NOVÁK ELŐD (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a lehetőséget. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Internetezők! Ennek a javaslatnak a bizottsági vitáján sajnos nem jelent meg egyik előterjesztő sem; így talán túlzás is vitának nevezni. Olyannyira nem volt vita, hogy ha jól emlékszem, érdemben talán egyedül én szólaltam meg konkrétan szakmai szempontból, és nem pedig annak a vitájában, hogy lehet-e ezt ilyen előkészítés nélkül, ilyen hirtelen benyújtva napirendre venni. Nagyon fájlalom, hogy az ott megfogalmazott egyetlen kérdésemet, amely egy konkrét félelmemre világított rá, mindenféle válasz nélkül hagyták; nemhogy érdemben nem válaszoltak rá vagy mellébeszéltek volna, de teátrálisan egy kérdésre senki sem válaszolt, és lezárták a napirendet.

(0.10)

Úgymond szavazással, mert természetesen nem kényszerülnek választ adni a kérdésekre. Nos, engedjék meg, hogy ezért itt megismételjem ezt a félelmemet, amely azzal kapcsolatos, hogy itt egy több száz milliárd forintos vagyonátadásról beszélünk, ami láthatóan nincs eléggé precízen szabályozva, és felmerül bennünk a gyanú, hogy ez nem vezethet-e oda - de nyugtassanak meg, hogy nem -, hogy esetlegesen összevonják a közmédiumokat, és ez előbb-utóbb az önálló rádió vagy Duna TV végét jelentheti, mert egy ilyen vagyonösszevonás mindenképp előrevetíti ennek a veszélyét.

Hogy ezt elkerüljük, biztos, ami biztos alapon a következő napirendi pontban a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvényjavaslathoz be is nyújtottunk egy kapcsolódó módosító javaslatot, ahol helyet találtunk annak a kikötésnek, hogy önálló és független nemzeti hírügynökség, rádió és a határon belüli, illetve a határon túli magyaroknak szóló televízióból álló közszolgálati médiaszolgáltatást rögzítsünk, mert megvan a félelmünk, hogy valamiféle gazdaságossági vagy más szempontra hivatkozva esetleg megvonnák valamelyik lehetőséget a magyarságtól. Nos, ezt kötöttük ki.

Azt gondolom, joggal vetjük fel azt, hogy nincs kellően szabályozva ez a több száz milliárd forintos vagyonátadás, ami gyakorlatilag itt a 2. pontban elintézi annyival, hogy a közszolgálati részvénytársaságok tulajdonában marad mindazon vagyon, ami a műsorszolgáltatáshoz szükséges. Mondjuk, ha lett volna kellő időnk ezt egy gazdasági jogászunkkal megvitatni, akkor, azt gondolom, ő semmiképpen sem nevezné ezt egy kiforrott javaslatnak.

Bizony, azért is félünk, hogy most a Médiatanács kezelésében álló Műsorszolgáltatást Támogató és Vagyonkezelő Alaphoz kerül ez a nem csekély vagyon, mert a közalapítvány kuratóriumában legalábbis szimbolikusan jelen leszünk, és belelátásunk, legalább iratbetekintési jogunk lesz, de bizony a Médiatanács által üzemeltetett alap tevékenységébe nem lesz. Azt már láttuk, ugye, hogy a Műsorszolgáltatási Alapot is csak azért nevezték át egy ilyen kicsit hosszabb névre, hogy az egész vezetését egyúttal leválthassák, és a Médiatanácsban is, az elmúlt húsz évben példátlan módon, egyetlen pártnak lesz képviselete, holott korábban az ORTT-ben minden pártnak volt delegáltja. Nyilvánvaló, jogos az az összhazai, társadalmi felháborodás és a nemzetközi visszhangokat is kiváltó botrány, hogy a média ellenőrzését tulajdonképpen egyetlen párt kezébe tesszük. Ezért tehát azt gondolom, joggal van félelmünk, hogy a Médiatanács kezébe került mindez.

Amikor a Médiatanács tagjainak jelöléséről volt szó, akkor azért mindannyian azt gondoltuk, hogy a nemzeti együttműködést, talán legalább cinikusan, annyira komolyan fogják venni, hogy az elsőkörös egyetértés hiánya után úgymond kompromisszumos javaslatként befogadják legalább a KDNP jelöltjét, de az, hogy ennyire arcátlan módon tényleg csak egypárti jelöléssel beérik, azt gondolom, sajnos nagyon rossz képet vetít előre. Ezért fogalmaztam meg ezt az aggodalmamat is, ami az önálló közmédiumok felszámolására vonatkozik, hiszen, ha a Médiatanácsban képesek ekkora gazemberségre, akkor bizony joggal merül fel ez a veszély.

Azt gondolom, a KDNP-s Pálffy képviselőtársunk még nem eléggé kellően szocializálódott az önök berkeiben, hogy egyáltalán megtehette ezt a javaslatot. Ugye, ezt láttuk a kulturális és sajtóbizottságban is, és sorra vonatták vissza vele, vagy bocsánat, önként és dalolva visszavonta a saját javaslatait. Ő eddig a médiában dolgozott, de azt azért tudhatta volna, hogy amiről eddig a média beszámolt, az egyáltalán nem ugyanaz, mint ami valójában a színfalak mögött történik. Azt gondolom, most van alkalma beletanulni és belelátni abba, hogy mi történik a színfalak mögött.

Viszont szeretnék én is beletekinteni, erre vonatkozik tehát az egyetlen kérdésem, amelyre továbbra is választ várok. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu