DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nemzeti történelmünk sorsfordító pillanatait fölidézve Ottlik Géza szavai juthatnak eszünkbe: "Megszokhattuk már, hogy egyedül ünnepelgessük vesztett nagy csatáinkat, melyeket túléltünk."

Ma azonban a győzelem napja van. Ma 554 esztendeje annak, hogy míg az erejében és hitében megfogyatkozott Európa csüggedten kongatta a harangokat, addig mi, magyarok megvédtük Európa kapuját, és Nándorfehérvárnál útját álltuk az egész keresztény világot fenyegető ottomán áradatnak.

A budavári önkormányzat évek óta emlékeztet erre az örömteli évfordulóra, ma is megkoszorúztuk Hunyadi János és Kapisztrán Szent János szobrát a budai Várban, ahogy az 550. évfordulón egy komoly ünnepséggel, a Hadtörténeti Intézettel közösen próbáltuk felhívni a figyelmet erre a történelmi évfordulóra.

Tisztelt Képviselőtársaim! 1456-ban a keresztény világ Bizánc eleste után három évvel nagy küzdelemre készült, hiszen úgy tűnt, hogy a pogány áradatot senki és semmi nem állíthatja már meg. A pápa keresztes háborút hirdetett. Mielőtt azonban a keresztény hadak a török kiűzésére, Jeruzsálem felszabadítására indulhattak volna, április 7-én befutott a hír: a Bizáncot legyőző II. Mehmed szultán személyesen vezeti Nándorfehérvár ellen seregeit. Mindössze három hónap maradt a felkészülésre. Mindenki lemondott rólunk, és valljuk be őszintén, nem is sok remény maradt számunkra. Magyarország fejében és tagjaiban megbomlott, viszálykodás színhelyévé lett, és így nagy dolgok véghezvitelére alkalmatlanná vált - írta a pápa Kapisztrán Szent Jánosnak, akkor még csak Kapisztrán Jánosnak. Nem ok nélkül. A király, V. László, vadászat ürügyén Bécs felé elmenekült az országból, elmaradtak a főrendek bandériumai, a zsoldos seregek pedig Pozsony közelében vesztegeltek. Hunyadi azonban nem tétovázott, rögtön a Délvidékre sietett, megszervezte a védekezést, Kapisztrán megkezdte a toborzást, amely sikerrel járt, tömegek indultak Nándorfehérvár megsegítésére.

A törökök július 4-étől 21-éig lövették a várat, amely addigra már nem is várra hasonlított, hanem inkább egy mezőnek látszott, ahogy Hunyadi leírta. Ám hajnalban a védők kerekedtek felül, az újabb támadáskor végérvényesen, ugyanis a várból kitörő katonákat látva a keresztes seregek átkeltek a Száva túlsó partjáról, felvették a küzdelmet a törökökkel, és Hunyadi zsenialitása ekkor mutatkozott meg, észrevette, hogy a török ágyúk védelem nélkül maradtak, azokat elfoglalva saját fegyvereikkel kezdte lőni a törököket.

Nándorfehérvár és vele az egész keresztény világ, Magyarország és Európa megmenekült. A történelemből tudjuk, hogy sorsunkat nem kerülhettük el, de mégis csodálatos az, hogy 1456. július 22-én megvívtuk ezt a diadalt, és nyertünk három esztendőt. Ha belegondolunk, hogy mi mindent veszíthettünk volna el enélkül, másképp alakult volna a történelem, Mátyás király vagy az európai országokkal egyenrangú magyar királyság felemelkedése, a virágzó magyar reneszánsz kultúrtörténeti fejezete nélkül.

Vannak aktuális üzenetei is ennek a mai napnak, ennek az évfordulónak. Az egyik ilyen üzenet az, hogy milyen nagy szerepe van a személyiségnek a történelem formálásában, a személyes felelősségvállalásnak. Tudnunk kell, hogy mindenki, minden egyes személy szabad, felelős erkölcsi cselekvő, és e nélkül a személyes felelősségvállalás nélkül nem létezik sem a múlt, sem a jövendő.

A másik üzenet, ami szerintem nagyon aktuális, az az, hogy csak akkor lehetünk sikeresek, ha a fásultság, a nemtörődömség és a széthúzás erőin felül tudunk kerekedni. Csak hitében erős nemzet maradhat fenn, teremthet távlatot, jövőképet az országban a nemzeti összetartozás alapján. Ahol a nemzeti érzés gúny tárgya, ahol az egészségügyi szolgáltatás vagy a betegség fizetős, rászorultsági alapon nem megkapható szolgáltatás, ahol a tanítás egy meghitelezett kegyelem, ott valójában nem várható el, hogy az emberek összefogjanak, hogy meg tudják segíteni az országot.

(23.40)

Hunyadi János és Kapisztrán János tulajdonképpen ezt a fásultságot, ezt a széthúzást győzték le. Ezért elgondolkoztató, hogy ez a győzelem napja, ez az emléknap miért nem vert jobban gyökeret a nemzet emlékezetében. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Miért nem vált az évszázadok során nemzeti emléknappá, és miért nem tesszük ma azzá? Mi, akik az európai harangszót vittük Európába, miért nem emeljük fel ezt a vitathatatlanul győztes, szép napot (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), az európai és magyar nemzet által is elismerésre méltó tettünket? (Novák Előd: A holokauszt fontosabb.)

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu