DR. BECSEY ZSOLT nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselők! Köszönöm szépen, elnök úr, a szót, a megjegyzését jogosnak érzem; de úgy látszik, hogy önök gyorsabbak voltak, mint ahogy a kollégáim ezt kalkulálták. Magáról a törvényjavaslatról:

A törvényjavaslat beterjesztésének alapindoka egy jogharmonizációs kötelezettség. Az Európai Unió Tanácsa 2009. május 5-én ugyanis elfogadta a kettős felhasználású termékek kivitelére, transzferjére, brókertevékenységére és tranzitjára vonatkozó közösségi ellenőrzési rendszer kialakításáról szóló rendeletet, amely közösségi szinten előírja az ezekhez a tevékenységekhez fűződő ellenőrzési, engedélyezési kötelezettségeket és a kapcsolódó eljárási rendet, az ellenőrzött termékek listáját.

A jelenleg hatályos hazai jogszabály egy 2004-es kormányrendelet, amely még a korábbi, 2000-ben meghozott EK tanácsi rendeleten alapul. Nem elegendő a kormányrendelet módosítása, ezt jogászaink megállapították, hanem új jogszabályt kell alkotni, hiszen olyan törvényi felhatalmazásra van szükség, amelyet a jelenlegi jogszabályi háttér nem tartalmaz. A beterjesztett törvényjavaslat tehát nem a 2009-es EK tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg, hanem a 2004-es törvénybe illeszt be olyan felhatalmazó rendelkezést, ami alapján kiadásra kerülhet az új kormányrendelet, amely már tartalmazza az uniós rendelet végrehajtásához szükséges szabályozásokat. A felhatalmazás alapján kiadott kormányrendeletbe kell majd beépíteni az új jogintézményeket. A bevezetésre kerülő új jogintézmények nem rónak többletterhet a gazdasági szereplőkre, ez a legfontosabb, ugyanakkor a külkereskedelmi korlátozások korszerűsítése segíti a kormányzati célkitűzések hatékonyabb megvalósítását, és olyan hiányosságokat pótol, amelyeket a jelenlegi hatályos szabályozás nem tartalmaz.

(A jelenlegi törvénymódosítás biztosítja...)

éva/Latorcai-Erdős-Szilágyi/(Becsey Zsolt)/pa

(16.40)

A jelenlegi törvénymódosítás biztosítja az új EK tanácsi rendeletnek megfelelő, de a jelenlegi hazai jogszabályi környezetből még hiányzó törvényi felhatalmazásokat, szabályokat a következőkre vonatkozóan: a kereskedelmi forgalmat korlátozó intézkedések rendje a korlátozásokkal kapcsolatos engedélyezési és más hatósági feladatot ellátó szervre vonatkozóan; a korlátozás alá tartozó tevékenységet folytatók nyilvántartásba vételének elrendelhetőségére vonatkozóan; a személyes adatok nyilvántarthatóságának időkorlátjára vonatkozóan, ugyanis egyes eljárásoknál nemcsak jogi, hanem természetes személyek is lehetnek jogalanyok; az eljáró hatóság által nyilvántartott adat átadhatóságára, amely az exportellenőrzések nemzetközi szintű kooperációját segíti; a bírságolással kapcsolatos előírásokra, amelyekre jelenleg nincs is törvényi háttér; és a kormányrendeletek meghozatalára, kereskedelmi forgalom szabályozása, nemzeti külkereskedelmi államigazgatási szerv kijelölése, bírságolási eljárás szabályozása.

Az előterjesztés közvetlenül kapcsolódik a kormányprogramhoz is, a nemzeti együttműködési program 5.1. fejezetéhez. Célja az áruk, a szolgáltatások és egyéb anyagi értéket képviselő jogok külkereskedelmi korlátozásával összefüggő rendelkezések újraszabályozása, a hatósági ügyintézés átláthatóbbá tétele és a közfeladat magasabb színvonalú ellátásához szükséges szabályok törvényi szintű biztosítása.

Végül megemlítem, hogy a törvényjavaslatot a kidolgozás és a közigazgatási egyeztetés során nemcsak a végrehajtásban érintett államigazgatási szervekkel, hanem a minisztériumokkal és a főhatóságokkal is egyeztettük, és ezen túl kikértük a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara véleményét is. Az egyeztetések után nem maradt véleményeltérés.

Tisztelt Ház! A törvényjavaslat előkészítése során további jogszabályok felülvizsgálata is megtörtént. A szakértői munkák folyamatban vannak ugyan, de azokat véglegesíteni csak a törvényi felhatalmazás után lehet. Kérem ezért a tisztelt Házat, a törvényjavaslat elfogadásával tegye lehetővé, hogy a jogharmonizációt befejezhessük a 2004-es kormányrendeletet felváltó új jogszabály minél előbbi kiadásával.

Köszönöm, elnök úr, a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu