DR. FAZEKAS SÁNDOR vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A mai nap folyamán már eddig is több alkalommal szóltunk a hazánkat sújtó katasztrófáról, és azt hiszem, még jó darabig fog bennünket ez a tragédia foglalkoztatni.
Most is előre szeretném bocsátani, hogy minden károsult számíthat a kormány határozott fellépésére, segítségére, valamint arra, hogy ahogyan az első percektől, úgy a továbbiakban is mindent megteszünk a további károk megelőzése, a helyreállítás érdekében.
Feladataink világosak. Rövid távon a kormánynak meg kell szerveznie a védekezést a katasztrófahelyzet orvoslására, megelőzésére, meg kell kezdeni a kármentesítést, segítséget kell nyújtani a bajba jutottak számára. Folyamatosan figyelnünk kell a környezeti állapotot, a talaj, a vizek érintettségét, s nem utolsósorban meg kell terveznünk azokat a lépéseket, amelyek a hasonló ökológiai katasztrófák megelőzését szolgálják.
Amint az már ismert, a gátszakadást követően azonnal megkezdtük a felszíni vizeket ért károsodás felmérését és az elhárítás lehetőségeinek feltárását. Az Országos Műszaki Irányító Törzs, az OMIT megalakulását követően vegyi szakértők bevonásával kidolgozásra került a kármentesítés technológiája. A felszíni vizekben két problémával kell megküzdeni: a kiömlött anyag lúgosságának mérséklésével és a nehézfémszennyezéssel. A megállapított technológia alapján a folyóvizekben gipszadagolással csökkenteni lehet mind a víz lúgosságát, mind pedig a kiülepedő csapadékot képező anyagot, így lehet létrehozni azt a helyzetet, hogy a vízben lévő nehézfémoldat megkötésre kerüljön, kötött állapotban maradjon.
Ezzel egyidejűleg a kiülepedés elősegítése érdekében fenékküszöbök építését határozta el az OMIT a Marcal folyó több szelvényében, hogy a fenékküszöb mögött lelassuló, abban lebegtetett nehézfémtartalmú anyag összegyűjthető legyen. Ezt a kiülepedő anyagot a későbbiek során a folyó medréből majd el kell távolítanunk.
(14.50)
Az intézkedés hatására a folyóvízben a lúgosság mértéke lényegesen csökkent, de még mindig magas értéket mutat. A további csökkentés érdekében a Marcal folyó Rábába való betorkollása fölött közvetlenül bioecetsav adagolásával kívánjuk beállítani a víz kémiai paramétereit, oly módon, hogy az a legkevésbé károsítsa a Rába, illetve a Mosoni-Duna, végezetül a Duna élővilágát. Hatékonyak voltak a beavatkozások, a Dunát megmentettük.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A további beavatkozások azt célozzák meg, hogy ezt a helyzetet arra az időre, amíg a szennyező forrás végleg elzárásra kerül, és az utánpótlás még meg nem szűnik, fenntartsuk, és mind a gipsz, mind pedig a bioecetsav tekintetében a szükséges mennyiségeket, amelyek rendelkezésre állnak, felhasználjuk, így a helyzet urai lehetünk.
Sajnálatos a Torna-patak, illetve a Marcal folyó érintett szakasza kapcsán, hogy a szennyezés negatív hatásait nem tudtuk kivédeni, mindkét vízfolyásban az élővilág nagymértékű pusztulásával kell számolnunk. Itt a helyreállítás a szennyezés megszüntetését követően azonnal megkezdődik.
Ugyanilyen alapossággal kezdtük meg, illetve folytatjuk a kármentesítés megszervezését is. Könnyen belátható, hogy hatalmas feladattal állunk szemben. Elég, ha csak arra a körülbelül 6-8 millió köbméter földre gondolunk, amelyet előreláthatólag le kell cserélni ahhoz, hogy a lakosság életfeltételeit visszaállíthassuk. Megismétlem, hogy a kormány felhatalmazása alapján javaslatot fogunk tenni mindazon jogszabályi és szervezeti változtatásokra, amelyek a hasonló helyzetek megelőzését szolgálják. Ezek közül ki kell emelnem a veszélyes anyagokra, a környezeti engedélyezési és ellenőrzési eljárásra és a biztosításra vonatkozó jogszabályokat. Emellett tervezzük a hatósági rendszer megerősítését a hatékonyabb engedélyezési és ellenőrzési eljárások megvalósítása érdekében.
Végezetül szeretném megköszönni mindazok áldozatkészségét, sok-sok odafigyelését, a tenger sok, éjjel-nappal végzett munkát, amelynek eredményeként sikerült lokalizálni a pusztítást, emberi életeket, anyagi javakat sikerült megmenteni. Köszönet érte mindenkinek.
Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés