TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! A mai napon a miniszterelnök úr napirend előtti beszámolója is erről a törvényjavaslatról szólt. Szeretném mondani, hogy október 6-án Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Vas megye területére vészhelyzetet hirdetett ki a kormány az eddig-eddig elképzelhetetlenül pusztító, emberi életeket követelő és több településen egy élet munkáját megsemmisítő katasztrófa miatt - ez helyes.

Egyetértünk abban a miniszterelnök úrral, hogy azt a négy pontot, amely a védekezés, a kártalanítás, biztosítani az emberek munkáját az üzemben, hogy minél hamarabb visszatérhessenek, és kiszámítható legyen újra a jövőjük, továbbá a további környezeti károk megakadályozását megelőzendő intézkedések meghozatalát, valamint a felelősség kivizsgálását, teljes mértékben támogatjuk. Egyetértünk tehát abban, hogy ebben a kihirdetett vészhelyzetben a kormánynak hatékony eszközökre van szüksége ahhoz, hogy ezt az elemi csapást és annak következményeit mérsékelni tudja, és el tudja hárítani a jövőben. Igen, hatékony, gyors, eredményes lépésekre van szükség, s ha ehhez a törvény módosítására van szükség vagy egy törvény alkotására, akkor a Magyar Szocialista Párt partner annak a törvénynek a megalkotásában.

Ugyanakkor szeretnénk jelezni, hogy nem vagyunk partnerek abban, hogy a kormány minden kontroll nélkül, garancia és szempontrendszerek megalkotása nélkül bármelyik - nem tévedés, uraim -, az országban bármelyik gazdasági társaságot a felügyelete alá vonjon, pénzügyeit a kezébe vegye, tulajdonosi döntéseket hozzon az arra jogosultak helyett. A kormány előttünk fekvő törvényjavaslata ezt lehetővé teszi.

A Magyar Szocialista Párt megszavazza azt a törvényjavaslatot... - amely a bajba jutott emberek, a vörösiszap áldozatai kénytelen voltak elszenvedni, de ez kizárólag erre a konkrét helyzetre vonatkozik. (Sic!) Amennyiben a kormánypárti többség nem fogadja el azokat a módosító javaslatokat, akkor a holnapi napon a Magyar Szocialista Párt benyújtja azt a törvényjavaslatot, amely a kormány tevékenységét arra az útra szorítja, amelyen járnia kell. (Felzúdulás a kormánypárti padsorokban.) A katasztrófa esetén az állam felléphessen az olyan gazdálkodó szervezettel szemben, amelynek döntéshozó szervei a honvédelmi kötelezettség körébe tartozó kötelezettségeiket elmulasztották teljesíteni, felléphessen a köz érdekében, az emberek érdekében, de ezt a jogkörét ne használhassa fel arra, hogy a magyar vállalkozásokat az uralma alá hajtsa.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu