VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azok kedvéért, akik az internet adta vívmányokkal élve most figyelemmel kísérik az ülésünket vagy épp a tévéképernyők előtt ülnek, azok számára egy rövid helyzetjelentéssel szeretném kezdeni a mai napról szóló beszámolót.

Ez az, hogy a 262 képviselő, ami a fideszes kétharmadot jeleníti meg itt a tisztelt Házban most jelenleg, a mai napon rekordszámú, 9 fővel képviselteti magát. (Taps a Jobbik és az LMP padsoraiban. - Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Tíz!) Megjegyzem egyébként, hogy jellemzően 7 és 8 között ingadozott a létszám, tehát ennek az ugrásszerű javulásnak őszintén örülök. A kormány részéről pedig egyetlen államtitkár van jelen, az összes többi miniszter és államtitkár hiányzik. (Czerván György L. Simon László mellett foglal helyet. - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Kettő!) Kettő? Hol bujkál a másik? (L. Simon László: Itt, mellettem!) Ja, nem a helyén, bocsánat, azért nem láttam. Ő is csak azért, mert az ülést levezető elnök úr figyelmeztette a törvényes kötelezettségére az államtitkár urat. Nagyon remélem, hogy ha esetleg ebédszünetet vagy valami egyéb szükségletet szeretne az államtitkár úr, akkor ez majd megoldódik ilyen módon is.

Röviden és tömören: mivel most a törvényjavaslat általános vitája zajlik, nem kívánok én ilyen részletekbe belemenni - erre való lesz majd a részletes vita -, röviden és tömören értékelném az elénk tárt törvényjavaslatot.

Kicsit olyan érzésem van, mint amikor a közbiztonságról szóló törvényjavaslat vitája zajlott: egy kicsit sok is meg kevés is. A közbiztonságról szóló törvényjavaslatnál az volt az érzésünk, hogy a demokráciának sok, a bűnözőknek pedig kevés az, amit a kormány beterjesztett. Ebben az esetben azt láthatjuk, hogy a szólásszabadás szempontjából túlságosan sok az, amit a kormányoldal egyéni képviselői beadványok révén ilyen módon az Országgyűlés elé tárt, a demokrácia szempontjából tehát sok, egyébként pedig a tényleges teendők szempontjából igen-igen kevés, hiszen egy szűkös eszköztárral operál, és ott próbál meg keményíteni a meglévő szabályozáson, ahol egyébként az kevésbé volna szükséges.

És emlékeztetnék rá ismét és újólag - bár ezt ma már megtettem -, hogy nem kifejezetten és nem kizárólag csak az ellenzéki kritikák kereszttüzében volt ez a törvényjavaslat, hanem számos nemzetközi fórumon, számos jogvédő szervezet is kritizálta, és gyakorlatilag elmondta azt, hogy úgy, ahogy van, ezt az egészet ki kéne dobni a kukába, és újat alkotni helyette, annyira rossz ez a szabályozás. Mielőtt még a képviselőtársaim a fideszes oldalról - néhányan, akik itt ülnek az ülésteremben - arra hivatkoznának, hogy ezek marginális kérdések voltak; akkor, amikor a korábbi ellenzéki kritikákat megfogalmaztuk ez ügyben, hallani lehetett, hogy az ellenzék íratja ezeket a cikkeket a nyugati sajtóval. Emlékeztetném rá a képviselőtársakat, hogy mondjuk, amikor a Nemzetközi Sajtóintézet, ami most már egy hat évtizedes múltra visszatekintő sajtótömörülést jelent - főszerkesztőkből, kiadókból áll, bécsi székhelyű szervezetről van szó -, ez is azt mondja, hogy vonja vissza a kormány ezt a teljes médiacsomagot, mert annyira rossz, olyan jelentősen csorbítja Magyarországon a szólásszabadság esélyét, hát akkor, uraim és hölgyeim, a kormányoldalon mindenki, aki itt van, és aki egyébként még figyelemmel kíséri a mai ülést, le kellene esnie a tantusznak, és rá kellene döbbenni arra, hogy ezekben a kritikákban tényleg lehet valami.

Ez nem csak egy önök által szokásosnak mondott ellenzéki kukacoskodás, ez valóban egy olyan érdemi kritika, amely ezt a törvényjavaslatot alapjaiban érinti, és ezért tudjuk mi azt javasolni önöknek a sok módosító javaslat helyett is, hogy ezt a törvényjavaslatot vonják vissza, gondolják újra, és próbáljanak olyan jogi lehetőségeket alkalmazni és olyan követendő célokat találni, amelyek megfelelnek a kor szellemének.

Megjegyzem egyébként, hogy akkor, amikor mondjuk, Mandur képviselő úr emlegette a Washington Postot - teljes joggal, mert ez volt az egyik újság többek között a sok közül, amelyik nyugati kritikát fogalmazott meg ezzel kapcsolatban -, azt mondta, hogy a Fidesz-kormány ez által a törvényjavaslat által is leépíti a demokráciát. Emlékeztetnék arra, hogy a demokrácia leépítése egy ilyen médiacsomag révén nem egy önállóan, önmagában álló dolog. Ezzel párhuzamosan, azért, hogy a nyugati hatalmakat kiengesztelje az Orbán-kormány, jelentős és a hazafias nemzeti szervezeteket sújtó törvényi változások egész sorát hozta már meg az Országgyűlés. Tehát azért, hogy a demokrácia csorbítására irányuló kormányzati szándék miatti kritikákat hatálytalanítsa a kormány, ezért a Magyar Gárdával, illetve a jelenlegi Nemzeti Gárdával szemben lép föl olyan módon, amely megengedhetetlen, és ezzel próbálja meg kompenzálni az elkövetett demokráciaszűkítő lépéseket.

Akkor, amikor kormányzati kontrollt terjeszt ki például magánkézben levő sajtótermékekre, bloggerekre, valósággal a piaci viszonyokkal köszönő viszonyban sem álló regisztrációs kötelezettséget ír elő egyes sajtótermékekre, vagy akkor, amikor például az előterjesztő egy olyan EGK-rendeletre hivatkozik a törvényjavaslatban, amelyet azóta már többször is módosítottak: 2003. szeptember 4-én, 2004. április 22-én, 2005. szeptember 6-án, 2007. december 11-én, egész egyszerűen azért, mert elröppent fölötte az idő. Mert a szabályozás az infrastrukturális előrehaladottság, a technika fejlődése miatt már túlhaladottá vált, és egészen egyszerűen ennyiszer szorult arra ez a szabályozás, hogy módosítsák és próbálják aktualizálni a jelenkor követelményeinek megfelelően.

Emlékeztetnék arra, hogy mit ír például a törvény a közönség jogairól szóló fejezet 10. §-ában. Mindenkinek joga van arra, hogy megfelelően tájékoztassák a helyi, az országos és az európai közélet ügyeiről, valamint a Magyar Köztársaság polgárai és a magyar nemzet számára jelentőséggel bíró eseményekről.

Hölgyeim és Uraim! Hasonló megfogalmazásokkal már eddig is találkozhattunk a médiatörvényben, azonban eddig is azt láttuk, hogy a hasonló, általánosító jellegű, szankcionálást, illetve ellenlépéseket nem tartalmazó törvényi megfogalmazások az égadta egy világon semmit nem érnek Ebben az esetben is arról van szó, hogy előírunk valamit, aminek, ha nem így történik, egész egyszerűen nem lesz következménye. Sokkal inkább kellett volna foglalkozni konkrét lépésekkel. Épp ez az, amit egyébként ellenzéki képviselőtársaim már többször is a kormányoldali képviselők szemére hánytak - teljes joggal, megjegyzem - a mai napon, így például azzal, hogy valóban megregulázzák a kereskedelmi médiumokat. Ugyanis ezekben a médiumokban található vagy tapasztalható a legáldatlanabb állapot a magyar közéletben, az, hogy rendszeresen visszaélnek a számukra adott jogosítványokkal, rendszeresen elfogultan tájékoztatják a közvéleményt, a kiegyensúlyozott tömegtájékoztatás elvei rendszeresen és súlyosan sérülnek. Érdekes módon a kormány ehhez valamiért nem akar hozzányúlni.

Azért emlékeztetnék arra, hogy a kormány milliárdosai között az egyik például Fellegi Tamás, a nemzeti fejlesztésért felelős miniszter úr, akinek korábbi cége, az Infocenter.hu Kft. közvetlenül a választások előtt vásárolta föl az RTL Klub 30 százalékát. És emlékeztetnék arra, hogy 2012-ben lejár a kereskedelmi tévék, a két nagy kereskedelmi tévé koncessziós szerződése. Most vélhetően az fog következni, hogy az eddigi médiabirodalom-építés továbbfolytatódik, a kormányzat - mint ahogy a törvényjavaslat szövegezéséből is kiderül - kiterjeszteni próbálja a befolyását a magánkézben levő médiumokra, akár oly módon is, hogy a kormányban helyet foglaló milliárdosok fölvásárolják azokat, akár oly módon is, hogy ilyen törvényi szabályozást hoznak, és látható módon megpróbálnak hatalmat, befolyást gyakorolni az egyébként független és normális esetben piaci alapon működő, a versenyszektorban működő médiacégek fölött.

Itt emlékeztetnék arra, hogy a közelmúltban, közvetlenül a választásokat megelőzően milyen frekvenciamutyik folytak. Tessék emlékezni rá! Én ugyan könnyet nem ejtek egyik rádióért sem, de amikor a Sláger Rádió és a Danubius frekvenciamutyija történt, itt is gyakorlatilag a két akkori nagy párt - az MSZP és a Fidesz - között egy háttérmegállapodás keretén belül felosztották a frekvenciákat, szétszedték ezt, és ilyen módon gyakorlatilag a saját hatalmukat próbálják meg kormányzati ciklusokat átívelő módon bebetonozni. Erre utal, megjegyzem, egyébként az is, hogy 9 éves kinevezéseket szeretnének bebetonozva látni ilyen módon a törvényben, értelemszerűen, hogy több kormányzati cikluson is áthúzódjanak ezek a kinevezések.

(14.30)

Megjegyzem, ezek a bebetonozott képviselői, illetve vezetői helyek olyan módon kerülnek kinevezésre, illetve törvényi megszövegezésre, hogy ezzel párhuzamosan azt látjuk, hogy állami cégek egész soránál valóságos lefejezési hullámot folytat a kormány, tehetségtől, rátermettségtől függetlenül mindenhova a saját embereit nevezi ki. Így lehetett nem egy kormányfunkcionárius olyan pozícióban, amely sem szakmai alkalmatlansága, sem emberi hiányosságai miatt nem lett volna számára vagy általa betölthető.

Nagyon fontosnak tartottuk volna azt, hogy ha már hozzányúl a kormány a médiaszabályozáshoz, akkor mondja ki azt, hogy a sajtó egy meghatározó részét nemzeti tulajdonban kell tartani Magyarországon. Ugyanis itt semmi egyébről nincs szó, mint hogy a nemzeti önrendelkezésünk egy jelentős részéről mondunk le akkor, amikor külföldi tőkéstársaságok szabadon felvásárolhatják a magyar sajtótermékeket, és ezáltal megveszik maguknak azt a jogot, hogy a közvéleményt tetszésük szerint befolyásolják, ha úgy tetszik, akkor manipulálják Magyarországon.

Önök ezzel a nagyon súlyos és egyre fontosabb és egyre súlyosabb problémával az égadta egy világon semmit nem kezdtek ebben a törvényjavaslatban. Hát ne csodálkozzanak, hogy - most elnézést a kifejezésért, pestiesen szólva - ettől a kettősségtől a hátunkon égnek áll a szőr. Egyik oldalról azt látjuk, hogy bebetonozzák a saját embereiket 9 évre, a másik oldalról pedig azt látjuk, hogy a lovak közé dobják a gyeplőt, és ott, ahol a legfontosabb lenne a szabályozás, ott nem történik semmi. Tényleg ne csodálkozzanak azon, ha ezzel nem tudunk egyetérteni!

Nagyon fontos lett volna részletesen rendelkezni nemcsak az oknyomozó újságírókról, hanem arról is, hogy a közérdekű adatokhoz való hozzáférés jogát, ezeknek az adatoknak a nyilvánosságra hozatalát megfelelő körülmények között megtehessék a sajtómunkatársak. Itt megint csak egy újabb kettős, a két korábbi nagy párt által kötött mutyiról, a választások előtt kötött mutyiügyletről szeretnék szót ejteni, ez pedig a minősített adatokról szóló törvény volt, tisztelt képviselőtársaim, amelyet a Fidesz és az MSZP egymással nagy egyetértésben fogadott el, és amely lehetővé teszi most az országgyűlési kétharmadot adó Fidesz számára azt, hogy egyes adatokat minősített adatként kezeljenek, és ilyen módon elzárjanak a közvélemény elől.

El kell mondjam, hogy nemcsak ez az egy törvényjavaslat, hanem most már gazdasági tárgyú törvények egész sora mutat abba az irányba, hogy önök tudatosan próbálják a döntéshozatal lehetőségéből vagy ellenőrzéséből kizárni a nyilvánosságot. Ilyen volt például a felelős állami vagyongazdálkodásról szóló törvény, amely a Magyar Fejlesztési Bank alá terelt volna, illetve terelt - gyakorlatilag most már ténylegesen, múlt időben mondhatjuk - jó néhány gazdasági társaságot, és amely a banktitokra való hivatkozással lehetővé teszi a kétharmados többséget adó kormány számára azt, hogy eltitkolják a cégek gazdálkodási adatait a közvélemény szeme elől, amely lehetővé teszi azt, hogy versenyeztetés nélkül privatizáljanak.

Hölgyeim és Uraim! Önöknek nem erre adtak kétharmados felhatalmazást a választópolgárok, nem arra, hogy a nagy nemzeti lenyúlást készítsék elő, hanem arra, hogy ebből a gazdasági gödörből, ahova a szocialista kormányzás taszította az országot, és ahova továbblökte Kósa Lajos és Szijjártó Péter szerencsétlen politikai ízű nyilatkozata, kimozdítsák az ország szekerét, megpróbálják fölemelni a nemzet ügyét, és ilyen módon befolyásolják pozitív irányba Magyarország jövőjét. Tehát erről lett volna szó, és ezt szorgalmaztuk volna.

L. Simon László képviselőtársam részéről elhangzott egy kicsit viccesnek tűnő mondat: szükséges a szabad sajtó szabályozása. Megértem, hogy önöknek szükséges, hiszen szemmel látható, hogy kormányzati ciklusokon túlívelő módon be szeretnék betonozni a szabad sajtóba a saját embereiket, és ilyen módon szeretnék a befolyásukat átörökíteni. Mi azonban úgy gondoljuk, hogy ez nem szükséges, sőt kifejezetten káros.

Akkor, amikor önök arról beszélnek, hogy szükséges az internetes tartalmakat szabályozni, hölgyeim és uraim, azt kell mondjam önöknek, hogy átrobogott önök fölött a XXI. század. Egész egyszerűen nincs is tudomásuk arról - vagy legalábbis erősen úgy tűnik, nincs is tudomásuk arról -, hogy mi zajlik a világban, hogy a technika vívmányainak köszönhetően nemzetállami keretek között már nem is lehet olyan kérdéseket szabályozni, amelyeket önök fölülről egy erős hatósági-állami nyomással mégiscsak megpróbálnak szabályozni. Ne csodálkozzanak azon, ha ez a kísérlet már alapjaiban is kudarcra van ítélve. Ne csodálkozzanak azon, ha érthető módon szakmai és jogvédő szervezetek kritikáját egyaránt kiváltják a hasonló elképzelések. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Megjegyzem egyébként, hogy amikor a törvény 3. § (1) bekezdésében arról beszélnek, hogy a törvény hatálya kiterjed a médiatartalmakat a Magyar Köztársaság területén...

Forrás: parlament.hu