VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak a történeti hűség kedvéért szeretném L. Simon László képviselőtársamat emlékeztetni: ő egy tételes felsorolást alkalmazott, amelyben elmondta azt, hogy hányan nyújtottak be módosító indítványt ehhez a Fidesz, hányan az LMP, hányan a Jobbik és hányan az MSZP részéről. Mi tehát ezért tértünk ki arra, hogy ha ilyen felsorolást alkalmazunk, és egyszer azt teszik szóvá, hogy van ellenzéki módosító indítvány, egyszer azt, hogy nincs, valami egységes álláspontot, uraim, legalább ebben a kérdésben próbáljanak elfoglalni.
Illetve arra hívom fel a figyelmüket, hogy a módosító indítványainkat jellemzően marginálisan kérdésekben szokták elfogadni csupán, lényeges módosító indítványt jellemzően nem; a törvény eredeti szellemét, még ha elrontott a törvény, akkor sem hajlandóak átírni, még akkor sem, ha jogvédő szervezetek, nemzetközi szervezetek, alkotmányosság fölött őrködő egyéb polgári szervezetek is kifogásokat emelnek, és súlyos kifogásokat fogalmaznak meg ezzel szemben. Ez egy olyan öntudat, egy olyan önkényes jogalkotási folyamat része lett most már a Házban, amelyet mindenképpen meg szeretnénk állítani, természetesen mi is szigorúan demokratikus eszközökkel.
Emlékeztetnék arra, hogy a nemzeti együttműködés számunkra nem azt jelenti, hogy a főszerkesztő barátommal beszélem meg ezt az ügyet. Ez semmiféle nemzeti együttműködés! Bocsánat, egy kocsmaasztalnál egy ilyen beszélgetést meg lehet ejteni - de hát ezt ne hívjuk nemzeti együttműködésnek! Ez azt jelentené, hogy bevonnak lehetőség szerint, mondjuk, internetes tartalomszolgáltatókat, médiacégek vezetőit, magát az ellenzéket is, amely itt a parlamentben 48 százaléknyi szavazó véleményét testesíti meg. (L. Simon László: 173 egyéni körzet!) Önöknek mindez nem volt fontos, holott Orbán Viktor miniszterelnök úr rendszeresen arról beszél, hogy háromharmadra van szüksége, nem csak kettőre, ahhoz, hogy az ország sorsát kedvező irányba fordítsa. Azt kérem tehát önöktől, hogy ezt vegyék komolyan, és a jövőben ez az együttműködés valóban valósuljon meg.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés