DR. PUSKÁS IMRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Már a vezérszónoki körben volt, aki megfogalmazta, hogy nehéz erről a törvénytervezetről az általános vita keretei között megszólalni, talán a vezérszónokok közül, aki ezt nem is fogalmazta meg, ráutaló módon ezt visszaigazolta, mert volt, aki Szabad Nép-félórát tartott, és volt, aki az általános vitáját folytatta gyakorlatilag ebben a körben ennek a törvénytervezetnek.
Én sokadik megszólalóként a negyedik órában talán még nehezebb helyzetben vagyok, hiszen aki feláll ebben a patkóban, az azért azzal a célkitűzéssel teszi, hogy valami újat mondjon, és ne csak az legyen az új benne, hogy ezt ő mondja. Ez meglehetősen nehéz, hiszen nagyon sokfajta vélemény fogalmazódott meg, én mégis megpróbálom azt a dimenziót megragadni, amely valóban az általános vita dimenziója kell legyen, ez pedig három kérdésre való rövid válaszadás.
Az első kérdés, hogy szükség van-e, társadalmi igény van-e egy ilyen törvénytervezetre, ez a törvénytervezet tartalmában milyen célokat tűz ki, és ezek a célok milyen eredményre vezethetnek, ez a tartalom milyen eredményre vezethet.
Arra a kérdésre tehát, hogy van-e társadalmi igény, van-e szükséglet arra, hogy egy médiaalkotmány szülessen, rögtön felvetődik az a kérdés, hogy ez a médiaalkotmány kifejezés egy nagyképű dolog-e, vagy éppen elkenni próbálja azt a tartalmat, amely megfogalmazódik ebben a törvénytervezetben, vagy tényleg ez egy olyan kifejezés, amely jól tükrözi mindazt, ami ebben a törvénytervezetben megtalálható. Nos tehát, a szükségessége, én azt gondolom, egyrészt a felszólalásokban is visszaigazolódott, másrészt pedig élve egy társadalomban mindannyian érezzük azt, hogy a média egy olyan világ, amely mindannyiunk életében rendkívül fontos szerepet játszik, és mindannyian meg tudunk fogalmazni ezzel kapcsolatban olyan kritikákat, amelyek szabályozásért vagy mindenképpen egyfajta átgondolásért kiáltanak.
Nos, én meggyőződéssel állítom, hogy igen, szükség van egy olyan jogszabályra, amely egy értéket szab. Merthogy a vitában talán nagyon fontosnak tekinthető olyan gondolat is elhangzott, amely szerint ne szabályozzunk XX. századi eszközökkel a XXI. században, vagy hogy még érthetőbb legyen, ne gondolkodjunk azokban a nagyon egyszerű keretekben, amelyek még néhány évtizeddel ezelőtt léteztek számunkra, mint sajtó, rádió, televízió, hiszen egy egészen más médiatérben élünk már, amely médiatér olyan eszközöket kínál, ami valóban egyrészt talán szabályozhatatlan, másrészt pedig mindenki számára elérhető, és éppen az elérhetőség az, ami a szabályozás nehézségét adja.
(13.30)
Én azonban azt gondolom, azzal, hogy a világ megváltozott, azzal, hogy nemcsak hogy átléptünk a XXI. századba, hanem egészen másfajta technikai eszközök vesznek bennünket körül, egészen más életstílusban, életmódban éljük az életünket, ez nem azt jelenti, vagy nem kell azt jelentse, hogy nincsenek értékek, hogy nem szeretnénk mint társadalom egyfajta értékrendet követni. És ha egyfajta értékrendet követni szeretnénk, akkor talán nem baj, ha ez ebben a médiaalkotmányban, még ha nem is szájbarágósan, de visszatükröződik. Nagy szerencséjük van önöknek és mindenkinek, aki figyeli a parlament vitáját, hogy eddig szegény Deák Ferencet nem csépelték, ezért nekem jut az a hálátlan feladat, hogy csépeljem az ő egyetlen mondatát, amely arról szólt, hogy a sajtóról szóló törvénynek úgy kellene szólnia, hogy hazudni nem szabad. Nos, azt gondolom, hogy ezt a fajta állítást, ezt a fajta gondolkodást mégiscsak visszatükrözi ez a médiaalkotmány, amely előttünk van.
Milyen eszközökkel teszi ezt? - hogy a második kérdésre is megpróbáljak választ adni, miután arra a kérdésre, hogy szükség van-e rá, röviden a válasz az, hogy igen, szükség van, mégpedig egyfajta értékrend megteremtése, megőrzése, egy egészséges társadalom megőrzése érdekében. Ezek az eszközök pedig valóban inkább egy alkotmányra emlékeztető eszközök. Hiszen ha ennek a jogszabálynak a terjedelmét nézzük, akkor ebből nyilvánvalóan kiderül, a tekintetben a jogszabály készítői nem akartak nagyot markolni, hogy mindent részletesen, nagyon-nagyon precizírozva szabályozzanak, és az újabb és újabb felmerülő kérdésekre is adjanak választ, és megpróbáljanak valamilyen újabb szakasszal megoldást találni, és ezzel nagyon-nagyon hosszúra nyúlt jogszabályt alkottak volna.
Nem ez történt. Inkább valóban felsorolásszerű, inkább valóban jelzésszerű sok esetben ez a jogszabálytervezet, és ez nem baj. Ez azért nem baj, mert valójában a magyarországi médiavilágot most is létező és alkotandó jogszabályok kell hogy szabályozzák. Ez a médiaalkotmány csak azt kell vállalja, hogy azt a fajta értékrendet tükrözze vissza, amely a társadalom elvárása, amely a társadalom lehetőségeit kívánja megmutatni. Mert milyen eszközöket is kínál? Azt gondolom, hogy ez a tervezet a nyilvánosság mint egy dimenzió szereplői számára, ebben a dimenzióban és ebben a minőségünkben is védelmet, lehetőséget kínál mindenki számára. Hiszen mindannyian szereplői vagyunk valamilyen módon; szereplői vagyunk, nem túl szép és számomra nem túl szimpatikus, de mégiscsak valóban érthető kifejezéssel: mint fogyasztók. Vannak, akik ennek a dimenziónak az alkotói, a hírek közvetítői, azok a médiamunkatársak, akiknek valójában ez a jogszabály nem korlátozza, hanem erősíti a lehetőségeit. És van, amikor alapvetően olyan szereplőként vagyunk ebben a dimenzióban, amikor mint hír, mint információadó szerepelünk benne, és ez a tervezet ebben a dimenzióban is és ebben a minőségünkben is, azt gondolom, védelmet, lehetőséget kínál mindenki számára.
Tehát amikor nagyon sokan azt fogalmazták meg, hogy ez a sajtószabadságot szűkíti, esetleg az újságírók lehetőségeit szűkíti, vagy éppenséggel azok lehetőségeit tágítja, akik majd nem fognak információt szolgáltatni, meggyőződéssel vallom, hogy ha figyelmesen megnézzük ezeket a szakaszokat, akkor éppen az ellenkezőjét találjuk. A média, a nyilvánosság minden egyes szereplőjének, résztvevőjének a lehetőségeit erősíti, és a képet tisztítja.
Nos tehát, az utolsó kérdésre akarunk választ adni, miszerint ezekkel a célokkal milyen eszközöket sorakoztat fel, akkor azt látjuk, hogy ezek az eszközök, még akkor is, ha nem túlszabályozott módon, de mindenképpen azt erősítik, hogy Magyarországon a nyilvánosság egy értékalapon álló nyilvánosság, amely mindannyiunk, az egész társadalom érdekét szolgálja, és ez a XXI. században is igaz kell legyen, és mindenképpen a lehetőségeket, minden szereplő lehetőségeit tágítják.
Az, hogy ezt számos módosító indítvánnyal már most is lehetett pontosítani, egyes félreértésektől meg lehet szabadulni, azt gondolom, ez helyes, az mindenképpen, hogy akik a módosító javaslatokat készítették, ezt a munkát fontosnak tartották. Nagyon helyes, hogy a jogszabály beterjesztői nem ragaszkodnak minden egyes elgondoláshoz. Meggyőződésem szerint, ahogy a folyamat eddig ezt visszaigazolta, ezek a módosítási lehetőségek valóban nyitva állnak számunkra. Azokat a célokat, azokat az elveket erősítve, ha tetszik, precizírozva tudunk majd egy olyan médiaalkotmányt létrehozni, amely az egész magyar társadalom és a nyilvánosság szereplőinek érdekeit szolgálja. Ezért is javaslom a tisztelt Háznak, hogy majd amikor erről szavazunk, mindenki a szavazatával támogassa.
Köszönöm szépen a figyelmüket, köszönöm, elnök úr. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés