KARÁCSONY GERGELY (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Hát, képviselőtársaim, a mai nap biztosan nem úgy fog bevonulni a történelemkönyvekbe, hogy ez a magyar sajtószabadság egyik emlékezetes napja lenne. (Dr. Józsa István: Pedig emlékezetes lesz.) Emlékezetes lesz. Arra gondoltam, hogy inkább csak a magyar sajtószabadság fekete napja lehetne, de aztán rájöttem arra, hogy ezt olyan gyakran elmondhatnánk, hogy igazából ezt a költői képet sem tudnánk a mai naphoz alkalmazni. Úgyhogy történik az, ami a második Orbán-kormány sajtópolitikájával kapcsolatosan rendszeresen történik, hogy egy újabb-újabb falatot veszünk el a sajtószabadságtól.

Ez a törvény valóban nyilván azokat a problémákat akarja megoldani, amit egy korábbi törvénymódosítási csomag eredményezett. Ez a csomag, talán emlékezünk rá, június 11-én, éppen a születésnapomon, késő délután került föl a parlament honlapjára, majd hétfőn már a bizottságban szavazni kellett róla. Öt törvényből állt ez a csomag, és még mindig ezt a csomagot tárgyalja a parlament. Talán jobb lett volna, ha nem a születésnapomra tekintettel, de megalapozottabb vagy jobb minőségű jogszabályok alkotására tekintettel jobban megfontoljuk ezeket a javaslatokat.

Összességében, hogy tartalmilag is hozzászóljak ezen a késői órán, és ne borzoljam tovább a fideszes képviselőtársaim kedélyállapotát, azt gondolom, hogy ebben a javaslatban azért vannak olyan dolgok, amiknek örülni lehet vagy örülnünk kell. Részben az, hogy megoldja azokat a problémákat, amelyeket az egész, eléggé félresikerült médiaátalakítási javaslatok okoztak. Amit már több képviselőtársam is említett, a lejáró frekvenciák kapcsán megteremti a lehetőséget arra, hogy az önhibájukon kívül ex lex állapotba került médiaszolgáltatóknak ne kelljen befejezniük tevékenységüket.

Van egy másik, kifejezetten pozitív kezdeményezés ebben a javaslatban, amit nagyon szívesen láttam volna már korábban, hogy az új törvény előírná azt, hogy a Médiatanács megvizsgálja azt, hogy az egyes frekvenciákra pályázók nem minősülnek-e a korlátozó rendelkezések hatálya alatt állóknak. Tehát nem fordulhatna elő az, ami sajnos az elmúlt években gyakran előfordult, lásd Sláger Rádió-, Danubius-ügy, hogy olyan pályázók nyertek el frekvenciát, akik egyébként nem is pályázhattak volna. Ennek, azt gondolom, mindenképpen örülnünk kell, hogy ezen a helyzeten sikerül változtatni.

És hogy még egy pozitívumot mondjak, az előző törvény eléggé nagyvonalúan bánt a közszolgálati médiumok vagyonának államosításával. Ez komoly alkotmányos aggályokat is fölvet. A Lehet Más a Politika alkotmánybírósági beadványa több ponton is foglalkozik a vagyonátadás problematikájával. Erről később talán még szó lesz a másik határozati javaslat kapcsán. Most csak szeretném jelezni, önmagában az, hogy ezek a részvénytársaságok a működésükhöz szükséges vagyon egy részét megtarthatják, és ezáltal biztosítva van a működésük, ez mindenképpen pozitív fejlemény az előző, eléggé bizonytalan állapothoz képest.

Van azonban néhány olyan pont, ami kisebbfajta aknaként ott van a szövegben, és ezzel kapcsolatosan nyújtottunk be módosító javaslatokat. Az egyik az 1. § (7) bekezdésében: a hatóság elnöke jogosult a jóváhagyott költségvetés kiadási előirányzatai közötti átcsoportosításra. Ez adott esetben óriási összeg is lehet. Nem gondolom azt, hogy helyes, ha egyszemélyi vezetőként dönthet az elnök ilyen tételekről. A másik pont: úgy szól a törvény, hogy a tudatos fogyasztói döntéshozatal kultúrájának fejlesztésére a hatóság a bírságok bizonyos összegét ilyen célokra fordíthatja. Ez önmagában persze szimpatikus, nekem különösen, aki a tudatos vásárlói kultúrát nagyon fontos társadalmi kezdeményezésnek és politikailag támogatandónak tartom. De azt gondolom, itt szintén óriási összegekről lehet szó, és mindenképpen fontosnak gondoljuk azt, hogy a törvény előírja, hogy itt nyilvános pályázatokra legyen szükség. Jelenleg semmi nem utal arra, hogy ezt a pénzt milyen normatív szempontok szerint kellene elkölteni. Tekintettel arra, hogy ez óriási összeg is lehet, azt gondolom, hogy ez a legkevésbé sem helyes.

Végül nem egészen világos, hogy a köztisztviselői jogállásról szóló törvény módosítása pontosan milyen költségvetési kiadásokat jelenthet. Itt valóban egy óriási új szervezet jön létre, egy konvergens hatóság, nagyon sok alkalmazottal.

(23.10)

Ha most megváltoztatjuk az illetménykiegészítés rendszerét, akkor ez bizony brutálisan megdobhatja ezeknek a szervezeteknek a költségvetését. Nem látom a pontos számokat, tehát lehet, hogy túlságosan nagynak látom ezt a problémát, mindenesetre nem vagyok egészen biztos benne, hogy ennek a hatóságnak a dolgozói valóban olyan besorolásba kell hogy kerüljenek, mint a PSZÁF vagy más alkotmányosan kiemelten fontos szervezeteknél dolgozók. Nyilván senki sem sajnálja a pénzt köztisztviselőktől, de hát végső soron mindent az adófizetők pénzéből kell finanszírozni, nem vagyok biztos benne, hogy erre valóban rendelkezésre áll a pénz.

Egy szó, mint száz: ez a javaslat összességében legalább annyira pozitív, mint negatív, viszont az egész folyamat, az egész eljárás; ezt továbbra is fontos, hogy elmondjuk, mert nemcsak egyszerűen az ellenzéki képviselők születésnapjának az elrontásáról van szó, sőt egyáltalán nem arról, hanem arról, hogy lehet-e így egy médiairányítási rendszert alakítgatni. Azt gondolom, a médiairányítási rendszerrel kapcsolatos törvények előző módosításánál számtalan kritikát elmondtunk, és a kritika egyik része éppen az volt, hogy ilyen fontos ügyekben nem biztos, hogy ilyen gyorsan és ilyen megalapozatlan döntéseket kell hoznunk.

Ez a javaslat valamelyest kompenzálja ezeket a problémákat, de csak azt a tüzet oltja el, amit önök okoztak a magyar médiairányítás területén.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az LMP és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu