DR. BECSEY ZSOLT nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Először is nagyon szépen köszönöm a vezérszónokoknak a megnyilvánulását, hiszen szemmel láthatóan nagyon jól felkészültek a témában. Másodszorra újra szeretnék bocsánatot kérni azért, mert később érkeztem ide. Harmadsorban hadd mondjam el, hogy a hozzászólásokat abszolút konstruktívnak láttam mind az ellenzék, mind a kormánypártok részéről.
Valóban a jogharmonizációs tevékenységről van szó. Kicsit azért vagyok kettős helyzetben, mert európai képviselőként ennek a jogharmonizációnak az alapját képező EU-jogszabálynak a jogalkotója is voltam, tehát némi skizofréniában vagy kettős helyzetben vagyok itt; de innentől legalább tudom, hogy ilyenkor mi a jogalkotónak a szándéka. A jogalkotó szándéka nyilvánvalóan az, hogy egyrészt tiszteletben tartsa az áruk, termékek és szolgáltatások szabad forgalmát - ez az uniós abszolút alapelv -, másodszor, amire Mile képviselő úr is célzott, hogy ugyanakkor rendezkedjünk arra, hogy különböző terrorista vagy bűnöző elemek a kettős felhasználású termékek, tehát a katonai vagy terrorista célokra is felhasználható termékek ügyében kellő kontroll alá kerüljenek, ugyanakkor ennek a kontrollnak az uniós jogelvek szerint csak a biztonság szempontjából minimálisan szükséges szempontoknak kell eleget tenni.
Az is a jogalkotó szándéka volt, hogy ennek a jogharmonizációnak a tagállamok, így Magyarország is minél hamarabb eleget tegyenek pont azokból a nemzetközi harmonizációs kötelezettségekből, amit a fideszes képviselő kolléga is mondott. Épp ezért - és most itt a jobbikos Bana úrhoz fordulnék - vált szükségessé az, hogy a lehető leggyorsabban teremtsük meg azokat a jogszabályi feltételeket, amelyekkel a jogharmonizációt végrehajtjuk. Ez azt is jelenti, hogy nyilván olyan generálisan átfogó kérdéseket most nem ildomos felvetni, vagy legalábbis nem biztos, hogy taktikus felvetni, amelyek mondjuk, a szankciórendszereket érintő teljes törvényi szabályozásnak egy jogszabályba, egy törvényi jogszabályba történő összegyűjtését jelentik, hiszen ez egy nagyon hosszú előkészítő folyamat, és számunkra nemcsak a jogharmonizációs kötelezettség miatt fontos, hogy minél gyorsabban és minél egyszerűbben megvalósítsuk a jogharmonizációt, hanem azért is, mert közeleg a magyar elnökség, és azt hiszem, hogy a magyar elnökségre nem szükséges egy ilyen nagyon fontos áruforgalmi kérdésben, a kettős használatú áru forgalmi kérdésben megvalósítandó jogharmonizációnál az időt azzal tölteni, hogy ahelyett, hogy jogharmonizálnánk, egy generális, átfogó törvénymódosítást hajtunk végre, amiben bizonyos tételeket, mint szankció és egyebeket, jogszabályilag egy helyre teszünk. Én most csak európai képviselőként visszaidézem, hogy az áfairányelvek egységes jogszabályba rakása eltartott vagy hat-hét évig, és addig nem volt egységes áfatörvény. Mindenesetre a megjegyzését és kritikáját értem, és azt hiszem, hogy a kollégáim a kellő időben ezt kellő mértékben igénybe is veszik.
Én azt a megjegyzést is köszönöm, amely arra vonatkozott, hogy a bírságolás rendje átlátható, tiszta, egy állami külkereskedelmi szerv által végrehajtott dolog. Ez is az uniós jogalkotónak, így az én előző énemnek is egy nagyon fontos szempontja volt, hogy a bírságolást most már tagállami szinten is egységesen megvalósítsuk, és ennek a kivetésének a módja, felhasználásának a módja is teljesen transzparens, a Tisztelt Ház számára is transzparens legyen. Úgyhogy ebből a szempontból is köszönöm szépen a megjegyzéseket.
Ezzel együtt is úgy érzékelem, hogy a Házban - ahogy az előkészítés és a szakmai előkészítés során is - konszenzus van arra, hogy minél hamarabb, minél hatékonyabban végrehajtsa Magyarország ezt a jogharmonizációs feladatot.
Köszönöm a szót, elnök úr, és köszönöm a képviselők konstruktív megjegyzéseit. (Taps a Fidesz és a KNDP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés