L. SIMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! (Volner János felé fordulva:) Csak szeretném jelezni még egyszer: majdnem három órája tart a vita, képviselőtársam. Ezt a kérdést, amit említett az előbb a kétpercesében, már négyszer vagy ötször körbejártuk ma, ötödször ugyanazt mondja el, amit már ötször megválaszoltunk. Tehát nincs értelme erről ennyit beszélni. Eleve az eredeti törvénytervezetből sem ez következik, amit képviselőtársam állított. Meg kell nézni a 22. §-t, most gyorsan én is még egyszer ránéztem. Utána meg kell nézni a törvény preambulumában található fogalommagyarázatokat, és ebből egyértelműen nem az következik, amit ön itt vizionált.

Egyébként pedig az elektronikus regisztráció, az előbb elmondtam, hogy mire vonatkozna, és ha megnézi, mondjuk, a Facebook impresszumát, akkor látja, hogy nyomon követhető a Facebook szerkesztősége, és nyomon követhető a Facebook tulajdonosi köre. Itt tehát nem arról van szó, amit ön vizionált. Nem arról van szó, hogy XXI. századi szituációt XX. századi törvénnyel akarnánk kezelni, hanem arról van szó, hogy vannak olyan internetes tartalmak, amelyeket érdemes vagy reményeim szerint kell a jövőben regisztráltatni, ha tetszik, ISSN számmal ellátni.

És nincs arról szó, hogy amikor ön bármilyen tartalmat vagy információt cserél az interneten, akkor mondjuk, ennek a törvénynek a hatálya alá tartozóan jogszabálysértést követ el; ha tehát éppenséggel egy radikális jobboldali hírportál írását vagy információját idézi, de ha egy radikális baloldali hírportál információját vagy tartalmát idézi, akkor erre ugyanezt tudom elmondani. Kérem tehát, hogy egy kicsit legyünk körültekintőbbek. Szó nincs arról, hogy azt a fajta internetes szellemi szabadságot, ami most működik, olyan keretek közé akarnánk zárni, hogy ne lehessen szabadon véleményt cserélni az interneten keresztül.

Forrás: parlament.hu