VÁGÓ GÁBOR (LMP): ...amiről Lenhardt úr beszélt. Csak egy kapcsolódó módosító mellett szeretnék korteskedni itt a tisztelt Ház előtt, amely ehhez a módosító javaslathoz kapcsolódik, hiszen a bizottsági ülésen láthattuk, hogy a fideszes többség nem támogatta ezt a javaslatot. Habár nagyon kemény kézzel szeretnének a bankokkal szemben föllépni, de mégis azokat a szorgos állampolgárokat, akik szeretnék mihamarabb letudni a törlesztésüket, engedi egy újabb sarccal a bankok által kicsit megszorítani.

Az én kapcsolódó módosító javaslatom arról szólna, hogy az 1 százalékot csökkentené 0,5 százalékra, az előtörlesztett összegre vonatkozó 1,5 százalékot pedig 0,75 százalékra. Ezzel ismét a konstruktív ellenzéki magatartásunkat szeretném bemutatni. Habár tudom, ezt így implicite Babák úr is elmondta a bizottsági ülésen, hogy ez egy deal volt Rogán és Kósa urak, valamint a Bankszövetség között, de mégis kérném azt, ha a parlamentnek lehetősége van ezen dealt, üzleti megegyezést fölülírni azáltal, hogy mégis egy kicsit még fogjunk a bankokon, és azoknak a szorgos állampolgároknak, akik szeretnék mihamarabb letudni a hiteltartozásukat, engedményt adni azáltal, hogy a bankok habár szűkülő, de még így is tág mozgásterét megállítsuk, és fixáljuk egy 0,5-ös és egy 0,7-es százalékpontokban megjelenő korlátban.

Köszönöm a szót. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu