GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, az ENSZ szeptember 24-ei közgyűlésén Schmitt Pál bejelentette: Magyarország úgy döntött, Tom Lantos nevével fémjelzett nemzetközi intézetet létesít, amelynek célja az emberi és kisebbségi jogok, valamint a tolerancia értékrendjének előmozdítása.
Először is tisztázzuk: a döntést nem Magyarország, hanem az Orbán-kormány hozta, amelynek úgy tűnik, elnök úr szóvivőjévé szegődött, ha már szakácsává nem válhatott Kötcsén. (Taps a Jobbik soraiban.)
Most pedig néhány szót az amerikai képviselőház Lugosi Bélájáról, ahogy Tom Lantost a washingtoni újságíró, Wayne Madsen elkeresztelte.
(14.10)
Tom Lantos volt az, aki Ceauşescu barátjaként egyetlen szóval sem állt ki az Erdélyben élő őshonos magyar kisebbség jogaiért, miközben kiharcolta, hogy a kongresszus megadja Románia véreskezű diktátorának a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény elvét. Később Lantos egyike volt azoknak, akik a hazug okokból indított iraki invázióhoz az amerikai közvélemény ráhangolása érdekében kitalálták azt a mesét, hogy egy Najirah nevű 15 éves kuvaiti lány saját szemével látta, amint iraki katonák rángatnak ki újszülötteket inkubátorokból. Mint később amerikai lapok leleplezték, Najirah nem volt máa, mint Al Szabah, Kuvait washingtoni nagykövetének a Hill & Knowlton amerikai propagandacége által alaposan felkészített leánya.
Ugyancsak Tom Lantos volt a szponzora egy olyan határozatnak, amely Bush elnöknek példátlan hatalmat adott, hogy tetszése szerinti időpontban támadjon meg egy országot. Bush meg is támadta Irakot, amelynek következtében több mint egymillió ember halt meg, és több millióan veszítették el otthonukat, illetve hazájukat. 2004-ben Lantos a nemzetközi bíróság azon döntése kapcsán, amely elítélte a palesztin területen épülő izraeli falat, az igazságszolgáltatás perverziójáról beszélt. Amikor pedig az Amnesty International terjedelmes jelentésben tárta fel, mit tett Ciszjordániában a megszálló izraeli hadsereg, Lantos kongresszusi határozatot terjesztett be, amely szerint az izraeli katonai műveletek, "kizárólagosan a palesztin terrorista infrastruktúra kiépítésének meghiúsítását" célozzák. Lantos emellett előszeretettel náciz és antiszemitáz le kongresszusi képviselőket, sőt állam- és kormányfőket is, ha azok nem állnak ki feltétel nélkül Izrael mellett. Ez tehát Tom Lantos, a tolerancia és az emberi jogok bajnoka.
Államtitkár Úr! Mint tudja, pont két évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc állt elő a Tom Lantos intézet ötletével. Nem gondolja, hogy politikai értelemben rendkívül pikáns az, ha egy forradalmi kormány az ancien régime, vagyis a Gyurcsány-kormány ötleteit porolgatja le? A teljesség igénye nélkül felsorolt tények alapján ön valóban úgy gondolja, hogy egy csaló szélhámos, akinek számos identitása közül a magyar soha egyetlen konkrét, pozitív cselekedetben nem mutatkozott meg, a legalkalmasabb egy budapesti intézet névadójának?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik frakciójában.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés