SZABÓ TIMEA, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Vágó Gábor képviselőtársam által az átláthatóság kapcsán megfogalmazott formális és tartalmi kifogásokon túl számos további probléma is megfogalmazható a zárszámadással kapcsolatban. Ezek jelentős része az államháztartás által konzervált társadalmi igazságtalanságokra vonatkozik, melyek közül szeretnék kicsit részletesebben szólni a foglalkoztatás, a szociálpolitika, a fogyasztóvédelem, az egészségügy, valamint a civil szervezetek támogatása terén feltárt anomáliákról.
Az LMP az ország előtt álló feladatok közül kiemelten fontosnak tekinti a leszakadó rétegek felzárkózásához adott segítségnyújtást. Ez a mindenkori kormánynak feladata, lehetősége és egyúttal felelőssége. Mit látunk mindehhez képest a 2009-es zárszámadási javaslatban? A tavalyi év során nemcsak reál-, de nominális értékben is csökkent a szociális és foglalkoztatáspolitikai területre fordított összegek nagysága. A súlyos gazdasági és társadalmi válság ellenére azt látjuk, hogy az ennek következményeit enyhíteni hivatott közpolitikákra a szükségesnél jóval kevesebb pénz jutott. Milliárdokat buktak a 2008-as finanszírozási szinthez képest a regionális munkaügyi központok, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség, a képzéssel támogatott közmunkaprogramok, vagy éppen a regionális képző központok és az Állami Foglalkoztatási Szolgálat.
Talán az egyébként sok sebből vérző, csalóka nevű "Út a munkába" program az oka, de tény, az aktív munkaerő-piaci programok a vesztesei voltak a tavalyi évnek. Számos programot szüntettek meg vagy lehetetlenítettek el, a rehabilitációs modellszolgáltatások támogatásától a felnőttképzés normatív támogatásáig. Más területeken, így például a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása esetében nominális stagnálásról, míg a járadékok kifizetése esetében érdemi forráskivonásról beszélhetünk. A Munkaerő-piaci Alap bevételei és kiadásai közötti olló 2009-ben tágra nyílt. Az egy évvel korábbinál bő 40 milliárd forinttal nagyobb kiadási főösszeget több mint 50 milliárd forinttal visszaeső bevételek mellett kellett finanszírozni, azaz hosszú távon az alapból fedezett programok még mai alacsony szintje sem tűnik fenntarthatónak.
Összességében a 2009-es államháztartási adatok fényében megállapítható, hogy a kormány nem kezelte prioritásként a foglalkoztatás és a munkahelyteremtés ügyét. Még mielőtt tisztelt fideszes képviselőtársaim a bukott szocialista kormányra mutogatnának, mondván, hogy ezek az ő bűneik, emlékeztetném önöket, épp tegnap mondta Orbán Viktor, hogy egyelőre nem foglalkoznak a munkahelyteremtéshez elengedhetetlen járulékcsökkentéssel, talán majd később, a nem is olyan rég Nagy Andor által beígért zöld Széchenyi-tervnek pedig se híre, se hamva.
Az is egyértelmű, hogy a maradványképzésnél és zárolásoknál sem volt vezérelv a legérzékenyebb foglalkoztatású, helyzetű csoportok védelme. Ha az lett volna, akkor nem fordulhatott volna elő, hogy a legfontosabb sorokon legyen a legtöbb maradvány. A képzéssel támogatott közmunkaprogramok esetében ez közel másfél milliárd forint, a megváltozott munkaképességűk foglalkoztatásával összefüggő költségkompenzáció esetében pedig különösen megdöbbentő mértékű, 6 milliárd forint feletti az el nem költött összeg. Az amúgy is alulfinanszírozott pedagógiai szakszolgálatoknak szánt összegek egy része szintén bent ragadt az államkasszában.
Egy-két milliárdos fizetési elmaradás volt számos más tétel esetében, így a romatelepeken élők lakhatási és szociális integrációs programja vagy a kríziskezelő program esetében. Tehát még egyszer: 2009-ben még az előirányzott kevéske pénzt sem költötte el a cigánytelepeken élők integrációjára a magát szocialistának mondó kormány. Ezen a helyzeten csak rontott, hogy az állam által magára hagyott társadalmi csoportok támogatásába a civilek sem tudtak kellő hatékonysággal bekapcsolódni, lévén az ő esetükben is érthetetlenül alacsony volt a szerződötthöz képest a ténylegesen teljesített összeg.
Ráadásul semmifajta magyarázat nincs arra, hogy miért nem használták fel a fejezethez tartozó közalapítványok a számukra megszavazott összegeket, és miért görgetik maradványként maguk előtt, ami - ismerve a költségvetési gazdálkodás logikáját - lehetőséget teremt arra, hogy a kötelezettségvállalásokat csak részlegesen teljesítsék. A nem teljesítés sok esetben megközelíti az előirányzat felét, ami felveti, hogy az érintett közfeladatok ellátása lényegileg meghiúsult. Idesorolható a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány, a Hajléktalanokért Közalapítvány, az Összefogás a Budapesti Hajléktalanokért Közalapítvány és a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány. Csak ezen sorok esetében összességében milliárdos nagyságrendű a kifizetés elmaradása.
Hasonló helyzetek sajnos a civil szervezetek támogatása esetében is előálltak, így csak részben jutott hozzá támogatáshoz a Baptista Szeretetszolgálat, míg a fogyatékos személyek szervezeteinek támogatása az eredetileg tervezett majd' 60 millió forint helyett végül alig haladta meg a 15 millió forintot. A fogyasztóvédelem területén a civilek mintegy 150 millió forint megítélt forráshoz nem jutottak hozzá 2009-ben, ami elfogadhatatlanul alacsony teljesítési arány, és a törvényjavaslat érdemi indoklást sem fűz hozzá. Hab a tortán a nemzeti civil alapprogram majd' 3 milliárd forintos maradványa. Aki tudja, hogy milyen filléres anyagi gondokkal küzdenek a magyarországi civil szervezetek, az könnyen megbecsülheti, hogy hány, egyébként fontos közfeladatot ellátó alapítványt és egyesületet lehetetlenítettek el az évközi zárolások.
(13.20)
Összességében kijelenthető, hogy az államháztartási helyzet általános romlásának talán a civilek voltak a legnagyobb vesztesei. Ez az LMP számára elfogadhatatlan.
Az elmúlt évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat olyan tervezési és végrehajtási anomáliákat tükröz, amelyekre az LMP kérdések és interpellációk sorozatában fog rákérdezni, különös tekintettel arra, hogy időközben megkapták-e a szerződött összegeket az érintett intézmények és civil szervezetek.
A magyar állampolgárok ugyanakkor nemcsak munkavállalói és civil, de fogyasztói minőségükben is elszenvedték a közszféra karcsúsítását. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az indokolatlan létszámstop miatt majd' 5 százalékkal kisebb létszámmal küzdött, mint arra lehetősége lett volna, miközben további személyi bővítések lennének szükségesek. Különösen érthetetlen ez annak fényében, hogy a hatóság az eredeti előirányzat kétszeresét teljesítette bevételként.
De az egészségügyet sem kímélte a kormány a 2009-es költségvetés végrehajtása során. Amint azt az Állami Számvevőszék jelentése fogalmazza, a gyógyító-megelőző ellátások kiadásainál megszorítást jelentett, hogy 13 milliárd forintot a működési költségelőleg jogcímre csoportosítottak át, de azt a felhasználási szabályok miatt az OEP az ellátási finanszírozáshoz nem tudta igénybe venni, így az intézkedés forráskivonásnak, zárolásnak felelt meg, tehát az ellátások finanszírozottsága jelentősen csökkent.
Utolsó társadalompolitikai ügyként a magyarországi börtönviszonyokról szeretnék szólni néhány szót. A törvényjavaslatból kiderül, hogy tavaly a fogva tartottak létszáma 14 743 főről 15 432 főre emelkedett. Az átlagos fogvatartotti létszám az előző évhez viszonyítva 568 fővel változott, míg a bv-intézetek átlagos telítettségi mutatója 124 százalékos volt. E létszámemelkedés számos pótlólagos költségvetési kiadással járt, így például tavaly 8 százalékkal több előállítást hajtottak végre az előző évhez képest, míg a szállítások száma még nagyobb mértékben, 16 százalékkal emelkedett. A büntetőpolitika ezen irányát az LMP jelentős fenntartásokkal fogadja, és az adatok, valamint a tavasszal beiktatott új kormány rendpárti szólamainak fényében világos, hogy szükséges a kérdésről folytatott társadalmi vita kibővítése költségvetési szempontból is.
Egy szakterületenként alig néhány percet engedélyező vitában természetesen nincs lehetőség arra, hogy a mellékletekkel együtt az ezres nagyságrendet is elérő zárszámadási javaslat minden részletéről szóljak. Az előttünk fekvő zárszámadásból és az arról szóló ÁSZ-jelentésből ugyanakkor minden érdeklődő számára világossá válhat, hogy 2009-ben, egy különösen nehéz időszakban nem tudott az állam a rendelkezésre álló eszközökkel hatékonyan fellépni a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése ellen, illetve a foglalkoztatás bővítése érdekében. Jól dokumentálja a jelentés, hogy a válság, illetve a kormányzati megszorítások épp a humán szférát érintették a legsúlyosabban.
Mindezekre tekintettel a zárszámadási javaslat az alapvető igazságossági elvárásoknak sem felel meg, ezért nem tudjuk azt támogatni. Csak remélni tudjuk, hogy a jelenlegi kormány nem fogja elkövetni ugyanezeket a hibákat.
Tisztelt Képviselőtársaim! Reméljük azt is, hogy a következő zárszámadásban már kevesebb kifogásolnivalója lesz az ÁSZ-nak, és nem csak azért, mert a Domokos László vezette ÁSZ elnéző lesz a kormánnyal.
Egyet megígérhetünk: az LMP képviselőcsoportja éberen fog őrködni afelett, hogy ezentúl a szociális igazságosság elve fokozottan érvényesüljön már a költségvetés tervezése során is, és menet közben se lehessen milliárdokkal megkurtítani az egészségügyet, az oktatást, a szociális szférát.
Ezen a ponton pedig kérem, engedjék meg, hogy átadjam a szót Jávor Benedeknek, aki a fenntarthatósági szempontból fogja értékelni a zárszámadást. Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés