DR. HENDE CSABA honvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Összhangban a Magyar Köztársaság nemzeti katonai stratégiájában foglalt külpolitikai célkitűzéseinkkel, amelyek egyik központi eleme a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem támogatása, amely tevékenységnek katonai szempontból szerves részét képezi az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők, az ISAF feladataiban történő magyar részvétel, az ISAF feladatrendszerében való minél szélesebb közreműködés és tehervállalás ezzel egyidejűleg szövetségesi feladataink teljesítésének is egyik legfontosabb valós eleme.

Mindezen célkitűzések melletti elkötelezettség további erősítése érdekében a kormány a 2010. év folyamán több döntést hozott. Időrendben elsőként az 1014/2010. (I. 28.) kormányhatározatban az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő erők, vagyis az ISAF műveleteiben történő további magyar katonai szerepvállalásról szóló 2186/2008. (XII. 29.) kormányhatározat módosításáról rendelkezett.

A módosítással a kormány döntést hozott az ISAF műveleteiben történő további magyar katonai szerepvállalás bővítéseinek lehetséges irányairól. A kormány közjogi engedélye kiterjed a Különleges Műveleti Csoport feladatteljesítésére vonatkozó mandátum meghosszabbítására 2010. október 1-ig, valamint a létszámuk 20 főre történő emelésére.

A kormányhatározat az afgán haderő kiképzésének érdekében végzett ISAF-feladatkör támogatására engedélyezte egy új Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport, az úgynevezett OMLT 2 feladatkörébe tartozó tevékenységben való részvételt 56 fős létszámmal.

Szintén az afgán haderő kiképzésének támogatására a kormány hozzájárult egy legfeljebb tízfős, Légi Kiképzést Támogató Csoport, angol nevén Air Mentor Team kiküldéséhez legfeljebb egyéves időszakra.

(17.50)

Feladatuk az afgán helikoptervezető és -kiszolgáló személyzet oktatása, képzése, részvétel a tervezési folyamatokban, hozzájárulva az egység mindennapi működéséhez.

Az afganisztáni parlamenti és tartományi választások biztosítására a kormány döntést hozott egy 40 fős választásbiztosító szakasz kiküldéséről legfeljebb 6 hónapos időtartamra Baglán tartomány területére, amelynek feladatrendszere gyakorlatilag azonos volt a 2009-es afganisztáni elnökválasztás biztosításában közreműködő magyar szakaszéval. Tekintettel a Magyar Honvédség egyre szélesedő közreműködésére, a hatékonyabb nemzeti logisztikai támogatás, illetve e tevékenység központosított nemzeti vezetésének biztosítása érdekében a kormány egyetértett egy 35 fős nemzeti ISAF-támogató elem műveleti területre történő kitelepítésével.

A kormánydöntés lehetővé tette, hogy az ISAF-műveletek támogatása érdekében újra sor kerülhessen a kabuli nemzetközi repülőtér működtetésével kapcsolatos, vezető nemzeti szerep felvállalására. Tekintettel arra, hogy az ISAF-művelet keretében ez a feladat kiemelkedően fontos, illetve megfelelő tapasztalatokkal rendelkező tagállam közreműködését igényli, a kormány úgy döntött, hogy legfeljebb 90 fővel legfeljebb egyéves időszakra e szerepkört újra a Magyar Honvédség kijelölt szakemberei lássák el.

Az afganisztáni rendezést szolgáló törekvésekhez a Magyar Köztársaság számos területen nyújtott és nyújt támogatást, amelynek keretében egyéni beosztásokban is teljesítenek szolgálatot magyar katonák az alábbiak szerint: az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők műveleteiben való magyar katonai részvételről szóló 99/2003-as országgyűlési határozat alapján 50 fő, illetve az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők műveleteiben történő magyar katonai részvétel engedélyezéséről szóló 2113/2008. (VIII. 27.) kormányhatározat alapján 30 fő. Mindezen közjogi engedélyek alapján összesen 80 fő egyéni beosztást betöltő katona kiküldésére volt lehetőség az ISAF-műveletekbe.

Az új ISAF-műveleti követelményeknek megfelelően az Északi Régióparancsnokság vezető nemzete, vagyis Németország elkészítette a parancsnokság átalakításának tervét és a hozzá kapcsolódó állománytáblát. A szervezeti módosítás következtében közel 200 új beosztás jött létre a parancsnokságon és kapcsolódó szervezeti elemeinél. A német fél ennek megfelelően a csapatküldő országoktól mintegy száz, többnemzetinek minősített beosztás betöltését kérte.

A kormány a parancsnokság új beosztásainak feltöltésére történő felajánlás lehetőségét áttekintette, és megtette az előzetes szakmai felajánlásokat. Figyelemmel azonban arra, hogy a beosztások feltöltésével az eddigi felajánlásainkkal együttesen túlléptük volna a fentiekben engedélyezett 80 fős létszámhatárt, ezért az 1122/2010. (V. 13.) kormányhatározat 30-ról 70 főre, az országgyűlési határozatban foglalt létszámmal együtt összesen immár 120 főre emelte fel az engedélyezett egyéni beosztási létszámot.

A NATO afganisztáni katonai műveleteiben történő magyar szerepvállalás keretében 2010. augusztus 31-én a közös magyar-amerikai Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport, 2010. október 1-jén a Különleges Műveleti Csoport, illetve szintén 2010. október 1-jén a Baglán tartományban Pol-e Khomri központtal működő magyar vezetésű Tartományi Újjáépítési Csoport működési mandátuma lejárt. Erre tekintettel a kormány az egyes afganisztáni katonai szerepvállalásról szóló kormányhatározatok módosításáról szóló 1171/2010. (VIII. 18.) számú kormányhatározattal módosította a keretengedélyeket tartalmazó, a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők műveleteiben történő további magyar katonai szerepvállalásról szóló 2186/2008. (XII. 29.) számú kormányhatározatot oly módon, hogy az a közös magyar-amerikai Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport, angol nevén OMLT mandátumát 2011. február 28-ig, illetve az ugyanezen határozatban engedélyezett Különleges Műveleti Csoport részvételi határidejét 2011. október 1-jéig meghosszabbítja.

Ezen túl a határozat kiegészítésre került egy új ponttal, amelyben a kormány hozzájárult ahhoz, hogy az ISAF-feladat keretében új nemzeti hozzájárulásként egy magyar katonákból álló, legfeljebb 13 fős, Mi-17-es szállító helikopter légikiképzés-támogató csoport kerüljön kitelepítésre Afganisztán területére, legfeljebb egyéves időtartamra.

A kormány döntése a magyar vezetésű afganisztáni Tartományi Újjáépítési Csoport létesítéséről és működésének előkészítéséről szóló 2115/2006. (VI. 29.) számú kormányhatározatban engedélyezett, magyar vezetésű Tartományi Újjáépítési Csoport működési határidejét 2011. április 1-ig kiterjeszti, valamint az új kormányzati struktúrához igazodóan létrehozza a kormányzaton belüli politikai-szakmai egyeztető fórumot biztosító, úgynevezett PRT tárcaközi bizottságot.

Tisztelt Országgyűlés! A kormány közjogi döntésének határozat formájában kell megjelennie, illetve az alkotmány 40/C. § (2) bekezdésének rendelkezése szerint a kormány ISAF-feladatvállalásokkal kapcsolatos döntéséről beszámolót kell benyújtani, illetve megküldeni az Országgyűlés részére. Kérem ezért, hogy a kormány által benyújtott beszámolókat elfogadni szíveskedjenek.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu