GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Én egy rövid gondolatébresztőt mondanék még annak okán (Lázár János: Nem biztos, hogy sikerül.), hogy ez a törvényjavaslat persze a legnagyobb foglalkoztatónak az ügyét a kormány kezébe adja, és remélem, tud is vele majd élni, hiszen egy óriási társadalmi katasztrófa lenne, ha nem tudna ez a gyár tovább működni, csak szeretném felhívni a figyelmet, hogy ott még nagyon-nagyon sok vállalkozás van nagyon nehéz helyzetben.
Ezért azt javasolnám, és azt kérném a kormánytól, hogy fontolja meg azokat az ügyeket, például a járulékfizetési moratóriumot, addig, amíg nem üzemszerű termelést végez, mondjuk, egy cég, hanem a katasztrófaelhárításban dolgozik. Nagyon kérném a vidékfejlesztési miniszter urat, hogy fontolják meg azt a dolgot, hogy a nemzeti támogatásokat azoknak a cégeknek - amire egyébként jogilag 16-ától lehetőség van - fizessék ki, akiknek, mondjuk, az állattartó telepét körbezárta ez az iszap, és mindenféleképpen takarmányvásárlásra kényszerülnek. Ezeket egyedileg el lehet rendezni. Nyilván ehhez kell egy olyan kontaktpont, ahol ezek a problémák kezelhetők.
Továbbá azt kérném, hogy ezeknek a településeknek az átsorolását a hátrányos helyzetű térség kategóriába azonnal kezdeményezze a kormány az Európai Uniónál.
Tehát magyarul, nem elegendő az, hogy egy foglalkoztatóval foglalkozunk itt a parlamentben; sok olyan jogszabály van, meg akkor nyilván adószabályok, egyéb is változtatásra szorulnak. Egyébként ez a levél, ha jól tudom, a miniszterelnök úrnak megérkezett, amit áttettek illetékességből a belügyminiszter úrnak, abban nagyjából ugyanezek le vannak írva az ottani vállalkozók részéről.
És lenne még egy javaslatunk, hogy - most jönnek az adótörvények - az egyszázalékos adófelajánlás lehetőségét erre a dologra mindenképpen ki kellene nyitni, hiszen ez is tehermentesítene - nagyon sokan nem ajánlanak fel adót, de valószínű, hogy erre a célra ajánlanának -, ha ezt is bevennénk ebbe a körbe.
Én is úgy gondolom, azt kérem, hogy a módosító javaslatainkat vegyék figyelembe ennél a törvénymódosításnál, mert mindazon félelmet el lehetne vele kerülni, amik itt azért előjöttek alkotmányossági és egyéb okok kapcsán.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés