SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Néhány gondolatot szeretnék még hozzáfűzni ehhez a bizonyos két évhez. A törvényjavaslat nem tesz disztinkciót az elnöki megbízatás megszűnési okai között. Tehát amint látjuk az alkotmányban, több okból is megszűnhet a megbízatás. Ezek között számos olyan okot találtunk, amelyek akár konkrét politikai okokra is visszavezethetőek lennének. Ilyen például az elnöki tisztségtől való megfosztás.
Ha az ember egy kicsit belegondol, esetleg némi malíciózussággal azt lehetne mondani, hogy előrevetíti ez a törvényjavaslat azt, hogy a hamarosan hivatalba lépő köztársasági elnök két évre tervezhet, és szeretnék már neki is megadni az ezzel a törvénymódosítással életbe lépő kedvezményeket.
Úgy vélem, hogy érdemesebb lenne ezt alaposabban kidolgozni, és valószínűleg ez már alkotmánymódosítást is fog igényelni, hogy tegyük meg ezt a különbségtételt, hogy milyen hivatalmegszűnési okok esetében érvényesek ezek a kedvezmények, mert ahogy képviselőtársam is mondta, nem gondolom, hogy például egy összeférhetetlenség kimondásával megszűnés esetén ez egy akceptálható ok lenne.
A másik ok, ami miatt szót kértem, Rétvári államtitkár úr külföldi példáinak a citálása. Nagyon izgalmasak ezek a példák, és egy kicsit szeretnék elfantáziálni, illetve kilépni az államformánkon. Látható, hogy több államban, illetve több európai államban is a volt köztársasági elnöknek egyfajta fékszerepet is adnak. Bocsánat, nem tudom idézni, hogy melyik államban volt, de volt egy olyan, hogy a leköszönő köztársasági elnöknek jogosultsága van arra, hogy magát jelölje újra, illetve egy másik, ha jól emlékszem Franciaországban, hogy egy kvázi alkotmánybírói feladatot lát el.
Tudom, hogy ez messzire mutatna, meg az alkotmányos berendezkedésünkbe ez nem teljesen fér bele, de érdemes lenne eljátszani a gondolattal, hogy a kormány vajon, hajlandó lenne-e egy fékszerepnek az újbóli megerősítésére a mostani fékgyengítési sorozat után.
Végezetül még azt szeretném mondani, hogy előrelátónak tudjuk azt, hogy a volt köztársasági elnököknek az egész társadalomban betöltött szerepét önök is fontosnak tartják, és bízunk benne, hogy az aktuálpolitikai szempontoktól önök is el tudnak vonatkoztatni. Ahogy a pusztán protokolláris jogokban most megadott kedvezményeket látjuk, látjuk, hogy a diplomáciai életben is milyen fontos szerepet viselhetnek a volt köztársasági elnökök, úgyhogy valóban mi támogatni tudjuk ezt a törvényjavaslatot. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés