KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót. Ennek az egész médiacsomagnak, ami ebben a parlamenti ciklusban eddig előttünk volt, talán ez az az eleme, amit leginkább az LMP támogatni tud. Mi soha nem mondtuk azt, illetve mindig is azt hangsúlyoztuk, hogy egyetértünk azzal, hogy átláthatóvá kell tenni a magyar közmédiumok működését és gazdálkodását, egyetértettünk azzal is, hogy egy kuratórium vezesse ezeket. Egyetértünk azzal is, hogy bizonyos szintig ezeknek a közmédiumoknak a vagyonát érdemes egységesíteni, sőt én még azt sem tartom ördögtől való gondolatnak, hogy esetleg a szerkesztőségeiket is valamilyen módon összevonjuk. Van erre számos nemzetközi példa, és ennek is számos előnye lehet. Most nem erről a témáról beszélgetünk, csak szeretném jelezni, hogy önmagában ez a fajta gondolkodás számunkra nem elfogadhatatlan, sőt támogatható.

Ami a konkrét határozati javaslatot illeti, ott is gondolom, hogy ha azt önmagában néznénk, akkor sok szempontból ez egy pozitív fejlemény, és megnyugtató, hogy a vagyonátadással kapcsolatos alkotmányos problémákat nagy részben kezeli ez a javaslat. Valóban vagyonról és a vagyongazdálkodás függetlenségéről van szó, azonban nyilván ez a dolog nem elválasztható a tartalmi, a műsorpolitikával kapcsolatos függetlenségtől, hiszen ha nem állnak rendelkezésre megfelelő eszközök, akkor könnyen lehet egy szerkesztőséget más belátásra téríteni. Azonban ez a veszély nem forog fönt, és ez itt az alapvető probléma. Az a baj, hogy ez az apró szelete a magyar médiairányítási rendszernek egy olyan nagy egészben, egy olyan nagy képben helyezkedik el, ami viszont azt mutatja, hogy ezzel az óriási vagyonnal az elkövetkező kilenc évben a parlament mai döntésének megfelelően a Fidesz által delegált emberek fognak gazdálkodni. Azt is tudjuk, hogy az a fajta probléma, hogy a szerkesztőségek, az egyes közmédiumok műsorpolitikáját esetleg a vagyongazdálkodáson keresztül akarná befolyásolni a politika, ez a veszély azért nem forog fönt, mert azok a vezérigazgatók, akik vezetni fogják ezeket a társaságokat, úgy lesznek kiválasztva, hogy ez a probléma eleve föl se merüljön.

Tehát mondom, és nem is akarok most ezen a késői órán belemenni ennek a részleteibe, ez önmagában általunk nem kifogásolt, egy sor, korábban a vagyonátadással kapcsolatos nyitott kérdést megnyugtatóan rendez. De sajnos nem tudunk már jóhiszeműek lenni a mai szavazás után meg egyáltalán az egész médiatörvénykezés miatt azzal kapcsolatosan, hogy ez bármilyen módon közmédiumokká tenné a közmédiumokat. Olyan erős politikai befolyás alatt fognak állni, hogy sajnos semmilyen garanciát nem látunk arra, hogy a korábbiaknál felelősebb gazdálkodása lesz ezeknek a médiumoknak. Lehet, hogy hatékonyabb lesz, lehet, hogy racionálisabb lesz, csak akkor azt nem értem, hogy ha ilyen tök szuper lesz minden, akkor miért nem engedünk oda, mondjuk, ellenzék által delegált médiatanácstagokat, hogy őrködjenek e fölött a vagyon fölött. Akkor miért kell annyira félni, hogy az 5 fős, mindenképpen Fidesz-többséggel bíró testületekbe egyáltalán még csak távolról sem nézhet bele ellenzéki jelölt? Nem tudom, ha minden olyan nagyon transzparensen és a közérdeket szolgálóan fog működni, akkor mi szükség volt erre a mai médiatanács-szavazásra?

Sajnos tudom, hogy ez nem ide tartozik, hiszen nem a határozati javaslattal szorosan összefügg, amit mondok, de végső soron a politikai összefüggései miatt van probléma ezzel a javaslattal, és ezek sajnos elkeserítőek még akkor is, ha maga a konkrét javaslat akár támogatható is lenne.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu