GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy képzeletbeli táblára hihetetlenül sok ötlet került most fel. Azt gondolom, amikor a történelmi lehetőségről beszélünk, akkor erősíteném azt, amit Szanyi Tibor is mondott, hogy ki kell válogatnunk ebből a hosszú listából azokat a kérdéseket, amelyek számunkra is fontosak, nemzetstratégiai kérdések, és remélhetőleg az Unióban a többségnek szintén kötődik érdeke ahhoz, hogy az adott problémát megoldjuk.
Én ebből egyet emelnék ki, mert nem mernék arra vállalkozni, hogy itt a hosszú listából még bármit is kiemeljek. Ilyennek érzem az energetikai kérdést. Számunkra hihetetlenül fontos a saját energiaellátásunk biztonsága, és az elmúlt év bebizonyította, hogy ez a kérdés Európa számára is fontos. Erről beszéltek fideszes képviselőtársaim is. Itt meg kell említenünk azt, hogy azok a folyamatok, amelyek elkezdődtek - és éppen csak röviden megemlítem, a magyar-román, a magyar-horvát vagy a magyar-szlovén még folyamatban van -, nagyon fontosak. Nagyon fontos ez abból a szempontból, hogy a kisebb országok periférián való szereplése megszűnjön, az összekapaszkodásból, az összefogásból egymás segítése valósuljon meg.
Az az európai uniós irányelv, amely azt mondja, hogy egységes versenypiac legyen az energetikában, számunkra lehetőséget teremt, hogy mi itt egy regionális versenyben a központ legyünk, kezdeményezők legyünk, koordinálók legyünk. Ugyanakkor kell arról beszélnünk, hogy a második infrastrukturális csomagban kiemelt vagy kitüntetett szerepe kell hogy legyen az észak-déli vezetékrendszereknek, mert sajnos a mai vezetékek ugyanolyanok, mint a közlekedési folyosók, kelet-nyugat irányúak, de ehhez viszont pénzügyi forrás kell. Ebbe beletartozik az adriai kikötőfejlesztés vagy a Nabucco, amiről itt nagyon sokat beszéltünk. Tehát nemcsak a forrásokat kell diverzifikálnunk itt az Európai Unióban, hanem a tranzitot, a szállítást, az elosztást is. Azt gondolom, ez egy olyan kérdés, ami mindenképpen fontos.
Én célravezetőnek tartanám, ha lenne egy következő politikai vitanap, amikor a kormány a mai nap mérlegét megvonva már szűkítené a megvitatandó kérdések körét, és akkor újra beszélhetnénk, érvelhetnénk ezek mellett a kérdések mellett.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés