DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Gondolkodtam, hogy a kormány nevében egy ilyen átláthatatlan, homályos vádsorozatra egyáltalán válaszoljak-e, hiszen nem a kormány asztalára való az a kérdéskör, amit ön itt most felhozott. De annyit mindenképpen szeretnék elmondani, hogy a választások tisztaságának megőrzése minden politikai pártnak feladata, a Jobbiknak is. Arról is szeretném tájékoztatni, hogy éppen a Jobbik listagyűjtésével kapcsolatban került feljelentésre sor a napokban. Október 1-jén Bordás Vilmos, az Országos Választási Bizottság elnöke a rendőrséghez fordult, mert olyan bejelentés érkezett a bizottsághoz, amely szerint a Jobbik úgy gyűjtött adatokat a választópolgárokról, hogy nem tudja igazolni a választópolgárok beleegyezését. 1694 XX. kerületi állampolgár személyes adata, lakcíme és személyi száma szerepel azon a listán, amelyet önök gyűjtöttek. (Zaj a Jobbik soraiban. - Dúró Dóra: Az önökén meg 3 millió!) Én meghallgattam önöket, egy kicsit kevesebb indulattal legyenek szívesek meghallgatni az én válaszomat is.
Egyezzünk meg abban, a nyomozati szervek feladata megvizsgálni, hogy történt-e bűncselekmény. Ha önöknek ilyen jellegű fenntartásuk vagy véleményük van, akkor leghelyesebb, ha kivárják, hogy a rendőrség milyen bizonyítékokat talál az adott ügyben. (Novák Előd: Letelt a határidő!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés