Napirend előtti felszólalások

DR. ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen az ellenzéki és kormánypárti frakciók vezetőinek a hozzászólásokat; a támogató véleményeket bátorításként fogjuk fel, ott pedig, ahol a véleményeink ütköznek vagy eltérnek egymástól, engedjék meg, hogy röviden válaszoljak. Lehet, hogy nem kell már túl sokszor válaszolni, mert egy idő után beleunnak a tisztelt ellenzéki frakcióvezetők abba a kérdésbe, hogy most akkor egyeztetés van vagy nincs, egyeztetés nélkül vagy egyeztetéssel kerülnek-e a Ház elé a javaslatok.

Nem akarom untatni önöket, de ha kívánják, legközelebb a kormányprogramból mindig mondat szerint beidézem azokat a gondolatokat, amelyek itt egy-egy előterjesztés mögött állnak. Azt szeretném kérni önöktől, hogy rajtunk elsősorban a kormányprogramunkat kérjék számon, ne pedig a saját programjukat, mert ahhoz nekünk nincs semmi közünk. A saját programunkat kérjék rajtunk számon, azt a programot, amit a választók elé terjesztettünk, amire a választók szavaztak. Majd az egész választási programot először az elmúlt húsz év során korporáltuk, beleillesztettük a kormányprogramba, így a választási programunk egybeesik a kormányprogramunkkal. Annak a végrehajtásáért tudunk és akarunk helytállni az ország közvéleménye előtt, és nem tudjuk azokat a véleményeket és javaslatokat figyelembe venni az önök részéről, amelyek bennünket ettől el akarnak téríteni. Ezért engedjék meg, hogy azt mondjam, a legfontosabb egyeztetés Magyarországon megtörtént. Valóban két választás is volt, egy parlamenti és egy önkormányzati, ezt mi a legfontosabb egyeztetésnek tekintjük.

Ugyanakkor valóban helyes felidéznünk azt, hogy voltak konzultációk, lesznek is még nemzeti konzultációk bizonyos részkérdésekről, és úgy, ahogy elmentünk az Országos Érdekegyeztető Tanácsra, más fórumokra is elmegyünk, és ott is azt fogjuk mondani, amit itt mondunk önöknek, hogy mi az a program, aminek a végrehajtására a választók felhatalmaztak bennünket, és mi csak arról tudunk megegyezni, hogy azoknak a céloknak az érdekében milyen részlépéseket, milyen időrendben lebontott részlépéseket tudunk tenni, amelyekben esetleg egyetérthetünk. De a lényegről, az irányról, a célról, a szándékról nem tudunk vitatkozni, mert egész egyszerűen nincs más felhatalmazásunk, mint a választópolgárok kizárólagos felhatalmazása.

Ami Schiffer képviselőtársam kis- és közepes vállalatok támogatására vonatkozó megjegyzését illeti: ott egyelőre annyit tudtunk tenni - abban egyetértek önnel, hogy még jó néhány dolgot meg kellene tennünk a jövőben, remélem, hogy a költségvetés és az adótörvények vitájában kapunk is erre javaslatokat -, hogy a társaságiadó-fizetés, a nyereségadó-fizetés esetében 500 millió forintig a kis- és középvállalkozásokat előnyben részesítettük, Magyarország gazdasági méretét és szerkezetét ismerve ebbe a magyar kis- és középvállalkozások szinte mindegyike beletartozik, így azt tudjuk mondani, hogy a méretből fakadó versenyhátrányt egy bizonyos szabályozással kompenzálni vagy ellensúlyozni tudjuk. Minden újabb javaslatot is képviselőtársamtól szívesen fogadunk.

Harmadszor vívnánk meg ezt a vitát, ha most én válaszolnék önnek érdemben, ami arról szól, hogy mivel kell kezdeni egy gazdasági növekedés beindítását: radikális járulékcsökkentéssel vagy radikális adócsökkentéssel és adóreformmal. Én elfogadom az ön által elmondott érveket, sőt talán még magam is tudnám szaporítani azokat, amelyek egy radikális járulékcsökkentés mellett szólnak. Azonban kérem a tisztelt Házat, vegye figyelembe, hogy a két dolgot egyszerre nem tudjuk megtenni. Ha az országot nem adósították volna el nyakig, ha hazánk nem úgy nézne ki, ahogy, ha nem a romeltakarítással kellene foglalkoznunk, ha nem lopták volna ki ennek az országnak a szemét is, akkor valószínűleg képesek lennénk arra, hogy egyszerre járulékot is csökkentsünk, meg adóátrendezést is hajtsunk végre, de a mostani körülmények között a kettő együtt nem megy, ezért döntést kell hozni.

Már korábban is elmondtam, hogy én akceptálom az ön szempontjait, amelyek miatt ön első helyre a járulékcsökkentést tenné, a mi felfogásunk azonban az, hogy egész addig, amíg egy adórendszer nincs rendben, amíg egy ország adórendszere nem világos, nem átlátható, nem méltányos, nem arányos, amíg az emberek nem érzik úgy, hogy ha nem is esik jól, de az a helyes, ha fizetnek, és azt érzik, hogy mindenki hozzájuk hasonlóképpen jár el, nos, amíg ezt a helyzetet nem érjük el, addig semmilyen gazdaságpolitika sem lesz sikeres. Ezért a gazdaság lelkének, lélektanának, a tisztességnek, a méltányosságnak, a fair versenynek a szabályait kell először helyreállítani, ennek a kiindulópontja pedig egy átlátható, egyszerű, világos és arányos adórendszer. Ezért most az erőinket ide kell összpontosítani, de fennmarad közöttünk a szándékegybeesés, tisztelt frakcióvezető úr, hogy amint lehet és a gazdaság teljesítménye erre lehetőséget ad, akkor járulékcsökkentést is végre szeretnénk hajtani, s remélem, hogy önökkel együtt még ebben a ciklusban meg is tudjuk szavazni.

Néhány félreértés is elhangzott. Engedjék meg, hogy annak tekintsem a tényekkel nem egyező nyilatkozatokat. Az adórendszerrel senki sem jár rosszabbul. Nincs olyan társadalmi csoport, amely Magyarország történetének legalacsonyabb adókulcsával - még az adójóváírást kivezető kompenzáló lépéseket is ide kell vennünk - rosszabbul járna. Nincs olyan csoport! Azon lehet vitatkozni, hogy ki jár jobban, és ki jár kevésbé jól, de arról, hogy mindenki jobban jár, nem érdemes vitatkoznunk, mert a számok ezt mutatják. És éppen mert ezt a vitát egyszer már itt, a tisztelt Házban amolyan félkész formában lefolytattuk, figyelembe vettük az összes olyan szempontot, amit önök akkor ebben a vitában elmondtak, hogy figyeljünk a minimálbéresekre, hogy figyeljünk a hátrányos helyzetben lévőkre, hogy az adójóváírás miatt figyeljünk egy bizonyos fizetési sávhoz tartozó, egyébként széles szavazóközönségre. Ezeket a szempontokat mind figyelembe vettük, és olyan megoldásokat iktattunk be, amelyek segítségével azt tudjuk most már mondani, hogy olyan adóátalakítást hajtunk végre, aminek eredményeképpen senki sem jár rosszabbul. Arról már nem is beszélek, hogy ott, ahol gyermek van, szükségszerűen mindenki jobban fog járni, de erről talán majd egy mondattal később.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A válságadó - ezt még mindig Schiffer képviselőtársamnak mondom - nem piacszabályozási eszköz.

(14.40)

Tehát én egyetértek azzal a diagnózissal, amit a magyar piac egyébként cseppet sem biztató állapotáról mondott néhány szektor esetében. Mi is ismerjük ezeket a jelenségeket. Látjuk, hogy időnként lóvá tesznek bennünket, hogy az orrunknál fogva vezetnek, hogy olyan elszámolási trükköket vezetnek be, amelyekkel szemben rendkívül nehéz fellépni, és ami egyáltalán nem a magyar gazdaságban való tisztességes részvételről tanúskodik. Ezeket a jelenségeket érzékeljük.

Azt javaslom, hogy amikor majd idekerülnek ezeknek a bizonyos szektoroknak a szabályozását elősegítő törvényjavaslatok, akkor részben tegyék be a közösbe a javaslataikat, részben pedig majd szavazzák meg az előterjesztéseket, mert itt komoly szabályozási kérdéseken is változtatnunk kell, de a válságadóval nem tudunk szabályozási kérdéseket megoldani. Ezért azt kérem önöktől, hogy ezen a válságadó-előterjesztésen ne kérjék számon a szabályozási problémákat és a még mindig fennálló szabályozási..., hát, szemtelenségeket, hogy fogalmazzuk ilyen szerényen.

Nem rendszerszerű, csak eseti az, amit mi javaslunk. Én látok igazságot Schiffer képviselőtársamnak ebben a véleményében, de higgye el, hogy egész egyszerűen nem lehetséges! Technikailag, szakmailag vagy kormányzásszakmai szempontból nem tudunk másképpen előrehaladni, csak úgy, ahogy most tesszük, hiszen ezt a költségvetést, amely a mostani gazdálkodásnak kijelöli a kereteit, azt örököltük. Ha nem ezzel a költségvetéssel kellene dolgoznunk, akkor rendszerszerűbbé tudnánk tenni a változtatásokat - én ezzel mélyen egyetértek. De miután egy örökölt költségvetés van, ráadásul a nemzetközi pénzügyi világ mostani állapota kifejezetten bizonyos költségvetési mutatók, például költségvetési hiány, államadósság szinten tartását és a későbbiekben csökkentését várja el, ezért minekünk ebben a költségvetésben, ezekkel a keretekkel kell kialakítani az elgondolásunkat.

Mit tudunk tenni? Ott, ahol szükséges, megyünk előre, és egy dologban biztosak lehetünk - ezt szeretném önnek is egyfajta garanciaként mondani -, hogy minden olyan eseti döntés, amit most hozunk, abba az irányba halad, amelybe a nagy reformoknak és a nagy átalakításoknak meg kell történnie. Tehát attól nem kell tartani önöknek, hogy a kormány olyan előterjesztésekhez kéri az önök támogatását, amit később majd azért kell visszavonni, mert kiderült, hogy a nagy, átfogó átalakítások során ezek a lépések nem voltak vagy nem lennének indokoltak. Nem, itt minden eseti lépés egy bizonyos irányba mutat. És én is szeretném, ha túl lennénk már a költségvetés vitáján, és a következő évben már nemcsak eseti lépésekről beszélhetnénk, hanem egy egész éves gazdálkodás összefüggésrendszerében értelmezhetnénk mindazt, amit teszünk.

Harrach képviselőtársamnak köszönöm szépen a hozzászólását. Én azt hiszem, persze az ellenzéki képviselőktől nem várhatjuk el, hogy arról beszéljenek, amit én a legfontosabbnak gondolok, ez pedig az, hogy egy arányos adórendszert sikerült összeépítenünk egy családi adózási rendszerrel. A Kereszténydemokrata Néppárt a megmondhatója, hogy hány éve dolgozunk ezen, mert elvileg a világban ma ismert arányos adózási rendszerek nem teszik lehetővé, hogy ott családi elemet is érvényesíteni lehessen. Vagy ha mégis, akkor a családi adózás elemének beemelésével lerontják az arányos adórendszer legnagyobb előnyét, hogy egyszerű, átlátható, világos, nincsenek kivételek, és ezért nagyon könnyedén tudnak eleget tenni a bevallási kötelezettségeiknek a választópolgárok. Emlékeznek a mi célunkra, hogy egy söralátéten elférjen a magyar választópolgárok adóbevallása (Derültség az MSZP padsoraiból.) - ettől nem vagyunk messze. Mire a végszavazás elérkezik, addigra reményeim szerint be is tudjuk mutatni; vannak prototípusok már (Derültség.), tehát haladunk ebbe az irányba.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt szeretném tehát mondani, hogy a Kereszténydemokrata Néppártnak szeretnék köszönetet mondani azért a sokéves munkáért, amellyel kidolgozták egyébként a családi adózás rendszerét, és amelynek a lényegét át tudtuk venni, és össze tudtuk építeni az arányos adórendszerrel.

Fontosnak tartom azt, amit Harrach Péter képviselőtársam mondott, bár miután nem a kormányt támadta, ezért talán kevesebb figyelem irányul rá, de mégis, engedje meg, képviselőtársam, hogy ezt a gondolatot előhozzam. Itt nem arról van tehát szó, hogy családi adókedvezményt szeretnénk megindítani. Ilyen volt: 1998-2002 között bevezettünk egy családi adókedvezményt. De most sokkal többre vállalkozunk, ez egy sokkal magasabb rendű dolog, amit célul tűztünk ki! Most azt állítjuk, és ehhez kérjük az önök támogatását, hogy eljött az ideje annak, hogy a magyar állam azt mondja, hogy a család olyan fontos dolog a mi hazánkban, hogy a gyermekek eltartásához szükséges bizonyos jövedelmet egész egyszerűen nem adóztatja. Tehát nem arról van szó, hogy elveszi az adót, aztán különböző kedvezményekkel visszaadja, hanem azt nyilvánítja ki, hogy megbecsüli, tiszteli és elismeri azokat az embereket, akik gyermeket vállalnak, és a gyermek felneveléséhez szükséges bizonyos összegekhez nem nyúl hozzá. Ha valaki gyermeket nevel és dolgozik, akkor annak az embernek a fizetéséhez egy bizonyos arány szerint nincs köze a magyar államnak. Nem kapja az ember kedvezményként az államtól - nem vehetik el tőle! (Taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)

Én azt tanultam meg az elmúlt húsz év során, amikor különböző parlamenti megoldásokat tanulmányozhattam a világ különböző parlamentjeiben, hogy családtámogatás, demográfiai trendfordítás szempontjából csak azok a rendszerek voltak jók, ahol az emberek elhitték, hogy az a rendszer hosszabb távon fennmarad, kiszámítható és stabil. Ezért fontos, hogy a magyar állam, amelynek a szavahihetősége az elmúlt hatvan évben kicsit megromlott, ne a magyar állam kedvezményeire alapozzanak az emberek, hanem legyen egy tőlük el nem vehető, elidegeníthetetlen jog, amely előfeltétel a család fenntartásához. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Ezért én azt fogom majd javasolni, ha eljön az idő, hogy adjunk alkotmányos garanciát is a családoknak arra, hogy mindig (Taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.) lesz egy olyan jövedelem, amelyhez nem lehet hozzányúlni.

Ha megengedik, Vona képviselőtársam néhány felvetéséhez is szeretnék kapcsolódni. Természetesen az a gond, amikor kivetjük az ilyen válságadókat, mindig előkerül, hogy meg lehet-e, és ha igen, milyen mértékben akadályozni a teher továbbhárítását. Ezzel már találkoztunk a bankadó esetében is. Ezt a vitát akkor lefolytattuk. Én most szeretném önöket arra emlékeztetni, hogy a lefolytatott vitáknak az az értelme, hogy abból lehet a jövőre nézve következtetéseket levonni. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Tényleg?) Nézzék meg, ha a bankadót olyan könnyen át lehetett volna hárítani, akkor nem folytattak volna olyan óriási küzdelmet az érintett pénzintézetek, mint ahogy tették nemzetközileg is, hogy azt visszavonjuk.

És kétségkívül ma is vannak ilyen próbálkozások, de mégis, azt azért jó lelkiismerettel kijelenthetjük, hogy ez idáig a bankadóból származó terheket nem tudták továbbhárítani az emberekre, sőt éppen hamarosan tárgyalják vagy talán meg is szavazzák a devizahitelesek számára javasolt, néhány kedvező változást. Tehát nemhogy áthárítani nem tudják, hanem további, az embereket vagy a hiteleseket védő intézményeket próbálunk kiépíteni. Ezért én azt gondolom, hogy ne legyünk kishitűek.

Természetesen nyilvánvaló dolog, önök is ismerik, ez a piac és az élet rendje, majd lesznek kísérletek az áthárításra. De nem lehet onnan kezdeni egy gazdaság átépítését, hogy azt mondjuk, hogy miután majd úgyis tovább fogják hárítani, bele se vágunk ebbe a dologba. De, vágjunk bele! Tanuljunk abból, ami a bankadónál történt, és tegyük meg azokat a lépéseket, amelyekkel szűkítjük az áthárítás lehetőségét! Ennek érdekében már konzultáltunk a Versenyhivatallal, számítunk a fogyasztóvédelemre. Igenis, a magyar államnak vannak olyan intézményei, amelyeknek az a hivatásuk és értelmük, hogy az ilyen típusú továbbhárítással szemben megvédjék az embereket. Még egyszer mondom: leeresztett kézzel, berezelve, eleve vereségre ítélve magunkat nem érdemes csatába menni! Akkor vágjunk bele, hogyha hisszük, hogy amit teszünk, az jó; az eszköz, amit választottunk, elfogadható és méltányos; és hiszünk abban, hogy képesek leszünk az ellenfélnek a mi lépéseink semlegesítésére tett kísérleteit is korlátok között tartani. Ha ebben nem hiszünk, nem érdemes belevágni. Mi, akik ezen a felén ülünk a tisztelt Háznak, mi hiszünk ebben, és ezért bele fogunk vágni. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A kereskedelmi szektor vagy azon nagyobb szereplők 100 százalékos megadóztatásánál óvatosságra szeretnék mindenkit inteni. Tőlem sem áll távol az a gondolkodásmód, ami adott helyzetben a lehető legnagyobb előny megszerzésére törekszik a választópolgárok érdekében. Én is így gondolkodom. De azért lássuk be, hogy vannak bizonyos korlátok. Magyarország aláírt néhány egyezményt. Ezek beruházásvédelmi egyezmények, amelyekkel ha szembemegyünk, a végén, ha megszegjük ezeket, több kárt fogunk magunknak okozni, mint amekkora az a baj volt, amit el akartunk hárítani.

Ezért én a radikális megközelítést szellemileg mindig indokoltnak tartom, és azt gondolom, hogy a radikális alternatívákat is mindig végig kell gondolni, hogy az ember jó döntést hozhasson, de nem mindig lehet a radikális észjárás szerint cselekedni, mert valójában nem a céljainkat érjük el, hanem a lehetőségeinket is leromboljuk. Itt egy ilyen esettel van dolgunk. Ezért én azt mondom, higgyék el nekem, hogy példátlanul, példátlanul nagyarányú adókat vetünk ki. Ez, amit most csinálunk, az európai gazdaságpolitikában nem mindennapos esemény, mint ahogy a bankadó esetében is, ha visszagondolnak erre, mi voltunk az elsők.

(14.50)

Én nem mondom azt, hogy ezt a vitát nem tudjuk majd megnyerni a nemzetközi fórumokon. Hiszek abban, hogy meg tudjuk nyerni - de nem lesz könnyű. És ha beruházásvédelmi vagy egyéb nemzetközi szerződéseket átlépünk, akkor semmi esélyt nem látok arra, hogy ezt a vitát meg tudjuk nyerni, és végül is elhozzuk ezeknek az intézkedéseknek a gyümölcseit a magyar választópolgárok számára. Ezért itt, ez esetben a radikális gondolkodás szükségességének elfogadása mellett is reális, mértéktartó, helyes helyzetértékelésből kiinduló mértéket és célokat tartok kívánatosnak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Vona képviselőtársam felvetette a magánnyugdíjrendszert. Értem, amit ő mondott - azt hiszem -, sőt a mondandójának az erkölcsi alapjait is állni látom, mert azok megvannak. Nem tisztem ugyan, de ha megengedi, képviselő úr, hogy egy mondat erejéig interpretáljam az álláspontját, ugye ez úgy hangzik, hogy a magánnyugdíjrendszerrel nem kellene ilyen bonyolultan - mint ahogy a Fidesz itt próbálkozik - bánni, hanem le kellene államosítani. Le kellene államosítani, és ennek megvan az erkölcsi alapja - mondja ő -, hiszen embereket kényszerrel vittek be ebbe a rendszerbe. Nem önként mentek, állami kényszer vitte be őket, hát állami kényszerrel vissza is lehet őket hozni.

Ezt én egy megfontolandó javaslatnak látom. Meg is fontoltuk, el is vetettük. (Derültség a kormánypártok padsoraiban.) Ennek az volt az oka, hogy meggyőződésem szerint hiába vittük be, vagy vitte be az előző kormány, az elmúlt húsz vagy tizenöt év, hiába vitte be az embereket erővel és jogszabályi kényszerrel ebbe a rendszerbe, innen erővel őket nem szabad kihozni, mert ezzel átlépünk néhány olyan határt, amely hosszú távon is aláássa a gazdaságpolitikánk sikerességét. Ezért az emberek józan eszére érdemes apellálni. Tehát én itt most nem a kényszert, nem az államosítást, nem az állami eszközöket, hanem kifejezetten a józan észre való apellálást helyezném előtérbe, és nem akarjuk arra kényszeríteni az embereket, hogy akik továbbra is oda akarják vinni a pénzüket, ahova eddig vitték, hát önkéntes formában nyugodtan megtehetik. Ha a fizetésük egy részét továbbra is kockáztatni szeretnék, hát kockáztassák úgy, hogy közben mi felhívtuk a figyelmüket arra, hogy rendkívül veszélyes dolgot tesznek.

Mi egy dolgot tudunk mondani. Azt tudjuk mondani, hogy a magyar nyugdíjasok mai helyzete nem teszi lehetővé, hogy a nyugdíjjárulékból - a kötelező állami nyugdíjjárulékból - akár egyetlen forintot is magánbefektetéseknek utaljunk át. Minden forintra szüksége van Magyarországnak ahhoz, hogy ki tudjuk fizetni a nyugdíjakat. Lehet vitatkozni azon, hogy a magyar nyugdíjrendszer egyébként korszerű-e vagy sem, hogy ez a bizonyos felosztó-kirovó rendszer, hogy a nyugdíjasok mindig abból kapják a nyugdíjukat, amit egyébként az aktívaktól járulékképpen beszedünk, ez jó-e vagy rossz. Erről lehet beszélgetni, de egy dolog biztos: ezt a rendszert nem lehet megborítani. Ha ehhez hozzányúlunk, nem fogják megkapni a nyugdíjukat a nyugdíjasok. Ezért a ma nyugdíjas korban lévők védelme teszi szükségessé, hogy ezt a hazárdjátékot ne engedjük tovább. Mert minden járulékforintra azért van szükség, hogy a ma nyugdíjasainak ki tudjuk fizetni azt, ami nyugdíjként jár, és megmondtuk, hogy meg fogjuk védeni őket is, és meg fogjuk védeni a nyugdíjuk vásárlóértékét is. (Taps a kormánypártok soraiban.) Ezért az állam nem tesz oda be többet pénzt.

De még egyszer mondom, senkit nem kényszerít arra, hogy elhagyja ezt a pénztárt. Sőt kifejezetten választási lehetőséget kínálunk. Azt is mondhatnám - most már nem Vona képviselő úrnak, hanem Mesterházy Attila képviselőtársamnak válaszolok -, azt is mondhatnám, hogy önök elvették az emberek döntési szabadságát a saját pénzük fölött. Mi meg visszaadjuk. (Felzúdulás, közbeszólások az MSZP padsoraiban.) Mi meg visszaadjuk. Mi pedig visszaadjuk, tisztelt hölgyeim és uraim, ők fognak dönteni, nem önök. (Taps a kormánypártok soraiban.) Eddig az volt a helyzet, hogy önök döntöttek mások pénzéről, most majd mindenki dönt a saját pénzéről. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Éppen ezért nekünk egyetlen kötelességünk van, és ennek eleget fogunk tenni. Ez pedig az, hogy aki úgy dönt, hogy visszalép a magánrendszerből az állami rendszerbe, azt nem érheti veszteség. Ezt garantálnunk kell, ezt garantáljuk is, és helyt is fogunk állni a szavunkért.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezért, amit teszünk magánnyugdíjpénztár-ügyben, szolgálja a ma nyugdíjban lévők érdekét, mert biztonságban van a nyugdíjuk. Szolgálja azok érdekét, akik hamarosan nyugdíjba mennek, és - anélkül, hogy felesleges pengeváltásba bocsátkoznék a szocialista képviselőtársaimmal - azért valami oka csak volt annak, hogy bizonyos korlátok között önök is lehetővé tették a visszalépést, mert látták, hogy ebből nagy baj lesz. Ezt pontosan látták önök is, ezért bizonyos életkor fölött a visszalépést lehetővé tették. Miért ne tegyük ezt lehetővé azok számára, akik egyébként fiatalabbak azoknál, mint akiknek önök kinyitották a visszalépés lehetőségét? És vissza is léptek, több tízezren szavaztak a lábukkal. Miért akarják megtagadni ezt a lehetőséget a magunk korabeliektől vagy a nálunk is fiatalabbaktól?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Vona képviselő úrnak szeretnék még egy átfogó gondolatához kapcsolódni. A láncot eltépni - mondta ő, vagyis a nemzetközi diktátumok súlya alól kiszabadítani Magyarországot. Én azzal a gondolkodásmóddal, hogy Magyarország a gazdasági önrendelkezését a lehető legteljesebb mértékben nyerje vissza, egyetértek. A kérdés csak az, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy mi az a közeg, amiben értelmeznünk kell a gazdasági önrendelkezést. Mert nyilván önellátásra nem akar visszaállni senki Magyarországon. Ha valaki azt javasolná, hogy a magyar gazdaság álljon vissza önellátásra, azzal azt javasolná, hogy néhány évtizedet menjünk vissza az időben. Magyarország az exportteljesítménye nélkül, annak a többletnek az értékesítése nélkül, amit mi itt előállítunk, ha azt nem tudnánk eladni, akkor a magyar életszínvonal jelentősen lejjebb lenne.

Ezért én értem a magyar gazdaság önállóságára vonatkozó gondolatokat, de hadd hívjam fel az önök figyelmét arra, hogy ezt a gondolatot ma csak az Európai Unió keretén belül értelmes értelmezni. Ha valaki úgy gondolja, hogy számunkra az európai uniós keret nem megfelelő, akkor az onnan való kilépés melletti érvelés a logikus, de ezen a kereten belül többet tenni a nemzeti autoritás vagy a nemzeti gazdaságpolitikai függetlenség helyreállítása érdekében, mint amit ez a kormányoldal tenni próbál, szerintem racionálisan nem lehet. Azt gondolom - és ezt szeretném megismételni -, hogy ennek a politikai közösségnek az a meggyőződése, hogy habár az Európai Unió számos kritikát megérdemel, és a működése egyáltalán nem váltja be minden tekintetben az ahhoz fűzött reményeket, de a mi álláspontunk az, hogy Magyarországnak az az érdeke, hogy belül legyünk az Európai Unión, és az Európai Unió által kínált gazdasági lehetőségeket próbáljuk a lehető legjobban kihasználni.

Ráadásul, tisztelt képviselőtársam, ez nem csak a mára vonatkozó gondolatom, hanem ez a jövőre is vonatkozik. Mert én úgy látom - majd meglátjuk tíz év múlva, hogy helyesen értékeltem-e a helyzetet -, hogy a világban olyan átalakulások zajlanak, amelyet egyfajta regionalizációval lehet leírni. Tehát a nagy globális világfejlődés után, amelynek következményeit mindannyian látjuk, valószínűleg a nagyobb egységek belső együttműködése fog megerősödni. Ez számunkra az Európai Uniót jelenti. Ezért hosszabb távon is azt gondolom, hogy ha csak valami szándékainkkal merőben ellentétes dolog nem történik az Unióban, és a fantáziánk azért itt a vészjelzőt megszólaltathatja, de ha nem történik semmi olyasmi, ami alapvető értékeinkkel és meggyőződésünkkel ellentétes, nem történik ilyen az Unióban, akkor azt javaslom, hogy továbbra is, hosszabb távon is az Unión belül keresse Magyarország a gazdasági önrendelkezés értelmét és lehetőségét.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Mesterházy Képviselőtársam! Értem a dolgot. A Magyar Szocialista Párt nem támogatja a különadók bevezetését, nem támogatja a 16 százalékos arányos adórendszer megteremtését, és nem támogatja azt sem, hogy az arányos adórendszert egy családi adórendszerrel kombináljuk. Tiszta beszéd, világos; sajnálom, hogy így döntöttek. (Felzúdulás, közbeszólások az MSZP padsoraiban.) Sajnálom, hogy így döntöttek. Remélem, hogy a vita során azért találkoznak majd olyan érvekkel, amelyeket néhányan önök közül megfontolásra érdemesnek tekintenek.

Rossz üzenet - mondta a frakcióvezető úr, mintegy az elutasító álláspontot indokolva - a nemzetközi befektetőknek ez a válságadó. Ez így van. Azt mondani, hogy jó üzenet lenne, ezt azért elég nehéz lenne állítani. (Mesterházy Attila: A Fidesztől idéztem.) Tehát beszéljünk őszintén és egyenesen: ez valóban így van. Ez a válságadó rossz üzenet a külföldi befektetőknek. Mert ki szeretne létrehozni befektetéseket egy országban, ahol egyébként váratlanul válságadót - vagy ki tudja, milyen terhet - lehet a nyakukba tenni? Én ennek pontosan tudatában vagyok. Csak én azt állítom, hogy még így is, ezzel a rossz üzenettel együtt is érdemes vállalnunk azt, amibe most belekezdtünk, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy - szemben talán néhány külföldieknek interjút adó magyar politikussal - ne az ő pánikreakciójukat erősítsük, hanem megnyugtatni próbáljuk őket, és tegyük világossá - ezért fontos, hogy szerepel a törvényjavaslatban -, hogy három évre vezetjük be ezeket az intézkedéseket.

Arról kell meggyőzni, nemcsak magunkat, hanem a világot is, hogy képesek vagyunk ez alatt a három év alatt a magyar gazdaság növekedését valahol a nemzeti össztermék 4-6 százalék közötti sávjába felvinni, hogy ezalatt képesek vagyunk egy olyan adórendszert alkotni, amelyben a 25-30 százalékos adóelkerülés már nem lesz érvényes, mint ahogy ma Magyarországon ez a helyzet. És képesek leszünk ezzel egy időben a magyar kis- és középvállalkozásokat újabb munkahelyek teremtéséről meggyőzni, és közben a termelésbe beruházni akaró külföldieket is meg akarjuk győzni, hogy jöjjenek ide, hát ezért vittük le, a magyar és a külföldi befektetők miatt vittük le a társasági adó kulcsát alacsonyabbra. Hiszen nekünk szükségünk van ezekre a beruházásokra.

(15.00)

A feladat tehát, hogy miközben most nem küldünk nekik jó üzenetet, mégis meggyőzzük őket arról, hogy pontosan ezek a lépések vezetnek el oda bennünket, hogy Magyarország három éven belül ezek nélkül a bevételek nélkül is tartani tudja az Európai Unió általános pénzügyi elvárásait, és ezek nélkül a bevételek nélkül is képes lesz 4-6 százalékos gazdasági növekedésre. Ez a feladat; óriási feladat, de szerintem, ha csak azt ismételgetjük, hogy a mostani válságadó nem jó üzenet, akkor ennek a feladatnak nem fogunk tudni eleget tenni.

Az a felvetés - ezt csak azért hozom ide, hogy hozzájáruljak ahhoz, hogy a jövőben kellően át nem gondolt gondolatok ne száguldozhassanak itt a légtérben -, az a gondolat, hogy méltánytalan a mi részünkről, hogy nem gondolunk azokra, amikor a családokat támogatjuk azzal, hogy bizonyos jövedelmüket az állam egész egyszerűen nem vonja be az adóalapba, hogy ezzel méltánytalanságot követünk el azokkal a családokkal szemben, ahol nincs gyermek, holott lehet, hogy nem tehetnek róla, hogy nincs gyermek.

Tisztelt Mesterházy Képviselőtársam! A meg nem született gyereket nem kell felnevelni. Ezért nem indokolt, hogy ide is kiterjesszük a gyerekek után járó elismerést, kedvezményt vagy adórendszeren kívüli jövedelmet. (Mesterházy Attila: De aki nem tehet róla, elnök úr, erről beszéltem!) Bocsánat, csak hogy reagáljak a közbekiabálásra, senki sem állította, hogy bárki tehetne a gyermektelenségéről. Én csak azt akarom mondani, hogy ne keverjük össze a dolgokat: egy dolog, hogy erről nem tehet, és ezért személyes érzelmeiben osztozunk is, és egy másik dolog, hogy akinek viszont van gyermeke, annak azt fel kell nevelni, tehát neki pedig szüksége van erre a támogatásra. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)

Végezetül, elnézést kérve önöktől, hogy a viszontválasz ilyen kényelmetlenül hosszúra nyúlt, és talán egy nehéz napjukat tettem még nehezebbé ezzel, hiszen hosszú éjszakába nyúlóan fogunk itt a mai nap során majd szavazni, de még egy gondolatot engedjenek meg nekem.

A dolog úgy áll, hogy nem csak az MSZP jár abban a cipőben, amiről az előbb beszéltem, tehát hogy elutasítják a bankadót, elutasítják a multik adóját, elutasítják az egykulcsos adót, az arányos adót, elutasítják a gyermektámogatási elképzeléseinket. Valljuk be, hogy egy gondolati paradigmaváltás küszöbéhez is érkeztünk. A kérdés az, hogy el merjük-e hinni, hogy valóban erről van szó. És itt nemcsak az MSZP-ről, hanem szakértők, tanácsadók siserahadáról beszélhetünk. Nem hiszem, hogy egyetlen lennék ebben a helyiségben, aki az elmúlt húsz évben szinte elsöprően csak arról olvashatott, hogy egyetlen út van, amit úgy neveznek, hogy megszorítás. Itt ülök húsz éve, és én nem tudom pontosan, hogy hány szocialista miniszterelnököt kellett meghallgassak (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiban.), de mindenki azzal kezdte a mondandóját, hogy most súlyos dolgok jönnek, nincs más megoldás, megszorításokat kell alkalmazni. Erről szólt az elmúlt húsz évünk, hogy azt mondták nekünk, hogy nincs más út, csak a megszorítás, az elvétel, a fizetés-, nyugdíjcsökkentés.

Én azt sem akarom mondani, tisztelt MSZP-s, illetve ellenzéki képviselőtársaim, hogy önöknek esetleg nem volt igazuk. Én még csak ezt sem akarom mondani. Csak annyit szeretnék kérni önöktől, hogy próbálják elképzelni azt, hogy mégis lehet másképp. Mi erre teszünk kísérletet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban. - Szórványos taps a Jobbik soraiban.) És miután amit teszünk, az az emberek érdekét szolgálja, nem akarok szemtelen lenni, de azt is szeretném kérni önöktől, hogy ebben a kísérletünkben szurkoljanak nekünk, és támogassanak bennünket.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu