CZENE ATTILA nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: A kiküldésről csak annyit, hogy ez tehát nem így működik. Október 15-ei dátum egyébként nincsen, ez az információ nagyon fontos, azt gondolom.
Ezzel együtt tekintettel arra, hogy a szakértői jelzések szerint az Európai Bizottságnak a sportágazat támogatásához való hozzáállása nem kiforrott, így kiszámíthatatlan, hogy a bejelentésnek milyen lesz az uniós megítélése. Nyilván a jövő félévi elnökség ebben sokat fog segíteni, legalábbis ebben bízunk.
Általában egyébként hosszú ideig el szoktak húzódni az ilyenfajta eljárások. Ennek a lerövidítését, amit egyébként két-három hónapra várunk, és a magyar érdekek érvényesítését ugyanakkor éppen a sportállamtitkárság sajátosságai, a jelenlegi magyar konstrukció jellege miatt, a prenotifikáció alatti konzultáció lehetősége biztosítja. Ezt végig kell járnunk. Tehát ezt az időt még meg kell várnunk. Egyébként nyilván nem évekről, hanem hónapokról beszélünk. Senki nem is meri azt vállalni, hogy itt évekről beszéljünk, hanem hónapokról beszélünk. Ennek a folyamata most zajlik éppen. Tehát említettem október 16-át, 11-ét, 12-ét. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Múlt hét péntek volt 15-e.
Úgyhogy köszönöm egyébként a sürgető (Az elnök újból csenget.) javaslatot. Rajta vagyunk az ügyön, és dolgozunk rajta. Köszönöm szépen az észrevételt.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés