VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Engedjék meg, hogy pár másodpercben a témámtól függetlenül megemlékezzünk a tegnapi kolontári vörösiszap-katasztrófa áldozatairól. Szeretném kinyilvánítani az LMP nevében a részvétünket az áldozatok családjainak, és köszönetet a segítséget nyújtó embereknek és munkásoknak.

De hogy térjünk rá egy másik katasztrófára, ami talán sokkal súlyosabban fenyeget: ez az egész társadalmi berendezkedésünket fenyegeti. Kötcsén a miniszterelnök úrtól forráskivonásról hallottunk szavakat, a pontos szöveget még továbbra sem tudjuk. Pintér miniszter úrtól meghallgathattuk szegénybeszédét, amely ismét azt vetíti elő, hogy hárommillió szegény országa leszünk, és kriminalizációs eszközökkel próbálják majd megoldani a szegénységet. Hol van már a szociális népszavazás? Hol van már az, amikor a Fidesz tényleg a legszegényebbek hangján szólt? Most már a kormány a szegénység ellen karhatalmi eszközökkel és nem hosszú távú szociálpolitikával kíván fellépni.

Nemsokára megtudjuk a költségvetési számokat a szociális területre - már hogyha lesz költségvetés. Jelenleg Matolcsy minisztériumában a sajtóhírek alapján akkora káosz van, hogy már ez is megkérdőjeleződik.

De lássunk egy-két árulkodó jelet, hogy miként löki el magától a kormány a szegényeket és a középosztályt! Először a közszolgáltatások sínylik meg a gazdagoknak juttatott adókedvezményeket, a Kóka helikoptere után befizetett adó helyett ugyanúgy lehetne támogatni a valódi átalakítását a vidéki közlekedésnek, és nem látszatintézkedésekkel toldozgatni-foldozgatni. Hol van már az, hogy ütemes menetrendet vezetnek be vidéken? Erre három vonatpár jár naponta - továbbra sem használja senki.

A vidéki egészségügy is hatalmas válságban van: Félegyházán bezárták a kórházat. Hol hallunk szavakat az egészségügyi reformról? Továbbra is csak látszatintézkedések és szimbolikus politizálás folyik. Ideje elkezdeni kormányozni!

Az oktatás területén az iskolai hiányzást gyámügyi problémává silányították, amely a magántanulóknak kedvez - azok lesznek majd a szegény emberekből. Az LMP az egyéni fejlesztés, a mentorálás, az iskola és a család segítő kezét erősítené meg.

A legnagyobb probléma az, hogy a hajléktalanság kérdését esztétikai kérdésként kezelik, és karhatalmi eszközökkel oldanák meg. A kriminalizáció rúgás a földön fekvőbe. Otthonteremtésre és szociális bérlakásrendszerre van szükség. A szegénység nem rendészeti kérdés.

Köszönöm a szót. (Szórványos taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu