VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Elnök úr, tényleg nem szeretnék ezen a kérdésen mai szóhasználattal élve rugózni, de ha önök mindennap többször is arra hivatkoznak ebben a Házban, hogy nemzeti együttműködést folytatnak, akkor még egyszer kérem önöket, hogy azzal ne tegyék komolytalanná a nemzeti együttműködésnek még a látszatát is, hogy a barátainkkal meg a kollégáinkkal megbeszéltük.
Van egy jogalkotási törvény. Most jelenleg arra szolgálnak az ilyen hasonló egyéni képviselői beadványok és előterjesztések, hogy ezt a jogalkotási törvényt megkerülve, társadalmi egyeztetés nélkül az Országgyűlés elé lehessen vinni ezeket a javaslatokat. Feketén-fehéren erről van szó. Ezt nemcsak a Jobbik kifogásolta, hanem számos egyéb szervezet is. Most önök sem ezt nem veszik figyelembe, sem pedig azt, hogy nemzetközi szervezetek részéről nagyon határozott kritikákat fogalmaztak meg, és ezek a nemzetközi szervezetek is úgy látják, hogy nem lehet módosító javaslatokkal érdemben változtatni ezen a törvényen, mert egyrészt nincs mögötte világos jogalkotási koncepció. Másrészt pedig, ha mégis koncepcióról beszélhetünk, akkor az a kormányzati hatalom túlterjeszkedését jelenti, azt, hogy kilenc évre be szeretné a Fidesz betonozni több kormányzati cikluson átnyúlóan is a saját maga által kinevezett embereket a megfelelő posztokba.
Megjegyzem egyébként, hogy a kormányzati kommunikációról pedig ezen a téren csak annyit, hogy fideszes képviselőtársakkal a folyosón történő beszélgetés nyomán tudom én is azt, hogy "a nemzeti együttműködés kormánya" kifejezés a frakciógyűlésen kiadott vezérelv, és ezt kell hangsúlyozni, hogy ez minél jobban átmenjen a köztudatba, mert így lesz nemzeti színű pántlikával átkötve az a csomag, amit most önök összeraktak, és amely folyamatosan a demokráciát féltő szervezetek részéről támadásnak van kitéve. Nincs másról szó, csak erről.
Köszönöm szépen.
(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés