DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Kiss Sándor képviselőtársamnak szeretném csak címezni az első gondolatomat. Az országgyűlési képviselők összeférhetetlenségére vonatkozó normák rendkívül szigorúan szabályozzák abban az esetben, ha jogi képviselő vagy ügyvéd minőségben vannak, hogy hogyan és miként vállalhatnak megbízást. Nem vállalhatják állami társaság, önkormányzati társaság tisztségét vagy megbízását, tehát ez a kérdés a jelenlegi magyar szabályozás szerint teljesen tiszta és világos.

Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársamnak szeretném címezni: az elszámoltatás jól áll, valóban nagy terjedelmű okiratanyagot kell áttekinteni. Csak jelezném, hogy a LEADER-program áttekintése 42 ezer oldalt tesz ki, és azokkal a volt vidékfejlesztési minisztériumbeli belső ellenőrökkel vizsgáltatni, akiknek egyébként dolguk lett volna feltárni a hiányosságokat - hogyan fogalmazzak -, egy kicsit aggályos. Egyébként pedig számtalan ügyben van folyamatban büntetőeljárás.

Amikor ön azt mondta, hogy tettünk vagy nem tettünk, én nem teszek, hiszen ha jogilag értékeli a helyzetet, én nem is tehetek, hiszen sértetti pozícióban a minisztérium s rajta keresztül az állam van és nem a kormánybiztos, aki feltárja a hiányosságokat. Egyébként pedig arra biztatom önt, illetőleg az LMP frakcióját is, hogy a képviselői minőségüket használják, tehát nyugodtan elszámoltathatnak, bármikor bármilyen okiratba betekinthetnek, bármikor bármely minisztériumtól tájékoztatást kérhetnek egyedi ügyekben, akár összességében, akár egyenként is, illetőleg a védői minőségről majd egy kicsit később. Képzeljék el, hogyha a jogi személy felelőssége tekintetében közbeszerzést kellene kiírni egy büntetőügy esetében - elég sajátosnak tartom.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu