TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A nemzetközi pénzügyi szervezetek delegációja szombaton felfüggesztette a Magyarországnak nyújtott hitel felülvizsgálatáról szóló tárgyalásokat. A tárgyalások eredménytelen lezárása nemcsak azért adott a pénzügyi szektor, a külföldi szereplők számára igen komoly, a forint árfolyamát és a hazai tőzsdét a hétfői nyitáskor azonnal mélybe rántó aggodalomra okot, mert így bizonytalanná válik annak a jelenlegi megállapodás meghosszabbításával, valamint a 2011-re új megállapodás megkötésével megvalósítani tervezett elővigyázatossági hitelmegállapodásnak is a rendezése, amelyet konkrétan mind az EU-nál, mind pedig a nemzetközi szervezetnél épp a kormány kezdeményezett, hanem azért is, mert a tárgyalások kapcsán nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány nem tudott a politikai kommunikációban elhangzott üres szólamokon túl közgazdaságilag is megalapozott, Magyarország külső hitelezői számára is megnyugtató, bizalomerősítő, hiteles érveket felsorakoztatni amellett, hogy a kormány valóban képes lesz megvalósítani a kitűzött gazdaságpolitikai céljait.
Engedjék meg, hogy mindenekelőtt emlékeztessem saját magunkat arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr 29 pontos, a kormány gazdasági akciótervének nevezett, de tartalmilag inkább egy ad hoc ötletbörze vázlatának is felfogható intézkedéstervvel összefüggésben hányszor hangzott el a parlamentben részünkről, hogy a bejelentett intézkedések megalapozatlanok és kidolgozatlanok, a bankadóból remélt 200 milliárd forintos bevétel a vagyonosoknak kedvező adócsökkentések fedezetéül szolgál, ugyanakkor semmilyen segítséget nem nyújt az emberek devizahitel-terheinek csökkentésére, a költségvetés nehéz munkával elért egyensúlya nem tartható fenn érdemi, átfogó, strukturális átalakítások nélkül. A kormány képviselői e felvetések kapcsán ugyanakkor rendre azt az illúziót keltették, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, a kormány konkrét, megalapozott elképzelésekkel rendelkezik a vállalásai teljesíthetőségét illetően.
Páratlan tempóval indult el a kormány. A gazdasági törvénycsomagról van még idő egyeztetni az IMF-fel. "A nemzeti ügyek kormánya folytatja a strukturális reformok politikáját" - Matolcsy Györgytől -, "Nincs fennakadás a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap között folyó tárgyalásokról" - Varga Mihály. A kormány képviselői építő kritikáinkat eddig sorra lesöpörték az asztalról, ettől függetlenül sajnos az elmúlt napok eseményei az aggodalmunkat igazolták, azok nem voltak alaptalanok. A nemzetközi médiában: "Magyarország a tűzzel játszik", "Magyarország eltűnő támogatása", és talán a legfontosabb: "Nem ad hoc döntésekre van szükség" - az IMF-delegáció vezetője.
Sajnos bebizonyosodott, hogy amit ideig-óráig a részleteket nem ismerő választókkal üres, populista mondatokkal el lehet hitetni, azt az országba fektetett tőke biztonságát szigorúan szakmai alapon, érzelemmentesen elemző külső finanszírozókkal, ezek szakértőivel aligha lehet megtenni. A kétharmados hatalom pedig csak itthon elegendő a minden eltérő álláspontot gondolkodás nélkül lesöprő politizáláshoz, de ha az államháztartást finanszírozó nemzetközi szervezetek nem tartják kellőképpen komolynak, illetve felkészültnek a tárgyalópartnert, egyszerűen összecsomagolnak és hazamennek.
Bebizonyosodott, hogy a kormánynak nincs megalapozott, reális elképzelése a kitűzött és vállalt gazdaságpolitikai célok tényleges tarthatóságát illetően. Amint a delegációvezető által a tárgyalásokat követően adott sajtóinterjúból kiderült, nem ad hoc döntésekre van szükség, hanem jól átgondolt szerkezeti átalakításokra. Bebizonyosodott, hogy a központi költségvetés bevételi oldalának javítása érdekében bevezetni kívánt bankadó-koncepció több sebből vérzik. Nincs hatástanulmánya annak, hogy ez a döntés hogyan és miképpen hat a hitelfelvevőkre, hogyan és miképpen hat a kis- és középvállalkozások finanszírozhatóságára, hátráltatja-e a növekedést, vagy sem. Ellenben a két fekete péntek, amely 42 nap alatt bekövetkezett az elmúlt másfél hónapban, bebizonyította, hogy a hitelben eladósodott magyar állampolgárok igenis retteghetnek attól, ha valaki ad hoc politikai döntéseket kíván hozni. Kiemelten veszteséges állami vállalatoknál, társaságoknál, a MÁV-nál úgymond presztízsokokból, politikai okokból visszaállított szárnyvonalak költségei egyszer megfizetésre kerülnek.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A kormány nincs egyszerű helyzetben, hiszen egyszerre mást mond kívül, és mást mond belül. Mást mond a hazai piacoknak, és mást mond a nemzetközi piacoknak. Meddig akarnak még meggondolatlanul taktikázni, a forint árfolyamát életveszélyesen rángatni, minden bajok kizárólagos okozójaként az előző kormányra mutogatni? Szeretnénk azt kérni, hogy konkrét elképzelések kerüljenek az asztalra, a kitűzött célokhoz pedig olyan lépéseket tegyenek, amelyek az elmúlt másfél hónap gazdaságpolitikájának hiteltelenségét újra helyreállítják.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés