ROZGONYI ERNŐ, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Versenyhivatali Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az Állami Számvevőszék 2009. évi tevékenységéről szóló beszámoló során a Jobbik frakciója azt javasolta, illetőleg azt jelentette be, hogy a jelentést nem fogadja el, és nem fogja megszavazni, azért nem, mert az ÁSZ tevékenysége során kiderült, bizonyíthatóan kiderült, hogy a törvényben előírt számtalan kötelezettségének nem tett eleget.

A Versenyhivatal hasonló beszámolójával kapcsolatban azt kell mondanom, hogy más a helyzet. Aki végigolvasta a jelentést, és végigolvassa a hivatal működését szabályozó jogszabályokat, és tisztában van azzal, hogy 20 éve a kormányzat és az Országgyűlés milyen - hogy mondjam - teret adott a Versenyhivatal tevékenységének, az ezek után meggyőződhet arról, hogy a hivatal a hatályos jogszabályok keretei között végezte a munkáját, a mai szabályozottságot figyelembe véve. Ez a munka tulajdonképpen, ha elvonatkoztatunk attól, hogy a szabályozás, amivel a környezetünkben dolgozik, jó vagy nem jó, akkor azt kell mondani, hogy a munka tulajdonképpen hatékonynak minősíthető.

Figyelmet érdemel az is, hogy az előterjesztés felhívja a figyelmet a szabályozás hiányosságaira is, törekszik további jogszabályi fejlesztések ösztönzésére, és így gyakorlatilag segíti a törvényhozás munkáját. Természetesen a javaslataival nem lépheti át azt a határt, amit a mindenkori törvényhozás megszabott a számára. De így is van néhány olyan gondolatébresztő megállapítása és javaslata, amivel érdemes foglalkozni. A Jobbik-frakció ezért és kizárólag ezért támogatni fogja a beszámoló elfogadását.

A következőkben engedjék meg, reagálnék a beszámoló néhány felvetésére, néhány tapasztalatára, hiszen érdekes és tanulságos következtetésekre ad lehetőséget. Érdemes elmerengeni az ok-okozati összefüggéseken is és olyan dolgokon is, amelyeket az előterjesztés hivatali helyzete folytán és az előterjesztő hivatali helyzete folytán nem mondhatott el, és nem mondhatott ki, de én megtehetem, és ki is mondom.

Ez a "szabadpiaci verseny" lehetőleg minden állami beavatkozás és szabályozás nélkül, nos, ez a neoliberális gazdaságpolitika egyik fő tantétele. A neoliberális gazdaságpolitika pedig a globalizmus kiszolgálója, ezt mindnyájan tudjuk és ismerjük. Bármennyire is tetszetősnek tűnik a neoliberális gazdaságelmélet különböző állítása és azoknak a bizonyítási tételei, ezek azonban - és tudjuk, hiszen a saját bőrünkön is tapasztaltuk - egész egyszerűen nem igazak. Ezek egy célt szolgálnak, és távol vannak az igaztól, az igazságtól, és különösen távol vannak az államok érdekeitől, a nemzetek érdekeitől.

A verseny egyébként is nevetséges ilyen körülmények között mint kifejezés és mint valamilyen folyamatnak a megjelölése. Hiszen miről van szó? A versenyzők kiindulási helyzete eleve jelentős előnyt ad a tőkeerős külföldi vállalkozásoknak, és biztos vesztessé teszi a szándékosan legyengített hazai vállalkozásokat. Egy hihetetlen téveszme ugyanis szabadpiaci versenynek nevezni azt, amikor az erre ezerszer erősebb leradírozza egész egyszerűen a gyengébbet, és ehhez még állami támogatást is kap, mert kap.

(18.10)

Ez nem verseny. Ez az erősebb kutya elvének érvényesülése, méghozzá hivatalos elismeréssel.

Én azt hiszem, hogy muszáj valamit mondanom erről, és be kell valamit mutatnom erről, hogy igazoljam, hogy ez mennyire így néz ki. Már induláskor, az Antall-kormány idején az volt a mese, hogy nincs pénz, ezért mindent át kell adni a külföldi tőkének, ami munkahelyet és erős gazdaságot fog majd teremteni hazánkban. Igaz, hogy közben a Magyar Nemzeti Bank végig restriktív pénzpolitikát folytatott, vagyis ott, ahol nincs pénz, ott pénzszűkét teremtett. Aztán elindult a folyamat, és milyen érdekes, hirtelen lett pénz. No, nem a magyar vállalkozásoknak, hanem az amúgy is ezerszeresen magasabb tőkeellátottsággal rendelkező külföldi monopolszervezetek részére.

Adatszerű tény, még vitatkozni sem lehet rajta, hogy a külföldi befektetők vagy a külföldi vásárlók, akik fölvásároltak itt kapacitásokat és piacokat, legalább 25-ször több pénzbeni támogatást kaptak az elmúlt húsz évben, mint a hazai vállalkozások, miközben az alkotmány arról beszélt, hogy támogatjuk a kis- és középvállalkozásokat. Ha ilyesmi szóba kerülne, hogy kis- és középvállalkozásokat kell támogatni, akkor azonnal protekcionizmusról beszélne mindenki. Érdekes módon a külföldi, tőkeerős vállalatoknak a pénzbeni támogatása, effektív pénzbeni támogatása nem vetett föl semmilyen problémát. Persze, nem is, hiszen a hazai vállalkozások támogatása a protekcionizmus, az idegen vállalatok támogatása, úgy látszik, mindenféle versenyszabály fölött áll.

Hadd tegyem hozzá - és ezt mellesleg jegyzem meg -, hogy kis- és középvállalatokról beszélünk állandóan, nagyvállalatokról, nagyvállalkozásokról nem. Részben azért nem, mert nincsenek már, illetőleg azért nem, mert ha van, az olyan kezekben van, amit én úgy neveznék, hogy a hullarablók kezében van, akik folyamatosan elkövetett, piszkos munkáik eredményeképpen olyan tulajdonokhoz jutottak, amihez egyébként soha az életben nem juthattak volna egy normális társadalom keretében.

A legalább 25-ször magasabb támogatásban nincs benne az, hogy minden vagyontárgyunk az értékének 10 százalékán vagy még az alatti áron került a birtokába ezeknek a cégeknek. Aztán az sincs benne - és ez egy lényeges kérdés, mert itt a pénzbeni támogatásról volt szó -, hogy nem pénzbeni támogatásban mit kaptak ezek a cégek, hiszen ingyen adtunk nekik ingatlanokat, ingyen adtunk nekik telkeket, ingyen közművesítettünk nekik, ingyen építettünk nekik utakat, s a többi, s a többi, s a többi. Erről se szól a fáma. No, milyen versenyről van itt szó, kérem szépen? Semmilyenről.

Aztán maga a törvény is érdekes. Az 1996. évi LVII. törvény V. fejezete foglalkozik ezzel az úgynevezett versenyszabályozással, és érdekes módon, miről is ír. Azt írja, hogy az erőfölénnyel éljenek, akiknek van erőfölénye, de ne éljenek vissza. Na de arra már egzakt meghatározást vagy taxatív fölsorolást nem ad, hogy mi a visszaélés ezzel a törvénnyel. Ezért tulajdonképpen azt kell mondanom, hogy elég nehéz dolga lehet a hivatalnak, amikor ilyen ügyekkel foglalkozik. Ilyenkor fölvetődik a kérdés: tisztességes versenyről van itt szó? Hát igen, erre a "mi az hogy, de mennyire" volt a válasz bizonyos esetben Gyurcsány elvtárs részéről. De remélem, mi nem ezt mondjuk, legalábbis szeretnék bízni ebben.

Hozzátartozik ehhez az egészhez az, hogy a magyar kereskedelmi bank hiányában a külföldi pénzintézetek és a külföldi ipari és kereskedelmi tőke urai között szoros együttműködés, nyugodtan mondhatom azt, hogy összefonódás van. Ez olyan összefonódás, amit nagyon nehéz vizsgálni, nem is lehet vizsgálni. Ezt egyébként nagyon sok magyar vállalkozás megsínylette már, és nagyon sok külföldi nagy cég meglovagolta eredményesen a mi kárunkra. De sajnos, hozzáteszem, hogy ehhez a lehetőséget a mindenkori kormányok és a mindenkori országgyűlési többség adta meg.

Aztán az, hogy a külföldi tőke bármit megvált nálunk, az is egy tévhit. De az is egy tévhit, hogy Magyarországon a külföldi tőke eredményes, valamiféle módon eredményt indukált. Megmondom, miért. Mert a globalizmus átka és terhe mellett Magyarországon virágzó a korrupció. Ráadásul olyan korrupcióról beszélek, amit nagyon sok esetben a globalizáció urai majdnem ajándékként adtak mint lehetőséget, és megadták hozzá rögtön a védelmet is.

Ugyanis nem én és nem más, egy japán közgazdász - aki egyébként itt élt Magyarországon - végzett olyan elemzést, hogy vajon a beáramló külföldi tőke mit hozott a magyar társadalomnak. Nos, ezt úgy számolta ki, hogy az egy főre eső GDP bővülését nézte, hogy vajon az egy dollár külföldi tőke indukált-e valamiféle növekedést a GDP-ben. A következő megállapításokat tette: Spanyolországban ez a mutató 4,15 - azaz 4,15 dollárral növelte az egy főre jutó GDP-t -, Portugáliában 4,82, Görögországban 3,56, Csehországban 3,1, Lengyelországban 4,69, és most tessék jól figyelni, Magyarországon ez a mutató 0,69 dollár. Rögtön meg lehet kérdezni, hogy vajon 20 milliárd dollár hova tűnt el. Hát, ez a korrupciós része ennek a játéknak.

Aztán érdekes az a része is ennek az anyagnak, hogy beszél a magyar mezőgazdaság helyzetéről, és beszél arról, hogy milyen nehézségeket okoz az, hogy egy gazdának nem egy tagban van a birtoka, hanem négy-öt különböző, egymástól sokszor elég messze lévő tagokban van a birtoka. Kérem, ezzel a megállapítással tökéletesen egyet lehet érteni, ez valóban egyik rákfenéje a magyar kisgazdáknak. Hadd tegyem hozzá, hogy ez is egy szándékos folyamatnak az eredménye, ezt szándékosan követték el a földvisszaadási törvény során, és azt kell mondanom, hogy a Fidesz erre az első kormányzása idején mintha fölébredt volna, és uralkodása utolsó időszakában benyújtott három, mezőgazdasággal kapcsolatos törvényt, ahol az egyik ezt is szabályozni szerette volna. Már akkor megmondtuk nekik, hogy ezt lehetetlen ilyen módon szabályozni, ahogy elképzelték, és valóban azt kell mondanom, hogy azóta eltelt nyolc év, és a probléma ugyanaz, semmi nem változott, sőt talán még valamit romlott is a helyzet. Sürgős lenne az, hogy ezt a földkérdést a második Orbán-kormány végre egyszer tisztességesen rendezze.

Az is egy érdekes megállapítása az anyagnak, és erre is felfigyeltem sok más mellett, amikor azt írja - ez most már, hogy mondjam, a kereskedelmet érinti talán leginkább -, amikor arról beszélnek, hogy alkalmanként annyira erős a területi koncentráció, annyira erős a multi kereskedelmi cégek által felvetett problémákból eredő munkanélküliség, szelekció, kistermelők problémája, hogy itt már bizony azt írja az anyag, hogy ez feszegeti már a jelenlegi versenytörvény határait. Kérem, ez nem feszegeti - ez a világ legnagyobb disznósága! Hadd tegyem hozzá azt is, hogy nincs még egy olyan ország, az Európai Unióban sincs egy olyan ország, amelyik ennyire nem védte volna meg a magyar ipart, a magyar kereskedelmet, a magyar belső piacot. Elképesztő, ami ezen a vonalon történt, és azt kell mondanom, hogy szégyene ez az elmúlt húsz esztendőnek!

(18.20)

Bármelyik volt népi demokrácia okosabban, átgondoltabban és jobban oldotta meg ezeket a problémákat, holott ott is érvényesült a globalizációs nyomás.

Beszél az anyag az internetszolgáltatókról is. Higgyék el, hogy itt is félelmetes anomáliák vannak. Saját példámat tudom itt elmondani, a magam tapasztalatát: a szolgáltatóm rábeszélt arra, hogy vegyem meg a drágább, de sokkal gyorsabb csomagot, és én megvettem. Kiderült, hogy a sokkal gyorsabb csomaggal egyáltalán nem működik a gépem. Miért nem? Ez csak hónapok múlva derült ki, addig fizettem a magasabb csomag árát. A végén kiderült, mert egy szerelő tisztességes volt, és elmondta nekem, hogy uram, maga egy hosszú vonal végén van, és miután nincs közbeiktatott erősítő, kizárt, hogy magához a magasabb sebességgel rendelkező ADSL átmenjen. Kizárt dolog, örüljön, ha a legalacsonyabb átmegy. De azért megfizettették velem. S hadd tegyem hozzá, hogy ugyanez a szolgáltató üzemeltette a telefonvonalakat is, tehát pontosan tudta, hogy miről van szó. Ezek bizony igen furcsa dolgok, pedig itt állítólag verseny van. No de miben versenyeznek? Abban, hogy hogy lehet kizsigerelni a lakosságot a lehető legjobban, és nem abban, hogy hogyan lehet tisztességes szolgáltatást nyújtani.

Kitér a jelentés az összefonódások ellenőrzésére is. Kérem szépen, nem lehet ellenőrizni, hiszen nem csak akkor beszélünk összefonódásról, ha öt nagy cég összeáll és egyesül. Messze nem erről van szó! A globalizmus cégei egymással tartják a kapcsolatot, sőt a saját bankjaikkal is tartják a kapcsolatot. Teljesen egyértelmű, hogy olyan méretű összefonódások vannak, hogy nincs olyan versenytörvény, ami ezeket nyomon tudná követni. Egész egyszerűen nem lehet ebbe belelátni, még akkor se, ha bele akarunk látni. Gondoljanak arra, hogy mi történt az egyik tejipari vállalattal, hogy jutott hozzá a külföldi tőkés. Úgy jutott hozzá, hogy a külföldi bankok, miután csak azok adtak hitelt - miután nincs magyar bankrendszer - olyan feltételeket szabtak, amikor a tejipari vállalat hitelért könyörgött, hogy nem lehetett vállalni a hitelfelvételt. Sőt volt, amelyik egyenesen meg is tagadta annak a tejipari vállalatnak, amelyik amúgy is ki van szolgáltatva a multinak, hiszen a multi 180 nap múlva fizetett, ha fizetett, különböző dolgokat írt elő, letörte az árakat s a többi. Lehetetlen helyzetet teremtettek. S mi történt? Becsődölt a tejipari vállalat, és másnap már a külföldi cégé volt. Ez ilyen hamar megy. Ha emögött nincs összefonódás, akkor nem tudom, mi legyek, akkor nem tudom, mi az, hogy összefonódás.

Azt javaslom, hogy érdemes ilyen szempontból és ilyen szemüveggel átnézni a jelentés összes tételét, és akkor rá fognak jönni arra, hogy tulajdonképpen a valóságban milyen folyamatok zajlanak, és rá fognak jönni arra, hogy amit mi szabályozunk és amit az Európai Unió szabályoz, az az, amit a globalizmus urai megengednek nekünk, hogy szabályozzunk. Amennyiben a Fidesz-kormány valóban nemzeti programot akar végrehajtani, amikor a Fidesz azt mondja, hogy megszüntetjük azokat az anomáliákat, amik az elmúlt húsz évben kialakultak, akkor ezen a területen is keményen szembe kell tudni fordulni, s nemcsak itt bent, hanem az Európai Unióban is olyan megoldásokkal és előírásokkal, amelyek tönkreteszik a nemzeteket, és amelyek durván sértik a nemzeti érdeket.

A nemzeti együttműködést hirdetik, s bár nem teljesen világos, hogy mit értenek ez alatt, de tételezzük fel, hogy nemes célokra gondolnak, és ha valóban a nemzeti érdekre gondolnak, akkor azt tudom csak javasolni, hogy ha ez a nemzeti egyetértés kormánya és állandóan az együttműködésről beszél, akkor működjünk együtt. A Jobbiknak is ez a célja, hiszen a programjában ez van leírva. Működjünk együtt! De akkor tessék az együttműködésnek legalább a lehetőségét felvillantani, a szikráját megmutatni, mert eddig ezzel sajnos nem találkoztunk.

Lehet nagy dolgokat mondani, lehet azt mondani, hogy visszaszereztük az önrendelkezés jogát - amiből ugyan semmit nem látok -, de megtenni ezeket a lépéseket sokkal nehezebb. Valóban össze kell fogni. Fogjunk össze, tegyük meg együtt ezeket a lépéseket, tegyék lehetővé a számunkra. Mert tetszik tudni, minden szónál szebben beszél a tett. Ez egy régi közmondás, és javaslom a tisztelt kormányzó pártoknak, hogy szíveskedjenek erre odafigyelni.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu