BURÁNY SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz elképesztő módszerekkel és hazug érveléssel rálépett egy olyan útra, amelyre rálépnie sem lett volna szabad. Nézzük először a módszereket! Itt most az Országházban vitatkozunk egy javaslatról - többről, mint egy javaslatról -, ami érint 3 millió munkavállalót, érinti ennek a 3 millió munkavállalónak mintegy 2700 milliárd forintnyi megtakarítását, és erről úgy vitatkozunk, hogy ezt a törvényjavaslatot önök néhány nap alatt kívánják keresztülverni a parlamenten, a kormány egyetlen minisztere sem tisztelte meg a plenáris ülést jelenlétével, sőt az az államtitkár, aki mindössze öt percben indokolta az előterjesztést, sincs már az ülésteremben.

Hölgyeim és Uraim! Ez a módszer egészen egyszerűen elképesztő. (Közbeszólások az MSZP soraiban: Ez tipikus! Elképesztő!) Ráadásul az érvelésük hazug. Nézzük az első állítást! Önök azt mondják, hogy a kormánynál, legalábbis a Fidesz vezette kormánynál nagyobb biztonságban van az emberek nyugdíja, mint a nyugdíjbiztosító intézeteknél. Nos, hölgyeim és uraim, ez nem igaz, ez pont fordítva van.

Nézzük először a nyugdíjbiztosító intézeteket, és aztán rátérek a Fidesz-kormányra is. Először is szeretném felhívni Selmeczi képviselő asszony figyelmét - pontosabban csak szerettem volna, mert ő sincs most itt a teremben - arra, hogy teljesen elképesztő dolog összehasonlítani a nyugdíjbiztosítók költségeit az állami rendszer költségeivel. Az állami rendszer, hölgyeim és uraim, semmi mást nem csinál, mint hogy amit beszed az emberektől, abban a hónapban kifizeti a nyugdíjasoknak. Hát ezt lehet kis költséggel csinálni! A nyugdíjbiztosítók ezzel szemben azt csinálják, hogy az emberek számláján vezetik a saját pénzüket, sőt olyan megtakarításokba fektetik igyekezetük szerint, hogy ez többet hozzon az embereknek, mint ha bármi másra fordítanák. Ez persze hogy indokoltan nagyobb költséggel jár. Megjegyzem, jogszabályok ezeket a költségeket maximálják, tehát szó nincs arról, hogy bármekkora költséget érvényesíteni lehetne. Ez az egyik alapvető tévedésük.

Nézzük, hogy ezek a nyugdíjbiztosítók rosszul sáfárkodtak-e a befizetett pénzekkel! A válság évében, 2008-ban, hölgyeim és uraim, a megtakarítások összege 630 ezer forint/fő volt a nyugdíjbiztosító intézeteknél. Most a friss, 2010-es adatok szerint ez az összeg 933 ezer forint/fő. 3 millió embernek átlagosan több mint 900 ezer forintját veszélyeztetik a javaslatukkal, nemcsak azt a részét, amit elvesznek, hanem a többit is, amit teljes bizonytalanságba taszítanak.

Ha megnézik az egyébként nyilvános adatokat - azt mondják, hogy az embereknek joguk van megtudni, hogy mire fordítják a pénzüket; igen, fel kell menni az internetre, a XXI. században ez nem olyan nehéz, hölgyeim és uraim, és ott van pénztáranként, hogy milyen hozamokkal dolgoztak ezek a pénzintézetek -, el kell önöknek mondani, hogy mindenki esetében a hozamok még a válságot figyelembe véve is több év átlagában meghaladták az inflációt.

Még egy fontos elemet szeretnék kiegészítésképpen mondani. Önök pontosan tudják, de nem beszélnek róla, hogy működik egy olyan intézmény, amit Pénztárak Garancia Alapjának hívnak. A Pénztárak Garancia Alapja törvénytől fogva köteles mindenkinek kiegészíteni a megtakarításait, ha a számláján vezetett pénz bármilyen csorbát szenved, és a megtakarítások nem fedeznék még az inflációt sem. Egyetlenegy esetben sem kellett még ennek az alapnak beavatkoznia, pedig mindenki pénzét figyeli. 3 millió ember esetében senkinek nem került veszélybe a befizetése. Ez tehát a nyugdíjbiztosító intézetek működése röviden, néhány számot tekintve.

Nézzük, hogy akkor mit csinál a kormány vagy legalábbis a Fidesz vezette kormány! A Fidesz vezette kormány, illetve a Fidesz azt csinálja, hogy amikor választásokról van szó, akkor nem röstell akár 14. havi nyugdíjat is beígérni az embereknek, amikor kormányra kerül, akkor erre az ígéretére nem emlékszik, sőt ezzel a törvényjavaslattal 14 havi befizetést elvesz 3 millió embertől. Ez havonta és fejenként átlagosan mintegy 10 ezer forint, ennyivel rövidít meg ez a törvényjavaslat, a Fidesz-kormány javaslata mintegy 3 millió munkavállalót havonta. Sőt elveszik az öröklés lehetőségét is, mert az állami rendszerrel szemben ezeknek a megtakarításoknak van egy nagy előnye: bármi történik ne adj' isten a befizetővel, ezt a megtakarítást közvetlen hozzátartozói örökölhetik. Ennek az öröklésnek a lehetőségét is önök most elveszik az emberektől 140 ezer forint értékben minden bizonnyal, de még egyszer szeretném hangsúlyozni, azok a nyilatkozatok az önök szándékairól a többi 2700 milliárdot is veszélybe fogják sodorni, ami már ott van az emberek számláján.

Biztonságban van-e a pénz a Fidesz vezette kormánynál? Nem lehet elégszer elmondani, hogy a Fidesz már többször megrövidítette a nyugdíjasokat. Megrövidítette 1998-ban, és most ebben az évben is, úgy, ahogy Kiss képviselő úr az előbb rámutatott. Biztonságban érezhetik-e a nyugdíjasok a nyugdíjukat egy olyan kormánynál, ami minden további nélkül, gátlástalanul ilyen lépésekre képes bármelyik évben, ha úri kedve úgy tartja?

Most egyébként a Fidesz ezen az úton még tovább ment, hiszen eddig azt már volt alkalmunk megszokni - bár nem volt szerencsés dolog -, hogy önök elveszik a nyugdíjasok pénzét. Most a jövőbeni nyugdíjasok pénzét veszik el, tehát azt a technikát, amivel megrövidítik az embereket, a nyugdíjasokról kiterjesztették a jövő nyugdíjasaira is, mintegy 3 millió munkavállalóra. De miért is? Mi a valódi célja ennek a pénzbehajtásnak, ennek az einstandnak? Valójában önök ezt azért csinálják, hogy legyen pénzük, legyen elegendő pénzük egy alapjaiban hibás és társadalmi hatásait tekintve igazságtalan adócsökkentésre. Ez a valódi céljuk önöknek. Ehhez söpörnek be minden pénzt gátlástalanul, ami csak a rendelkezésükre áll.

Miért lesz hibás ez a adójavaslat? Azért lesz hibás ez a cél, mert a versenyképességet nem az növeli, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a legjobban keresők pénzét megnövelik, az adót csökkentik az ő esetükben, hanem az növelné, ha a béreket terhelő járulékokat csökkentenék, úgy, ahogy egyébként ezt az előző szocialista kormány tette. (Közbeszólás az MSZP soraiban: Így van.) Ráadásul nemhogy nem javítja a versenyképességet, társadalmilag igazságtalan is, mert a keveset kereső emberektől elvesz majd ez a javaslat, miközben a gazdagoknak, illetve a jól keresőknek jelentős adókedvezményt ad, igazságtalan módon.

(11.10)

Önök ezzel a törvényjavaslattal egyet tehetnek: azt, hogy visszavonják. A Szocialista Párt minden lehetséges módon, minden demokratikus, alkotmányos lehetőségét kihasználva gátolni fogja, hogy ez a törvényjavaslat valósággá váljon, és önök elvegyenek 3 millió embertől havonta, 14 hónapon keresztül átlagosan 10 ezer forintot. Milliókkal együtt ugyanis azt mondjuk: tudjuk, hogy a Fidesz csak a javunkat akarja, de mi azt nem adjuk!

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiból. - Közbeszólások ugyanonnan: Így van!)

Forrás: parlament.hu