DR. LENHARDT BALÁZS (Jobbik): Tisztelt Ház! Azt hiszem, itt egy szűk kisebbséget leszámítva nagyjából egyetértünk, hogy a szocialisták felelőssége az a helyzet, ami mostanra kialakulhatott a lakáshitelek és a devizahitelek rendszerében. Sajnos, ahogyan Józsa képviselő úr mondta a példájában, én azt igazából úgy fordítanám le, hogy a Fidesz-kormány nem tud semeddig nyújtózkodni a takaróban, mert azt a takarót ellopták a szocialisták az elmúlt nyolc esztendőben. (Derültség, taps a Jobbik és a kormánypártok soraiban. - Dr. Józsa István: Jaj, de jópofa tetszett lenni!)

A devizahitel-állomány... - az összes lakáshitel-állomány majdnem 8000 milliárd forint, amelyből mintegy 5000 milliárd forintnyi devizahitel van csak a lakossági adósoknál, és ehhez jön még egy 4,5 milliárdnyi vállalati devizahitel, tehát csak így, a nagyságrendek érzékeltetése kapcsán. Úgyhogy ez egy olyan jelentős probléma, ami a gazdaság működésére is kihatással van, nem beszélve arról a hatásról, ami a hiteltörlesztések miatt nem tud a gazdaság növekedésére fordítódni, és az így elmaradó beruházások visszafogják azt a reményt, a GDP-bővülést is, amellyel itt a kormány a következő évre is kalkulál.

A törvényjavaslat általános indokolása megfogalmazza úgymond az alapelveket, amelyekre ez az egész javaslat épül, és amellett, hogy a Jobbik részéről is meg fogjuk szavazni ezt a törvénytervezetet, el kell mondanunk, hogy ez nem jelent megoldást a devizahitelesek égető gondjaira, nem jelent valós megoldást.

Az alapelvek közül első az adósok részéről a hitel-visszafizetés, amellyel egyet lehet érteni. Rögtön a második: a magyarországi hitelezési rendszer veszélyeztetése nélkül kíván segíteni a kormány az adósoknak, de én az egész törvényjavaslatot, az indokolást és a konkrét pontokat végigolvasva úgy érzem, hogy igazából a banki profit mértékének veszélyeztetése nélkül kíván segíteni a kormány az adósoknak. Ugyanígy a harmadik pontnál, hogy a kockázatviselésnek közösnek kell lennie, ez még ebből a javaslatcsomagból sem derül ki, a kockázatot továbbra is az adósok hordozzák a vállaikon. A segítség bizonyos esetekben, én is úgy látom, inkább azoknak jön majd jól, akik még nem kerültek olyan bajba, amiből ne tudnának önerőből kimászni.

Az egész helyzet megértéséhez nagyon fontos azt a folyamatot is látni, hogy igazából mi zajlott itt a háttérben. Ezt a legprecízebb kifejezéssel az angol "carry trade" mondja meg, ami azt jelenti, tényleg röviden összefoglalva, hogy az elsősorban külföldi tulajdonban álló nemzetközi pénzintézetek hazai leányvállalatai felvették - tegyük fel - Svájcban, ahol durván 1 százalékos a jegybanki alapkamat, azt a hitelt, amit itthon ki tudtak helyezni 6-7 százalékkal magasabb hitelért. Azért, hogy az üzlet még bombasztikusabbra sikerüljön, itt tehát az egyetlen kockázatot ebben az üzletben az jelentette, ha a két hitel devizaneme közötti árfolyammozgás számukra negatívan módosulna, tehát a svájci frankban felvett hitel és a forintárfolyam között a forint romlása esetén őket is érintené, de mivel kikötötték a szerződések hátrányos szerződési feltételeiben, hogy mindenféle kockázatot az adósra hárítanak, és egy olyan pénzügyi rendszer, egy olyan kormányzat volt, amely ezt teljes mértékben megengedte, ezért ez a bomba üzlet gyakorlatilag semmiféle kockázatot sem hordozott. Tehát besöpörhették évente azt a több száz milliárd forint nettó hasznot, amit utána ki is vittek az országból, és most pedig, amikor beköszöntött a probléma, akkor sopánkodnak, és mossák kezeiket.

Nézzük meg, erre mik azok a konkrétumok, amelyeket az előterjesztők javasoltak! Sorrendben haladva az első a középárfolyamra való áttérés, ami, azt kell mondanom, valóban segítség, de igazából a hatása minimális. Arra gondolnak, hogy egy átlagos hitel-törlesztőrészlet valahol a 200-400 svájci frank között szóródik, és ha megnézzük, mennyi a bankok hivatalos devizaeladási és a középárfolyama közötti különbség, ez svájci franknál 2-3 forint. Tehát, ha ezt beszorozzuk, az pár száz forintos különbözetet jelent a havi törlesztőrészletben, ami, azt kell mondanunk, sajnos igazán nem mértékadó.

(21.20)

A következő pont, ami szintén jelentős módosításként van bevezetve, az - azért vagyok zavarban, mert sajnos nem egészen arról szól, ahogy bevezették - egyoldalú szerződésmódosítás tilalma. De ez a tilalom még most se tilalom.

Nézzük meg ennek az egésznek a hátterét! A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvénynek 2001-ben volt egy érdekes módosítása. Ezt a módosítást többek között a most jelen nem lévő Kósa Lajos és Rogán Antal is megszavazta, akik most elegánsan jegyzik ezt az önálló képviselői indítványként benyújtott törvénycsomagot, és a hitelesek megmentőiként tüntetik fel magukat a nyilatkozataikban. Nos, ez a módosítás, a 2001. évi CXX. törvény vezette be az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét az első Fidesz-kormány ideje alatt. Amikor arról beszélünk, hogy hova jutott az elmúlt nyolc évben az ország, és miért ilyen súlyosak a devizahitelesek problémái, akkor ne feledkezzünk meg arról, hogy önök - illetve nem mindenki, természetesen -, az első Orbán-kormány tette lehetővé a bankok számára ezt a fajta visszaélésszerű joggyakorlást. A polgári jog a konszenzualitás alapján állva a felek egyenrangúságát ismeri el általános elvként, de a jelen esetben ez érdekes módon mégse zavarta a bankokat, vagy úgy tűnik, hogy olyan jelentős lobbierővel rendelkeznek, hogy keresztül tudták vinni az akaratukat az első polgári kormány törvényhozóin is.

Ennek következtében megszületett az - akkor még olyan kitételekkel -, hogy módosítani lehet bármely szerződést, amennyiben azt a szerződés maga lehetővé teszi. Ismerjük, hogy a kötelező általános szerződési feltételeket az ember vagy aláírja, vagy nem kötelező a bankkal üzletet kötni. Az akkori Hpt. 210. § (4) bekezdése azt is lehetővé tette, hogy kamatot, díjat vagy egyéb feltételeket is módosítsanak. Itt van a jegyzőkönyv, meg tudom mutatni, hogy kik szavazták meg. Kósa Lajos és Rogán Antal azok között van, akik ezt akkor elfogadhatónak tartották. Most pedig úgy tűnik, hogy változnak az idők - szerencsére. De akkor se felejtsük el, hogy miből keletkezett a probléma.

A szocialista kormány egyébként 2009-ben módosította a törvényt, és korlátozta, és a 2009. évi CL. törvény hatására csak kamatdíjat és költséget lehet egyoldalúan módosítani, de meg kell mondjuk - és ez a lényeg -, hogy a mostani törvényjavaslat is engedélyezi a szerződés egyoldalú módosítását, kizárólag kamat tekintetében. Fel is sorolja, hogy mely esetekben és feltételekben módosítható egyoldalúan a szerződés: a jegybanki alapkamat, refinanszírozási kamatlábak, pénzpiaci indexek, a szabályozói környezet, illetve a hitelkockázat kormányrendeletben meghatározott változása esetén.

El kell mondani - én bankban dolgoztam -, hogy ez hamis indoklás. Amikor létrejön egy hitelszerződés - az ügyfél benyújtja a hiteligényét, a bank elbírálja -, abban a pillanatban megszerzi a kihelyezett hitelhez szükséges forrást, amikor aláírja a szerződést, az akkor érvényes bankközi kamatok és egyéb kondíciók alapján. Ezek utána nem változnak, mert ő a forrást az adott időpontban szerezte meg és vezették fel a szerződésre. Tehát az egész mögött lévő háttér, amit itt is magyaráznak, egy hazugság. Semmi nem indokolja a banknak, ha akkor olyan feltételekkel szerezte meg, ami benne van a szerződésben, hogy később bármilyen egyéb tényező és körülmény módosulása alapján változtasson. Ezt kizárólag a bankok mohósága és profitéhsége indokolta eddig is. Nagyon sajnálatos, hogy a polgári kormány ebben láthatóan partner lesz, és behódol a bankok nyomásának. Ha nem is beszélünk erről, nyilvánvalóan tudjuk, hogy milyen jelentős tényezőt játszanak ők a gazdasági életben, és minden kormánynak ezzel szembe kell néznie.

A továbbiakban még egy fontos dologról mindenképp beszélnem kell, ez pedig az előtörlesztési-végtörlesztési díj kérdése. Szintén eredményként lett beharangozva, hogy jaj de jó, mert a fogyasztóknak nyújtott hitelekről szóló törvény alapján az eddigi 2,5 százalék a jelzáloglevéllel finanszírozott kölcsönszerződés esetén leesik 1,5 százalékos díjfelszámításra, és az egyéb esetekben a 2 százalék helyett már csak 1 százalékot kell fizetni. A Jobbik álláspontja az, hogy egyáltalán ne kelljen előtörlesztési vagy végtörlesztési díjat fizetni, mert semmi nem indokolja.

Az kétségtelen, hogy minimális eredmény az az egyetlen valós kivétel, amit (7) bekezdésként megfogalmaztak, hogy ha a szerződés hatálybalépésétől már legalább 24 hónap, tehát két év eltelt, akkor az első részleges vagy teljes elő-, illetve végtörlesztés ingyenes lehet. Itt is megvan a kiskapu, hogy legalább két évnek el kell telnie. Aki már vett fel hitelt, vagy foglalkozott ezzel a területtel, tudja, hogy először a kamatokat kell visszafizetni nagyobb arányban, és a tőke szép lassan a hitelfutamidő végén fog kifutni. Tehát gyakorlatilag itt is biztosítva van a banknak az első két évben a legmagasabb profitráta a kamatok, illetve az egyéb költségek megtérülésével. A másik kivétel - ha a fennálló tartozás nem haladja meg az 1 millió forintot - olyan marginális, hogy arról beszélni sem érdemes, mert gyakorlatilag senkit nem érint, hiszen nem 1 vagy 2 millió forintot szokott felvenni az átlagember, ha a lakásproblémáját meg akarja oldani. Ez tehát nem jelent megoldást, be is nyújtok egy módosítási javaslatot erre nézve.

Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a 90 napot meghaladó késedelmek esetén bevezetendő változás - amely alapján nem lehet különböző büntetőkamatokat benyújtani - érdemi és valós segítség.

Ha mindezeket számba vesszük, akkor is úgy érzem, hogy ezek összességében morzsák, amikkel megpróbálunk segíteni azoknak az embereknek a problémáin, akiknek a konkrét létfenntartása van veszélyben. Ezért szeretném kérni a tisztelt kormánytöbbséget és a kormányt, hogy gondolják át ezt még egyszer, mert eltelt a kormányzásukból négy hónap, volt idő erre felkészülni, lesz is idő a közeljövőben, és közösen hozzunk egy olyan törvényt, amely valós megoldást jelent a végletekig eladósodott emberek megsegítésére.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu