DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Úgy tűnik, Magyarországnak akciós kormánya van. Számunkra a közérdek azt diktálná, hogy ilyen léptékű változásokat egy kormány társadalmi, közigazgatási egyeztetéssel, hatástanulmányokkal nyújt be az ország Háza elé. Újfent azzal állunk szemben, hogy vannak helyes, támogatható célok, a probléma az eszközökkel van. Vannak helyes célok; így például az LMP üdvözli azt, amit miniszterelnök úr a szakképzéssel, a női munkavállalás serkentésével kapcsolatban az imént elmondott. Az egyik probléma a Rambo-tempóval van; tudjuk, az akcióhős, aki érvényesíti a nép igazságérzetét, és közben még le is gyűri a komcsikat.

Ami problémánk van, az nagyon jól megvilágítható a válságadó-törvénycsomagban, hogy mi történik a telekomszektorral. Önök sávos differenciálás nélkül vetik ki a telekomszektorra ezt az úgynevezett válságadót, ami azt jelenti, hogy számos, 50 milliós éves árbevétel alatti hazai kis- és középvállalkozás van, amit ez az intézkedés, ha módosító javaslatainkat nem fogadják el, nagyon könnyen haza fog vágni. Önök ezen a piacon a multikkal versengő hazaikat fogják sújtani, ha ez így marad. Azt gondolom, a diagnózisban egyetértünk.

Ma Magyarországon a nagy multinacionális cégek, amelyeknek fokozott tehervállalását önök egyébként igen helyesen szeretnék, a GDP-nek több mint 46 százalékát állítják elő, miközben a társaságiadó-befizetések 38 százalékát produkálják ma. A hazai szektor 25 százalékkal többet adózik, mint ez a vállalati szektor. Ezek a nagy cégek a több mint 50 százalékos üzemi eredmény mellett alig több mint 38 százalékos adózás előtti eredményt produkálnak. Ma Magyarországon egy évben 4500 milliárd forint vándorol ki az országból tanácsadói díjak, polcpénzek s a többi címén. Az egyenlőtlen megtérülési ráta miatt nem csökken a magyar gazdaság kettészakítottsága, nem csökken az alulfoglalkoztatottság. Idáig, azt gondolom, a diagnózisban egyetértünk.

A válságadók nem hozzák létre a versenysemlegességet ezekben a szektorokban, nem szabnak gátat az adózatlan jövedelmek kiáramlásának, nem csökkentik a hazai és a multiszektor közötti, megtérülési rátákban lévő különbséget. Ellenben, ahogy az előbbi példa mutatja, van olyan szektor, ahol kifejezetten hátrányosan fog hatni így ez az előterjesztés a hazai kkv-kra. Helyes, hogy a PPP-programokat amúgy egyébként föl kívánja számolni a kormány, én úgy emlékszem, hogy ez a módszer - de javítson ki, miniszterelnök úr, ha tévedek - az első Orbán-kormány idején honosodott meg. Mi nem szeretjük az ilyen jellegű megoldásokat, helyeseljük, ugyanakkor figyelmeztetnénk a kormányt a pacta sunt servanda elvének betartására.

Igen, az LMP is el tudja képzelni azt, hogy kívánatos lenne Magyarországon hosszú távon megszüntetni a magán-nyugdíjpénztári rendszert. Ugyanakkor az a mód, ahogy a kormány ezt itt most érvényesíteni kívánja, ha az ember elolvassa a 43/1995-ös alkotmánybírósági határozatot, okoz némi alkotmányossági aggályokat. De az igazi problémánk a módszeren túl azzal van, hogy az a gazdasági akcióterv vagy az a gazdaságpolitikai vízió, ami kirajzolódik a kormány különböző akcióterveiből, azt mutatja, hogy anélkül, hogy egy radikális járulékcsökkentésbe vágna bele a kormány, egy tetemes jövedelemátcsoportosítást hajt végre a szegényebbek kárára, a felső egyharmad, a leggazdagabbak előnyére. Arról van szó, hogy amikor önök az adójóváírást fokozatosan ki kívánják vezetni, egy olyan kép sejlik fel 2011-től, hogy aki nagyjából bruttó 240 ezer forintot keres egy hónapban, az bizony rosszabbul fog járni. Akik viszont gazdagabbak... - hiszen pontosan ez a cél, hogy tehetősebbek még inkább jól járjanak, még több adót tudjanak fizetni, vagy még inkább jól járjanak, még több maradjon a zsebükben.

Az a helyzet, hogy akkor, amikor önök bejelentik a társaságiadó-csökkentést, bejelentik az arányosnak nevezett, valójában rendkívül igazságtalan egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszert, akkor valójában egy rettenetesen igazságtalan jövedelemátcsoportosítást hajtanak végre. Lássuk világosan! Arról van szó, hogy önök ezeket a válságadókat azért kívánják bevezetni, hogy azt a 300-400 milliárdos lyukat betömködjék, amit ezzel az adópolitikai iránnyal ütöttek. Ez pénzbehajtás; nem reform, egyszerűen csak pénzbeszedés. Arra jó csupán, hogy valamelyest könnyebben lehessen törleszteni az államadósságot - mondta Schmitt Pál 2006-ban.

Igen, miniszterelnök úr, mi is azt gondoljuk, hogy bizonyos piacokon, például az ön által felemlített szektorokban, az energiaszektorban, az áruházláncoknál, a telekomszektorban meg kell törni a nagy cégek túlhatalmát. A nagy cégek túlhatalmát viszont nem különadókkal lehet megtörni, hanem erős piacszabályozással és erős, hatékony közigazgatással. Olyan közigazgatással, amit nem leépítünk; erős piacszabályozással, tehát például, ha végre a kormány meghirdet egy plazastopot, akkor, ha a kormány nemcsak eltörli a polcpénzt, de elő is írja azt, hogy milyen hányadban kötelesek ezek a kereskedelmi láncok helyi termékeket a polcaikra rakni.

Arról van szó, hogy igen, miniszterelnök úr, jól látja, hogy a közpénzek elfolytak az elmúlt időszakban, de az ilyen akciótervek mellé egy hatékony antikorrupciós csomagot is mellé kéne pakolni. Éppen ezért az LMP meg is kezdte ezeknek a javaslatoknak a benyújtását a tisztelt Ház elé. A mai napon egy olyan módosítást terjesztettünk elő Jávor képviselőtársammal, amely a büntető törvénykönyvben nevesítené azt a helyzetet, amikor a hatósági ellenőrzések során nem kellő gondossággal járnak el, s ennek következtében például a természeti környezet veszélybe kerül. Várom, hogy a kormányoldal ezt a javaslatunkat támogassa.

(14.00)

Arról van szó, hogy ez a gazdaságpolitikai csomag az alulfoglalkoztatottságot kevéssé fogja enyhíteni, ugyanakkor nem beszél továbbra se a kormány arról, hogy azok viszont, akiknek van állásuk, például a kereskedelmi szektorban, hogyan keveredhetnek ki abból a helyzetből, amikor gyakorlatilag ma őket a fizetett szabadság ténylegesen nem illeti meg. Arról van szó, hogy a hatékony államnak be kell tartani a munkajogi szabályokat is.

Nem rendszerszintű, hanem tüneti kezelés az, amit a kormány produkál, és sajnos még a helyes célokat is a korlátlan hatalomgyakorlás jegyében kívánja keresztülverni az Országgyűlésen és a társadalmon, nem vizsgálva a különböző társadalmi hatásokat.

Arról van szó, hogy volt olyan kormánya ennek az országnak, amely a jogállamon felül helyezte magát; most olyan kormánya van az országnak, amely a jogállami kereteket addig-addig tágítja, amíg kényelmesen el fog férni benne.

Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu