DR. STÁGEL BENCE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy sajátos aspektusból, a fiatalok szemszögéből kívánok hozzászólni a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitájához.

Az Állami Számvevőszék véleményével egyetértve, valóban új zárszámadási gyakorlatra van szükség, hiszen a beterjesztett törvényjavaslat nem biztosítja az átláthatóságot és az évek közötti összevethetőséget. Ez a probléma alapvetően a fiatalok jövője szempontjából is kiemelten fontos. A költségvetési évek fiatalokat érintő kiadási tételeinek összehasonlítása nemcsak az értékelést segítené, de a jövőbeni tervezést is, ami az ifjúságot érintő kormányzati intézkedéseknek előfeltétele. Ezzel elkerülhetővé válna, hogy a korábbi kormányzat társadalmi csoportokat, illetve korosztályokat egymásnak ugrasztó politikája végre véget érjen.

Örvendetes tény, hogy az EU ifjúsági stratégiájában alapvető célkitűzés olyan politikák és költségvetések támogatása, amelyek a fiatalok mindennapjaira hatnak, és a felnövekvő nemzedékek jólétét segítik elő. Sajnálatos azonban, hogy 2009-ben a fiatalokat pozitívan érintő kormányzati törekvésekből szinte semmi sem valósult meg, és a fiatalok kilátástalan helyzetét tükrözik vissza a különböző közvélemény-kutatások eredményei is. Bizonytalan jövő, egzisztenciális ellehetetlenülés, a családalapítás nehézségei, a gyermekvállalás elmaradása, a lakástámogatási rendszer megnyirbálása, az utazási kedvezmények megszüntetése, a felsőoktatási szakkollégiumok támogatásának vagy épp a művészeti oktatás állami normatívájának drasztikus csökkentése, ezek mind-mind a fiatalok érdekei iránt érzéketlen előző költségvetési időszak szomorú eredményei.

A költségvetés tervezésének és végrehajtásának egyik kiemelt eredménye az kell hogy legyen, hogy élő együttműködés alakuljon ki a fiatalok és a döntéshozók közt, hogy a fiatalok valós problémáira hatékony megoldások szülessenek. Mert a fiatalok igenis válaszolnak a jövőjüket súlyosan befolyásoló költségvetési döntésekre, olykor indirekt módon is.

A fiatalok első lakáshoz jutását segítő kamattámogatás megvonásának bejelentése után például az egyik legnagyobb látogatottságú ingatlanportálon megkérdezték a fiatalokat, hogy mi az első reakciójuk a kormány tervezett intézkedéseire. A válaszolók 41 százaléka azt felelte, hogy az ország elhagyásán gondolkodik. A 2009-es költségvetés fiatalokat sújtó elemei éppen azokat a legtehetségesebb fiatalokat késztették hazájuk elhagyására, akik a bizonytalan helyzet helyett például a könnyen megszerezhető és kiszámítható külföldi ösztöndíjakat választották.

A pályakezdő munkanélküliség mindenki által ismert fogalom. Átlagosan 6 hónap, amíg egy fiatal munkahelyet talál. A fiatalok ötöde megtapasztalta már a munkanélküliséget, más országokkal ellentétben önálló cég alapításához sem kapnak állami segítséget. Az ifjúsági gyorsjelentés is a felsoroltakról tanúskodik. A fiatalok 38 százaléka a legnagyobb problémaként a munkanélküliséget, 22 százaléka a pénztelenséget, 18 százaléka a létbizonytalanságot, és ugyancsak 18 százaléka a kilátástalan jövőt nevezte meg. Ha a fiatalok inkább külföldre vándorolnak, akkor Magyarországnak nincs jövője. Nincs az a nyugdíjcsökkentés, nincs az a közigazgatási spórolás, amely azt a GDP-hez való hozzájárulást, azt az adóbefizetést pótolni tudná, amely a fiatalok elüldözése miatt hiányzik a magyar költségvetésből.

A 2009. költségvetési évben az előző kormányzat gyakorlatilag kényszerpályára küldte a fiatalokat, az elmúlt években ugyanis a rendszerváltás óta nem látott mértékben nőtt az államadósság. Mára odajutott az ország, hogy a hazai GDP körülbelül 80 százaléka az államadósság, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az állampolgároktól személyi jövedelemadóként beszedett minden 3 forintból 2-t az adósság törlesztésére kell fordítani. 2009-ben a fiatalok hosszú távú érdekét áldozták fel azzal, hogy ekkora mértékű adósságot kell majd megfizetniük.

Az előző kormányzat az új nemzedékek lehetőségeit élte fel a felelőtlen költségvetési politikával, hiszen az előirányzatok köszönő viszonyban sincsenek a teljesítéssel. Mivel az államháztartás egyenlege az előirányzatnál közel 30 százalékkal magasabb hiányt produkált, ezt a különbséget nagy részben majd a fiataloknak kell megfizetniük a következő évtizedekben. Annak érdekében, hogy a fiatalok tervezni tudjanak, és Magyarországon képzeljék el jövőjüket, megbízható költségvetésre, a gazdaságpolitika megfordítására és az adósságspirál leállítására van szükség.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu