VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Nem azért nem fogadom el az ön válaszát, mert befolyásolna a korábban ön mellett ülő államtitkártársának valótlanságot állító, személyeskedő magatartása, hanem azért nem fogadom el, mert azok az információk... - csak idézni szeretnék egyet abból, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárának írt leveléből: "nem támogatom, hogy 2010 októberében megjelenhessenek olyan pályázati felhívások, amelyek az NFÜ-elnök által 2009. decemberi döntések alapján előzetesen támogatásra ítéltettek".
Elismerem, és szerintem ön is nyugodtan elfogadhatja, hogy korábban is volt éveken át Széchenyi-kártya. Ma is és korábban is hasznos volt. Ugyanígy a megelőző kormány döntésének eredményeként nagyon jelentős adócsökkentést élveznek, és önök most ezt valósítják meg, és ezt akarják önök magukénak feltüntetni. Ezért mindezt a választ elfogadni nem tudom, hanem kérem, hogy mielőbb a pályázatokat jelentessék meg.
Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés