ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban nem erről folyik most itt a vita a Házban, ezt magam is tudom előterjesztőként, mégsem tudom megállni, és kénytelen vagyok felhívni Lenhardt képviselő úr figyelmét arra, hogy az a szemlélet, amit itt elmondott, a szlovák államnyelvtörvény szemlélete (Taps a Fidesz, a KDNP és az LMP soraiban.), ami ellen harcolunk. Ha el akarjuk érni azt, hogy a Szlovákiában kisebbségben élő magyarok bátran használhassák a saját nyelvüket a parlamentben és máshol, és magyarul beszélhessenek, akkor azt gondolom, hogy Magyarországon egy német nemzetiségű embertől nem várható el, hogy feltétlenül tudjon magyarul. A jelenlegi jogszabályaink lehetővé teszik neki, hogy az ügyeit németül intézhesse, hogy ha megválasztják parlamenti képviselőnek, akkor németül szólalhasson fel. Nem kell tudnia magyarul!
Azt gondolom, ez így normális és így természetes. Ha ezt el akarjuk érni a Felvidéken élő magyaroknál, ha el akarjuk érni Romániában az erdélyi magyaroknál, akkor nem lehet kettős játszmát játszani a magyar parlamentben sem, mert ezzel önök ártanak a legtöbbet. Persze nem vagyok meglepve, hogy ugyanazt a szemléletet képviselik, mint Jan Slota pártja Szlovákiában, de ezt azért, képviselő úr, a leghatározottabban vissza kell utasítani. (Taps a Fidesz, a KDNP és az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés