SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm, elnök úr. Hadd kezdjem a végével: igenis, a demokráciaféltésről van szó, hiszen semmilyen pártpolitikai érdek nem diktálja nekünk azt, hogy fellépjünk a sajtószabadság védelmében. Azt hiszem, ennek párttól függetlenül mindannyiunk érdeke kell hogy legyen.

Azt, hogy ön Sarkozy elnökkel példálózik, egy kicsit sajnálatosnak tartom több szempontból is. Nem ismerem az Európai Bizottság, illetve az EBESZ állásfoglalását a francia ügyben, úgyhogy erről nem is tudok nyilatkozni, illetve nem is kívánok egyébként Sarkozy elnök úr más ügyben megnyilvánuló magatartása miatt sem nyilatkozni róla. Azt tudom viszont, hogy Karol Jakubowitz, aki egyébként ezt a jelentést készítette, az 1999-es kazah tömegmédiáról szóló törvényhez hasonlította a magyar szabályozást, aki egyébként szintén az EBESZ sajtószabadságért felelős egyik képviselője. Egyébként a törvény igenis szembemegy uniós irányelvekkel (Az elnök csengővel jelzi a hozzászólási idő leteltét.), és várjuk azt, hogy az Európai Bizottság milyen hivatalos álláspontot fog kialakítani azon túl, amit ön mondott.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu