MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Ha már ilyen típusú lett ez a vita, csak szeretném emlékeztetni önt arra, hogy a vezérszónoki fölszólalásomban pontosan kitértem a szakmai szervezetekre, hogy nagy tisztelettel és jobbító szándékkal vesznek részt egyébként ebben a vitában, és élnek természetesen egyáltalán azzal a minimális kis lehetőséggel is, amit ebben az eljárásban biztosítottak a számukra. És semmifajta sértő dolog abban nincs, amikor kimondjuk azt, amit egyébként ők is megjegyeztek, hogy reméljük - szó szerint idézek egy ottani fölszólalót -, nem belesírunk a kiömlött tejbe. Tehát ők maguk is megfogalmazták azt, hogy ami ott most történik, reméljük, hogy azzal nem a már kiömlött tejbe fogunk belesírni. Hiszen itt egyetlen lehetősége ezeknek a szervezeteknek az, hogy rajtunk keresztül, a politikai pártokon keresztül, amelyek itt vannak a parlamentben, valahogy módosító javaslatokba integráljuk bele mindazt, ami esetleg ott elhangzik.

Csak önmagunknak mondom: ha az a célunk, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlésében a lehető legjobb törvényeket fogadjuk el az ország érdekében, akkor miért nem alkalmazunk olyan eljárásokat, amik lehetőséget is adnak arra, hogy valóban a legjobbakat alkothassuk meg. Mi nem véletlenül szólunk a társadalmi- szakmai egyeztetés mellett, az ilyen kérdéseknél főleg, ami most az asztalon hever, hogy ezt más eljárások keretében tegyük meg. Mert sajnos ezek az eljárások, hogy már csak utólagosan, "reméljük, hogy nem sírunk bele a tejbe" eljárások résztvevői a civil, társadalmi és érdek-képviseleti szervezetek, azt vetik föl, hogy az ő szerepük ebben a kérdésben csak ennyi. És ezt mondtuk mi is.

És továbbra is azt mondjuk, hogy vegyük vissza, kezdjük elölről; nem kerget a tatár, ki fogja bírni - miért nem csináljuk meg? Ez az igazi nagy kérdés: miért nem lehet ezt normálisan csinálni?

Forrás: parlament.hu