DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! A magyar parlament most fontos alkotmányos kötelezettségének tesz eleget, amikor várhatóan elfogadja a 2009-es költségvetés végrehajtásáról szóló törvényt. Alkotmányos rendünkből fakadóan az előző kormány dicsérendőnek és követendőnek egyáltalán nem tekinthető tevékenysége határozta meg ezt a törvényjavaslatot. Azt lehet mondani, hogy az előterjesztett törvényjavaslat a Gyurcsány-Bajnai-korszak végbizonyítványa, amelynek eredménye hűen tükrözi azt a munkát, helyesebben rombolást, ami az előző kormányok tevékenységét jellemezte.
Mi a kulcsszava ennek a törvényjavaslatnak? A kulcsszava a gazdasági válság, amelyre előszeretettel hivatkoznak szocialista képviselőtársaink, hogy a 2008 őszén kirobbant gazdasági válság olyan hatással volt a magyar költségvetésre, hogy nem tudtak mást tenni, csak azt, ami a jelen tervezetben benne foglaltatik. De arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr programtűzijátékai, amelyekhez az akkori szocialista-liberális többség bűnös felelőtlenséggel asszisztált, pénzt, forrásokat emésztettek fel, a közjó számára hasznos, a jövőt megalapozó eredmény nélkül.
A XIX. és XX. század fordulóján az oszmán birodalmat Európa beteg emberének nevezték, amely meghatározást sajnos alig több mint száz évvel később hazánkra is használták 2008-ban, Európa azon szerencsés országaiban, amelyek mentesültek a magyar szocialisták kormányzásától.
(16.40)
Az élet azonban nagy realista, ettől a szerencsétlenségtől csak Magyarország szenvedett, és a következményeit szenvedi ma is. A beteg ember kórlapján az általános országgyengülés jellemző tünetei szerepelnek: a gazdasági növekedés megszűnése, a munkanélküliség növekedése, az életszínvonal drasztikus csökkenése. A beszűkült mozgástér, amit a szocialisták idéztek elő, növelte az állam és polgárainak eladósodását, az emberi létezés feltételeinek elnehezülését. A leszakadás a társadalom meghatározó részének nemcsak veszélyt, hanem tragikusan megélt valóságot jelentett az elmúlt években. Azt lehet mondani, hogy a 2008-ban megalkotott költségvetés végrehajtása során egy XXI. századi padláslesöprésnek voltunk tanúi, csak ez a padláslesöprés immár demokratikus eszközökkel, adópolitikával, a szociális háló szorosabbra fonásával, az oktatásra és egészségügyre fordítható összegek csökkenésével valósult meg. Ezen állapot, a szocialisták kormányzásával és a szabad demokraták asszisztálásával végrehajtott országpusztítás miatt lépnie kellett az akkori kormánynak, és meg kellett próbálni megakadályoznia azt, hogy az ország csődbe menjen, és sokkal rosszabb helyzetbe kerüljön, mint amibe kerülhetett volna.
Miért kell mégis azt mondani, hogy ennek a zárszámadási törvénynek az elfogadása fontos az országnak? Azért fontos, mert ez egy záró dokumentuma, ahogy az elején is mondtam, egy végbizonyítványa ennek a gazdasági ámokfutásnak.
Sok kritika éri a zárszámadási törvénytervezetet a tekintetben, főleg az ellenzéki képviselők részéről, hogy dicsérőleg fogalmaz, illetőleg szocialista képviselőtársaink azt hangsúlyozzák, hogy dicsérethalmaz van ebben a zárszámadási törvénytervezetben. Ez, kérem szépen, elég nagy tévedés. Figyelmesen végigolvasva azt látom, hogy a hangneme - nem megbántva az előkészítőket - egy józan bírósági jegyzőkönyv hangneme. A tényeket rögzíti, és nem minősít. A minősítés politikai és egyéb értelemben - később akár majd büntetőjogi értelemben is - egyrészt a parlamenti képviselők, politikusok, másrészt az ügyészség és a rendőrség feladata lesz.
Ez a minősítés nélküli száraz anyag azonban rávilágít egy-két olyan dologra, ami a későbbiekben a 2011-es költségvetést és a 2010-es költségvetés végrehajtását befolyásolni fogja. Elhangzottak, főleg Boldvai képviselőtársunktól, olyan kifejezések, olyan kijelentések, hogy mennyire pozitív ez a zárszámadás. Azt mondta például, hogy "az állóeszköz-felhalmozás csökkenéséből a közszféra vette ki legkevésbé a részét". Mit takar ez? Ez, kérem, azt takarja, hogy improduktív beruházásokkal tartották életben a költségvetés egyensúlyát. Honnan jöttek ezek az improduktív beruházások? Nagyrészt az önkormányzatok által végrehajtott beruházásokról van szó, amelyek az európai uniós források felhasználásával történtek meg. Az önkormányzati önrész forrásait a szocialista kormányzat gondosan likvidálta a rendszerből, rákényszerítve az európai uniós források felhasználásához szükséges önrész biztosához kötvény kibocsátására és hitel felvételére az önkormányzatokat. Ezt Kovács Zoltán képviselőtársam nagyon részletesen kifejtette.
Mit jelent ez nekünk a jövőben? Azt, hogy 2011-ben vagy 2012-ben megjelenik majd egy igen problematikus helyzet, amikor azzal fogunk szembesülni, hogy a hiteleket vissza kell fizetni, és ezek visszafizetése igencsak problematikus lesz, és nem tudom, hogy mi lesz ennek a vége. Ez is egy olyan mély, több évre beágyazott akna, bomba, ami teljes mértékben kétségessé teszi, hogy a 2009-es költségvetés végrehajtását szabályozó törvény elfogadása megoldást jelent a hosszú távú kérdések megoldásában. Egyszerűen annyit jelent, hogy pontot kell tennünk ennek a korszaknak a végére. El kell fogadnunk ezt a törvényt már csak azért is, mert enélkül további európai források korlátozása következne be.
Szocialista képviselőtársaink büszkén vállalják ezt a törvényt, s mint mondottam volt, dicsérő szavakat éreznek a törvénytervezet indokolásából. Ez olyan természetes emberi reakció, mint amikor a rosszul tanuló diák kap egy 2-est a felelete után, leül, és még bosszankodik magában, ejha, igazából 4-est érdemeltem volna. Pedig ez a zárszámadási törvény egy kegyelem 2-es, tisztelt szocialista képviselőtársaim. Nem több. Kettes alá. Azt kapták most meg, amit a nyolcadik osztály végén járó bukdácsoló 16 éves gyermek: megkapja a 2-es osztályzatot, csak hagyja már el az iskolát. Így kell felfogni ezt a zárszámadási törvényt. A benne rejlő csontokat, aknákat előreláthatólag kezelnünk kell, oda kell ezekre figyelnünk, és ebben mélységesen egyet tudok érteni azokkal a képviselőtársaimmal, akik felhívták a figyelmet arra, hogy milyen problémák vannak ebben a zárszámadási törvényben.
Mindenesetre állítom, hogy ez a tervezet egyben figyelmeztetés is számunkra. Figyelmeztetés a tekintetben, hogy a jövőben soha nem lehet a Magyar Köztársaságnak olyan kormánya, amelynek a végbizonyítványában ilyen rossz eredményt kénytelen a törvényhozói kötelesség elfogadni. Kettes alá, és nem több.
Tisztelt Ház! Ennek a figyelmeztetésnek a szem előtt tartásával a Kereszténydemokrata Néppárt javasolja a törvénytervezet elfogadását.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés