HEGEDŰS LORÁNTNÉ, az önkormányzati és területfejlesztési bizottsági kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban, ahogy Habis képviselőtársam is elmondta, az előttünk fekvő törvényjavaslat több pontjával kapcsolatban volt vita a bizottságban, de a legtöbb kritikát a közterület-használat rendjének szabályozása okozta.
A megfogalmazódott kisebbségi vélemény szerint a 6. §-ban rögzített rend, illetve azon belül a (6) bekezdésben az a szakasz, az a rész, hogy az önkormányzati rendelet a település belterületi közterületének a (4) bekezdésben jogszabályban meghatározott rendeltetéstől eltérő engedély vagy megalapozás nélküli használatát szabálysértéssé nyilváníthatja, ez váltotta ki a legtöbb vitát. Meglátásunk szerint ez nem megoldása annak a kérdésnek, amit egyébként maga az előterjesztő is úgy fogalmazott meg, hogy itt gyakorlatilag a hajléktalanokkal kapcsolatos probléma kezeléséről lenne szó.
(Úgy gondoljuk, hogy ennek a szabályozásnak nem itt, az építésügyi törvényben...)
PÉ/Ujhelyi-Földesi/(Hegedűs Lorántné)/pa
(12.00)
Úgy gondoljuk, hogy ez alapvetően egy szociális kérdés, alapvetően Budapestet, illetve a nagyvárosokat érinti. Most a helyhatósági választások után történetesen itt, Budapesten is új fővárosi vezetés állt fel. Egészen biztos vagyok benne, hogy van olyan lehetőség, olyan eszköz az új vezetés kezében, amely ezt a kérdést hathatósan, emberhez méltóan tudja rendezni. Azt tudjuk, hogy a rendszerben pénz van elég, viszont az elosztás rendszere rendkívüli módon nem hatékony. Tehát nyilvánvalóan ezt az elosztási rendszert kellene először is felülvizsgálni, megoldást találni arra, hogy hogyan lehet hajléktalan embertársaink fölé hajlékot biztosítani, vagy bármilyen módon az ő lakhatásukat megoldani, és utána lehetne bármilyen további szankcióban gondolkodni akkor, ha a közterületet valaki nem úgy használja, mint annak az alaprendeltetése lenne.
Az egyik képviselőtársam az önkormányzati és területfejlesztési bizottság ülésén kikarikírozta ezt a javaslatot, és olyan eseteket mondott, amikor valóban a jelenleg benyújtott törvényjavaslat szerint szankcionálható lenne majd a közterület használata, egészen odáig elmenve, hogy egy babakocsiban alvó csecsemő is a felsorolás szerint nem megfelelően használja a közterületet. Tehát nyilvánvalóan ez a megoldás nem lehet jó erre a problémára. Azon belül az, hogy csak belterületi közterületet jelent a szabályozás, ez pedig különösen aggályos meglátásunk szerint, hiszen pontosan Budapesten tudjuk, hogy a Budapest környéki, a Buda környéki erdők nyaranta megtelnek hajléktalanokkal, ami pedig külterületi erdőket, közterületeket jelent. Semmiképpen nem gondoljuk, hogy ez megoldás lenne, hogy a városok belterületéből kiűzzük őket a külterületi parkerdőkbe.
Köszönöm szépen a szót, a további észrevételeimet pedig a rendes felszólalásomban gondolom elmondani. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés