MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hát, valóban meghökkentő történet. Heteket vártunk arra a nemes pillanatra, hogy elérkezzünk ehhez a ponthoz, hogy erről a bizonyos T/360. számú törvényjavaslatról szavazzunk. Csak telt, telt az idő, és vártuk, hogy végül is mi lehet ennek az alapvető oka. És nagy hirtelen megjelentek itt a zárószavazás előtt azok a koherenciaproblémákat kezelni hivatott módosító javaslatok, amelyek az ajánlás szintjén is ilyen vastagságot mutatnak. (Fölmutatja az iratcsomagot.) Meg kell mondanom, hogy áttanulmányozva a benyújtott módosító javaslatokat, lényegében három csoportba lehetne sorolni mindazt, amivel dolgunk van.
Az első csoport valóban koherenciazavarokat, nyelvtani pontatlanságokat igyekszik kijavítani, erre tesz kísérletet. Ez igazából a kisebbik része. A másik része arról szól, hogy folytatják a törvény írását. Hiszen maguk az előterjesztők nyújtották be a módosító javaslatokat a zárószavazás előtt, és jól látszik, hogy a törvényírás folytatódott egy olyan szakaszban, amikor már valódi vita nem lehet, vagy módosító indítvány be sem nyújtható ehhez. Nem kívánok végigmenni minden ilyen típusú benyújtott módosítón, mert tán az idő sem lenne elegendő rá, de példaként hadd mondjam el önöknek, hogy ilyen az ajánlásban az 1., 2., 13., 23., 26. és a 77. pont alatt jelzett módosító javaslatok sora. Ez nem szól másról, és az indokolásban is arra hivatkoznak, hogy egyeztettek az érintett és illetékes miniszterrel, és úgy gondolták, hogy egy jövőbeni koncepcióba jobban beleférne az, ha nem polgári felhasználású frekvenciagazdálkodás kérdéseit is beraknák ennek a törvénynek és ennek az új intézménynek a hatáskörébe. Eddig erről nem volt szó, de mint koherenciaproblémát egyszer csak beemelték egy jövőbeli koncepcióra hivatkozva, hogy ez majdcsak valahol jó lesz.
Természetesen ez a történet teljesen értelmezhetetlen, úgy házszabályszerűen, mint egyébként is. Ha majd valamikor az a koncepció érvényre jutna, akkor nyilván elő kéne venni annak kapcsán, és be kéne hozni a Házba, hogy módosítsuk ezt a törvényt. Ez a törvény egyébként is elég rossz már ahhoz, hogy majd megszavazzuk. Ezt már sokszor elmondtuk, nem ismételném meg, de az ilyen típusú, elnézést a kifejezésért, benyesett ötletek újabb koherenciaproblémákat fognak fölvetni, ez első ránézésre is látszik, nemcsak ezen a törvényen belül, de a kapcsolódó egyéb törvényekhez képest is. És már semmifajta javítási lehetőség nem adódik rá, hiszen meg fogjuk nyomni nemsokára a gombot, és el fogjuk fogadni a törvényt, mert kétségem nincs, hogy meglesz a többsége ennek a törvénynek.
A benyújtott javaslatok másik csoportjába ez a "hogyan lehet még tovább növelni egyébként a központi hatalmat?" típusú módosító javaslatok tartoznak. Ez megint nem koherencia típusú probléma, hanem addig tanulmányoztuk a törvényt, hogy még mindig találtunk benne lehetőségeket arra, hogy hogyan lehet tovább erősíteni az egyébként is most már egyeduralkodó és meggyőződésünk szerint teljesen alkotmányellenes jelenlegi Fidesz-hatalmat a média felett. Ilyen például a 38., 57., 64., 67., 69., 76. ajánlási pontokban szereplő és a műsorszolgáltatót támogató és vagyonkezelő alap kérdéskörét érintő módosítás. Ez nagyon érdekes módon azt célozza, hogy közszolgálati vagyon feletti gazdálkodás teljes tulajdonosi jogosítványait birtokolhassa ez az alap, különösebb korlátozás nélkül, oly módon, hogy természetesen az új intézmény, a médiatanács fogja meghatározni részleteiben a megszerzett vagyon, ami nem más, mint a jelenlegi közalapítványok vagyonát illető vagyontömeg, annak a hasznosítását és ennek részletes szabályait.
(21.00)
A törvény által lényegében, mint tudjuk, az történik, hogy államosítja a jelenlegi közalapítványi vagyonokat, a Magyar Televíziónál, a Duna Televíziónál, a Magyar Rádiónál létező közalapítványi vagyont, plusz az MTI vagyonát, tehát államosítja, majd ebben a módosító csomagban a következővel egészíti ki, hogy a vagyongazdálkodás kérdésében ezt az intézményt kiveszi az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény hatálya alól. Hát, ez igen meghökkentő történet. Miközben államosította a közalapítványi vagyont, egyúttal azt is javasolta, hogy vegyük ki ennek a törvénynek a hatálya alól, amely viszont az állami vagyonokat felügyelné. Tehát egy olyan furcsa mezőbe viszi, hogy a vagyon fölötti gazdálkodás és rendelkezés, ami nem hivatott mást, mint a közszolgálati médiumok támogatása, finanszírozása, működtetése feltételének javítását, megint beemelte a központi hatalmi irányítási rendszerbe, és egy gazdasági gyeplőt, egy szigorú kontrollt helyezett a kezükbe.
Tisztelt Országgyűlés! Miután az időm is lejárt, mert hat perc áll a rendelkezésemre, a továbbiakban nem is sorolnám ezeknek az úgynevezett koherenciakiküszöbölést célzó módosító javaslatoknak a sorát. Egész egyszerűen fölháborító, ami ezzel az egész törvénnyel történt, az egész logikája, filozófiája és gondolkodásmódja, és ez az utolsó stációja is, hogy semmi másról nem szólt igazából, mint hogy hogyan lehet még tovább növelni, esetleg lopakodva becsempészni a hatalomkoncentrációt, illetve bevonni még olyan tételeket, amiknek igazi koncepcionális hátterét mi nem is láthatjuk, mert csak az indoklásban van rá hivatkozás.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés