapcsolatba kerül.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nekem ez a magyar virtus, ez a bátorság, az a baj, hogy sokkal inkább a vak ló bátorságára hasonlít, és nem lenne baj, ha ez a vak ló bátorsága csak a kormánynak okozna problémát, csak neki fájna, itt az a baj, hogy nemcsak a magyar kormány szenved emiatt, hanem a magyar emberek, a magyar vállalkozások is megsínylik ezt a bátorságot.
Azt tudom javasolni önöknek, hogy minél gyorsabban álljanak elő egy olyan tervvel... - és jó lett volna, ha például a mai napon a magyar miniszterelnök itt van a parlamentben, a munkahelyén, föláll, és napirend előtti hozzászólásban is elmondja, mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy a forintárfolyam ismét stabilizálódjon, hogy a magyar költségvetés tarthassa stabilitását, és a pénzügyi rendszer is kiszámíthatóan működjön a következő években, mert ez az igazi nemzeti érdek.
De ahogy most sincs itt Orbán Viktor, ahogy figyeltük a híreket, amikor a tárgyalások kezdődtek, akkor sem volt Magyarországon, mert a világbajnokság döntője sokkal fontosabb volt, mint a magyar devizahitelesek érdekeinek képviselete. (Felzúdulás a kormánypárti oldalon.) Értem én, de azért érdemes azt is megfigyelni, hogy a spanyol miniszterelnök, miközben csapata a világbajnoki döntőt játszotta, nem ment ki erre a világbajnoki döntőre, pontosan azért, mert fontosabbnak tartotta a hazai eseményeket, mint azt, ami ott történt. Pedig Spanyolország megnyerte a világbajnokságot. De értem én, a magyar miniszterelnöknek fontosabb a futballmeccs, fontosabb számos csapat és fontosabb az edzés, mint az, hogy itthon a pénzügyi stabilitást védje. De ahogy látom, ma már Matolcsy György sem mert bejönni a magyar parlamentbe, helyette államtitkár úr fog válaszolni ezekre a kérdésekre.
Pedig érdemes lett volna meghallgatni, hogy mi történt az elmúlt napokban, hiszen ellentmondó hírek jelentek meg, voltak, akik arról beszéltek, hogy minden rendben, majd egyszer csak azt hallottuk, hogy megszakadtak a tárgyalások. Azt is tudom, hogy Lázár képviselő úr most fog fölállni az én hozzászólásom után, és elmondja, hogy önök az emberek oldalán állnak, mi meg képviseljük a nemzetközi pénzügyi köröket, idegenszívűek vagyunk, a bankárokat képviseljük. (Közbeszólások kormánypárti oldalról: Így van! - Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik padsoraiban.)
Tisztelt Képviselő Uraim! Nagyon szépen köszönöm. Nagyon szépen köszönöm a tapsot. Remélem, majd akkor is ugyanilyen lelkesedéssel fognak tapsolni, amikor az általunk elmondottak, remélhetőleg nem, de ha beigazolódnak, amit az emberektől fognak kapni azért, hogy több ezer forintot vesznek ki a zsebükből. (Nagy zaj.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés