SZABÓ VILMOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Miniszter Úr! Magam is azt gondolom, hogy egy történelmi jelentőségű eseményről van szó, amely nagy kihívás elé állít bennünket, ugyanakkor nagy lehetőség is.
Sok szó esett már itt a konszenzusról, arról a bizonyos elnökségi békéről, amelyet - félreértés ne essék - nem az új kormány hirdetett meg, az elnökségi munkacsoport létrejöttével ez érvényesült már az előző hónapokban is. Azt gondoltam, hogy végül is ennek a jegyében, bár a kritikus szellemet az előző kormány képviselői, konkrétan akár Németh Zsolt korábbi társelnök úr az elnökségi munkacsoportból szintén gyakorolta, ami azt gondolom, természetes, mi is tesszük ezt; azt gondoltam, ahogy ez a vitanap zajlott, és nagyon sokan említették, hogy valóban ennek a békének a jegyében zajlott, hogy ez folytatódik, mígnem Deutsch Tamás képviselő úr ebből kilépett. Hadd mondjam el, hogy semmiféle botrányos előkészítés egészének a leírása, amit ő jelölt, nem állja meg a helyét. Az átadás-átvételnél és azt követően is egyértelműen tisztáztuk, és ezt Martonyi miniszter úr nem egyszer megerősítette már, az európai soros elnökségünk szakmai előkészítése rendben van. Rendben valónak találta az új kormány, ennek a folytathatóságáról egyébként a mai beszéde is a nyilvánosság előtt tanúbizonyságot tett.
Valóban, ahol probléma volt, ez a költségvetési része. Nyugodtan beszélhetünk erről, ebben a részében, amelyben bizonyos ingatlanok eladására számított, ebben nem tudott az előző kormány előrelépni, ebben kellett az új kormánynak sürgős lépéseket tennie. Nem volt a közbeszerzések kérdésében sem helyes és igaz, amit állított Deutsch Tamás. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Hiszen azért nem tettük, mert a Fidesz ezt kérte, hogy ezt már hagyjuk meg az új kormány idejére.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés