NOVÁK ELŐD, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A média a negyedik hatalmi ág, szoktuk közhelyszerűen mondani, azonban a politológus feleségemmel is szoktam azon vitatkozni, hogy ez mennyire igaz, hiszen a hivatalos definíció szerint a hatalmi ágaknak van kényszerítő, szankcionálási lehetőség, eszköz a kezükben, és a médiának, legalább is hivatalosan, jogszabály által biztosítottan alkotmányos eszköz nincs a kezében. Ettől függetlenül, azt gondolom, mindannyian egyetérthetünk abban, hiszen médiaszereplőként mi is tudjuk azt, hogy a média igenis tud szankcionálni, fel tud emelni, vagy el tud tiporni bárkit, illetve a trükkök százaival, ugye, ki lehet magyarázni a legnagyobb hazugságokat is, ha már megengedi, Pálffy képviselő úr, hogy valamennyire a humor eszközéhez nyúljunk, ha már ön is megtette a legutóbbi napirend előtti felszólalásával szemben.

Azt gondolom, ön egyébként a bizottsági többségi álláspont ismertetésében viszonylag korrekten elmondta, valóban úgy született egyhangú támogatás a bizottságban, hogy az MSZP és a Jobbik kivonult, de annyit még tegyünk hozzá a teljes igazsághoz, hogy az LMP pedig jelen sem volt. Tehát ez a bizonyos támogatottság a szokásos támogatottság, és azt kell mondanom, sajnos, hiszen elég széles az ellenzék spektruma, hogy azért néha születhessen olyan kormányoldali előterjesztés, ami legalább valamelyik ellenzéki frakciónak vagy képviselőnek a támogatását bírja. Sajnos, ismét nem sikerült ilyen javaslatot benyújtani. Azonban a módosító javaslatok az ellenzék terepe, hiszen egyetlenegy ellenzéki javaslatot sem vettek még önállóan napirendre ebben a ciklusban; ott ismét elég sok javaslat benyújtásra került, ami alapján azt mondhatjuk, hogy a törvényjavaslat kezdeti hiányosságai után kezd végre életképes formát ölteni ez a javaslat, azonban számos fenntartásunk van.

Önmagában a javaslatot eleve egy kicsit koncepciótlannak érezzük, hogy miért kell a sajtótörvény egyes szakaszaiból és a médiatörvény első fejezetéből összevonva egyfajta új médiaalkotmányt létrehozni, miközben sokkal sürgetőbb kérdésekkel, például a kereskedelmi tévék megregulázásával nem foglalkoznak. Jobban örültünk volna, hogyha ahelyett, hogy bevásárolják magukat a kereskedelmi tévékbe, inkább a megregulázásukkal foglalkoznak.

Látjuk, ez a törvényjavaslat-csomag valóban nem szolgál mást, legalábbis elsősorban azt szolgálja, hogy bebetonozzák magukat kilenc évre ezekbe a meghatározó pozíciókba, és a különböző ellenzéki ellenőrzési jogkörökre és fékekre vonatkozó részeket pedig fenekestől fel is forgatták ezekkel a javaslatokkal.

Nos, tehát térjünk akkor ennek a javaslatnak a konkrét általános vitájára. Ha azt mondtam, hogy sok módosító javaslat érkezett, hadd kezdjem az elsővel, amit Pörzse Sándor képviselőtársammal nyújtottunk be, ugyanis számunkra ez a legfontosabb sérelem, ez pedig az a bizonyos felvilágosítási kötelezettség, amit sietett Rogán Antal leszögezni, hogy erről már ne is beszéljünk, mert befogadták a fideszes módosító javaslatot, tekintsük úgy, hogy ez nem is volt benne, hogy ezt el akarják törölni.

(11.10)

Mi azonban egyrészt eleve sérelmezzük, hogy arról kell vitatkoznunk, hogy miért ne romboljunk, nem pedig arról, hogy hogyan építkezzünk. Jobban örülnénk, ha rendszeresen erről lehetne vitatkozni, azonban itt, ebben a ciklusban már számtalan alkalommal előfordult, hogy arról kell beszélni, hogy miért nem lenne szabad kiszedni értékes részeket akár az alkotmányból, gondoljunk a véleménynyilvánítás szabadságára, melyet végül sikerült elérni, hogy valóban bent maradt.

Itt megint vitatkoznunk kell, és nemcsak azért, mert az eredeti javaslatban benne volt, hanem mert még mindig benne van egy bizonyos fokú csorbítás, amit még a '86-os sajtótörvény is jobban szabályozott. Persze, most már visszakerült az, hogy a felvilágosítási kötelezettség az állami szerveknél megáll. Azonban a társadalmi szervezeteket megint szépen, valahogy véletlenül kihagyták ebből a felsorolásból. Úgy érezzük, hogy amikor önmagukról van szó mint pártokról, amelyek szintén társadalmi szervezetek, vagy politikusokról - arra is a későbbiekben fogok példát mondani -, akkor ott valahogy mindig többletjogokat biztosítanak, és ezek fellelhetők, hiszen nem véletlenül úgy került beterjesztésre valami, hogy nem volt benne, hanem kifejezetten törölnek egy ilyen bizonyos részt. Hiszen míg az 1986-os sajtótörvény 4. §-ának (1) bekezdésében ott vannak a társadalmi szervezetek is felsorolva, hogy kötelező számukra, tehát a pártok számára is például a felvilágosítási kötelezettség, tehát tájékoztatniuk kell az újságírókat, addig ezt most kihagynák.

Mi nagyon szeretnénk, ha ez bent maradhatna. Hogy miért? Hadd idézzem a Jobbik iránti szimpátiával csak trükkök százaival vádolható Hírszerző portálnak egy tavalyi cikkét. Az a címe, hogy Csak a Jobbiknak fontos az átlátható pártfinanszírozás? Idézem a bevezetőjét: a résztvevő szerkesztőségek munkatársai a Fidesz, az MSZP, az SZDSZ, az MDF és a Jobbik listavezetőit keresték meg azt firtatva, milyen forrásból mennyit költenek a kampányra. A Fidesz és az MDF válaszra sem méltatta az érdeklődőket, az MSZP-től és az SZDSZ-től kitérő mondatokat kaptunk.

Egyedül a Jobbik adott konkrét válaszokat a kérdésre, zárul a bevezető, azonban az igazsághoz hozzátartozik az apróbb betűs lenti részből az is, hogy ebben a körben a megkérdezettek között nem szerepelt az LMP, amely egyébként még így fiatal pártként arról tett tanúbizonyságot, hogy betartja a jelenleg hatályos sajtótörvényt, ellentétben a többi párttal, amelyek rendszeresen fittyet hánynak. Most egy olyan példát hoztam, amiben egyhangúan látszik, hogy ilyen körkérdésekre rendszeresen megtehetik, hogy egyszerűen választ sem adhatnak ezekre a kérdésekre.

De engedjék meg, hogy idézzek, mivel ezt tartjuk a legfontosabb kérdésnek, egy másik példát is, az elhíresült Kubatov-botrányt, amely után a média természetesen megkereste a Fidesz sajtóosztályát. Hallgassák! (A mikrofonjához tartott mobiltelefonon hanganyagot játszik le.)

Forrás: parlament.hu