SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt napokban újra nagy port vert fel az intézményen kívüli szülés ügye, amelynek szakmai-egészségügyi vonatkozásai tekintetében már kérdéssel fordultunk a kormányhoz, de sajnos most az ügy emberi jogi vonatkozásában is meg kell szólalnunk.
Azt az orvosnőt, aki szülészként segíti ezeket az édesanyákat és gyermekeket, frakciótársam többször meglátogatta a börtönben, és a következőkről számolt be. Pénteken a beszélőre lekísért doktornőt a beszélő előtt, és mint utólag megtudtuk, utána is teljes testi motozásnak vetették alá, amely nyitott ablaknál való meztelenre vetkőztetéssel és testnyílásaiba való betekintéssel járt. Még a szavakat is alig lehet szégyen nélkül kimondani itt a Ház nyilvánossága előtt.
Talán még megrázóbb volt kedd este azokat a képeket látni a tévében, amelyeken lábbilincsben csoszog a doktornő a bírósági tárgyalóterembe. A bírónő kérdésére, miszerint valóban szükséges-e mindez, a bv őre közölte, hogy igen, felsőbb utasításra nem veheti le a teljes bilincset. Azóta képviselőtársam látta azt a 10 centi hosszú nyílt sebet a doktornő bokáján, amelyet a bilincs okozott. A doktornő kérését, hogy lazítsák meg, mert fájdalmat okoz, az őrök megtagadták. Ez már a kínzás fogalmát is kimeríti.
Az emberi jogi bizottság 2006-os, politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló albizottságának korábbi ülésein számos akkori áldozatot hallottunk beszámolni a brutális megaláztatásokról, amelyeket az év őszén őrizetbe vett emberekkel szemben követtek el rendőrök és börtönőrök. Önök azt ígérték, soha többet ilyen, az emberi méltóságot sárba tipró elbánást nem tűrnek el. Ha velük szemben aránytalan és jogtalan volt a bánásmód, márpedig az volt, akkor hogyan tűrhetik el ma ugyanezt? Lehet, hogy a börtönökben nem vették észre, hogy nem 2006 őszét írjuk? Nem tartják aránytalannak, hogy egy 50 kilós, közel 60 éves szülész orvosnőt lábbilincsben vezetnek a bírósági tárgyalásra, és még a bírónő külön kérésére sem hajlandók azt eltávolítani?
A tényekhez hozzátartozik, hogy képviselőtársam találkozott kifejezetten segítőkész, legjobb szándékú munkatársakkal mind a Gyorskocsi utcai rendőrségi fogdában, mind a Nagy Ignác utcai bv-intézetben. A csomagot átvevő rendőrtiszt, illetve osztályvezető asszony segítségét innen is köszönjük.
Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát: vajon önök is részt kívánnak venni az előző kormány által hallgatólagosan jóváhagyott boszorkányüldözésben, és annak az embernek a méltóságát, emberi jogait sértik, aki az Országgyűlés alkotmányos mulasztása miatt vált bűnbakká? Vagy úgy gondolják, az eljárás valóban aránytalanul sérti a szülésznőt emberi méltóságában, és ezen változtatni is hajlandók?
Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. (Taps az LMP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés