L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Néhány apróságra szeretnék reagálni.

Mandur képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy június 23-án tartottuk azt a bizottsági ülést - tehát immár egy hónapja -, amikor meghallgattuk a sajtószakmai szervezetek képviselőit. Azt mondja, hogy nem volt idejük arra, hogy a beterjesztést követően a törvénytervezetet átnézzék, és megfelelően fölkészüljenek. Ha ezt el is fogadnám érvként, akkor is azt tudom mondani, hogy az azóta eltelt egy hónapban legalább egy módosító indítvánnyal megörvendeztethette volna az MSZP ezt a tisztelt Házat, mert nem látjuk, hogy annyira aktívan akarnák módosítani ezt a törvénytervezetet.

A mai napig 22 módosító indítványt nyújtottak be, a 22 módosító indítványból 11-et az LMP képviselői, 1-et a Jobbik képviselői és 10-et én személy szerint, tehát a Fidesz képviselőjeként.

Ahogy államtitkár úr is jelezte, van még idő. Én egyébként itt, a Ház falai között is jelzem, hogy lesznek még további módosító indítványaim, végigolvasva annak az ülésnek a jegyzőkönyvét, a szakmai szervezetektől azóta nagyon sok véleményt írásban is megkapva, itt Karácsony alelnök úr által hivatkozott szervezetek képviselőitől is részletes anyagokat kapva látom még azokat a pontokat, ahol érdemes módosítanunk. Mi is fogunk nyáron dolgozni. Másrészt van egy-két olyan stilisztikai jellegű javítás, amit, azt gondolom, egy médiaalkotmány esetében érdemes még megtennünk.

Ha már a Washington Postot szóba hozta a képviselő úr, gyorsan ráugrottam a Washington Post honlapjára, hogy akkor hogyan is állunk a közérdeklődéssel. 14 poszt érkezett eddig a közérdeklődésre számot tartó cikkhez, tehát látszik, hogy a széles amerikai nyilvánosságot és az internet világában annyira járatos amerikaiakat mennyire izgatja ez a probléma, és valószínűleg közelebb járunk az igazsághoz, ha arra utalunk, amit képviselőtársam is a KDNP részéről megfogalmazott.

És még két apróságot, válaszadási kötelezettség. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Lejárt a két percem, elnézést kérek.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu