DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! A környéken élők - és ez is vizsgálandó - már hetek óta rebesgették, hogy valami van a tározóval, hiszen ott gépek dolgoznak, tehát célszerű felkutatni azokat a tanúkat, akik erről beszélnek. Ha ez egyébként így igaz, akkor a felelőtlenség még nagyobb fokú a tulajdonosok részéről. Ismerjük már az első letartóztatott nevét, és tisztelt államtitkár úr, várjuk a többit is, akik felelősek ebben az ügyben, ahol 8 ember halála következett be.
Azt is vizsgálni kell véleményem szerint, hogy a későbbi ellenőrzések, amelyek ennek a tározónak a létesítését követően szükségszerűen be kellett hogy következzenek, hiszen előírások tartalmazzák ezeket, valóban megfelelő módon teljesítették-e az ellenőrzéseket, vagy pedig a hatóságok részéről is a felelősség vizsgálata e vonatkozásban vagy a felelőtlenség fennáll-e, hiszen szabályt sérthettek.
(16.40)
Ezért kérem, hogy továbbra is folytassák a szakértői vizsgálatot, törvényes, korrekt eljárásban állítsák bíróság elé a felelősöket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés